2023. január 30., 16:31

Magyar csaták, csatázó magyarok: A második tatárjárás

Előző írásunkban a magyarok és kunok összecsapásáról szóltunk, mely küzdelem IV. László fegyvereinek dicsőségét hozta. A kunok legyőzettek, de nem mindenki fogadta el közülük László hatalmát. Egyes csoportjaik elhagyták a Kárpát-medencét, hogy aztán tatár seregekkel az oldalukon térjenek vissza.

A tatárok betörésének ábrázolása Thuróczi János krónikájában (1488)

Fotó: Wikimedia Commons

A Képes Krónika tudósítása szerint:

(...) a megmenekült kunok közül kevesen a tatárokhoz futottak, és azoknak ösztökélésére a tatárok az Úr 1285-ik évében másodszor is bejöttek Magyarországba, és egészen Pestig mindent kegyetlenül fölégettek.“

Kálti Márk művében a „Másodszor is bejönnek a tatárok” címet adta e pár sornak, ezért aztán a történetírásunkban is „második tatárjárásnak“ nevezik ezt az eseményt. Ez nem jelenti azt, hogy Batu kánék magyarországi „kirándulása“ és 1285 között nem voltak magyar-tatár villongások, összecsapások, de ez volt a legjelentősebb, így ez maradt meg a történeti emlékezetben.

Fehér Horda, kék Horda, Arany Horda

Batu, miután elhagyta a Kárpát-medencét, nem tért vissza Mongóliába, hanem megosztoztak testvérével a megszerzett területeken. Batué és utódaié lett az ún. Fehér Horda birodalma, az Urál folyótól a Dunáig, Havasalföldig terjedő terület. Az Urál folyótól keletre eső, vagyis ázsiai részek egészen az Ob és az Irtisz folyókig Orda kezébe kerültek, ez volt az ún. Kék Horda birodalma. Érdekes apróság, de találni szakirodalmat, amely fordítva nevezi meg a két területet.

Dzsocsi, Dzsingisz kán elsőszülöttjének két fia uralta tehát ezeket a területeket, vagyis Dzsocsi uluszát (részbirodalmát). A sokkal ismertebben Arany Horda elnevezést a korban nem használták, azt 16. századi orosz történetírók terjesztették el.

Assisi Szent Ferenc tanítványa, Plano Carpini Johannes, IV. Ince pápa küldöttjeként járt Batu udvarában 1246 tavaszán. Többek között a következőket jegyezte fel útjáról, élményeiről:

Ez a Batu igen fényes udvartartást visz; vannak testőrei és van mindenfajta tisztségviselője, akárcsak kánjuknak. Kimagasló helyen ül, mint valami trónuson, vele egyik felesége; többi asszonya, valamint fivérei, fiai és más kisebb rangúak lejjebb, középen ülnek padon, a többiek meg mögöttük a földön helyezkednek el, de a férfiak jobbról, az asszonyok balról. Sátrai, melyek Magyarország királyáé voltak, lenvászonból készültek, hatalmasak és nagyon szépek. A családtagok kivételével senki kívülálló nem mer hívatlanul a sátorhoz közelíteni, bármilyen magas rangú és nagyhatalmú legyen is, hacsak nem tudják, hogy ez a vezér kívánsága. Mi, ahogy mondandónkat bevégeztük, a bal oldalra ültünk, mert jövetelükkor így tesznek a követek valamennyien, viszont a kántól való távozáskor mindig jobb oldalt helyeztek el. Középen, a bejárat közelében asztal van, erre teszik az italt arany- és ezüstedényekben. De Batu meg a többi tatár herceg sohasem iszik, főképpen nyilvánosan nem, csak mikor dalolnak és kobzon játszanak neki. Mikor pedig lovagol, mindig egy napellenzőt vagy sátracskát tartanak póznán a feje fölé, és így tesznek az összes magas rangúakkal, sőt asszonyaikkal is. Ez a Batu azonban szerfölött kegyetlen, rendkívül eszes és járatos a hadi fortélyokban, minthogy már hosszú ideje hadakozik.“

Lassacskán azonban a Mongol Birodalmat is elérte minden birodalom végzete, a széthúzás. Ögödej nagykán halála után még sikerült megválasztani Güjüköt, majd annak korai halála után (valószínűleg ez mentette meg Európát egy újabb mongol veszedelemtől) Möngkét nagykánná. Ekkor még viszonylag egyetértés volt a Dzsingiszidák között, de előbb meghalt Batu, majd 3 évvel később Möngke is. Kitört a hatalmi harc, amely megroppantotta a hatalmas birodalmat. Az 1260-as évektől az Arany Horda már egy önálló állam volt.

Kubiláj nagykán és utódai az új birodalmi fővárosban, Pekingben már csak hiú ábrándokat kergettek, mikor azt gondolták, Dzsocsi ulusza az ő legnyugatibb tartományuk.

Az Arany Horda különböző népei pl. kunok, kipcsakok mind tatárokká lettek, és a kán akár 300 ezres lovas sereget is ki tudott állítani, már ha hihetünk a korabeli történetíróknak. Egy azonban biztos, a korabeli Európa félelmetes hatalma volt az Arany Horda.

Batu halála után rövid ideig fia, majd unokája lett a kán, hogy aztán huzamosabb ideig Batu öccse, Berke vezesse az Arany Hordát. Ez utóbbi uralkodása idején hallatott magáról először Nogaj herceg, akinek az ereiben szintén Dzsingisz vére csordogált, már amennyiben Dzsocsi apja tényleg a birodalomalapító Dzsingisz kán volt. Nogaj fokozatosan egyre nagyobb hatalomra tett szert. Gyakorlatilag ő döntötte el kiből lehet kán az Arany Hordában, a kánok helyett ő kormányozta hosszú évtizedeken keresztül az országot. Beavatkozott Bizánc ügyeibe is, sőt az akkori bizánci császár kénytelen volt az egyik lányát is hozzáadni. Persze arra azért vigyázott, hogy az ne a feleségétől, hanem egyik ágyasától született gyermeke legyen.

Nogaj Telebuga kánnal az oldalán, 1285 elején, esetleg 1284 decemberének végén Magyarországra tört. Idézzük Szőcs Tibor történész szavait:

Nem fűződik döntő ütközet az 1284-85-ös hadjárathoz, ez is egy érdekessége ennek a betörésnek. A legtöbb idegen betörés alkalmával elmondhatjuk, hogy összegyűlik a magyar haderő, és a betörő ellenséggel vív egy döntő ütközetet, amit vagy elveszítünk, vagy megnyerünk. Itt viszont nem hogy ilyen csata nem volt, de még egy központi magyar haderőről sem beszélhetünk, amely összegyűlt volna. A magyarok ugyanis teljesen más taktikát alkalmaztak, mint az első háború idején. A „vár-taktika” az, amit a mongolokkal szemben gyakoroltunk. Ki-kitörtek a váraikból, de mindig csak azokkal a csapatokkal csaptak össze, melyek a vár környékén portyáztak. Ezután visszahúzódtak, nem mentek távolabbra. Érdekes, hogy minden olyan összecsapás, amelyről olvashatunk, valamilyen vár vagy erősség közelében volt. Regécnél tudunk erről, Tarkő, Torockó várának közeléből vagy Pest környékéről.“

Jóval sikeresebb volt tehát a magyar ellenállás, mint negyven évvel ezelőtt, az egész tatár kaland három hónapig tartott. A támadás célja a zsákmányszerzés volt, de a márciusban Erdélyen keresztül hazafelé tartó ellenséges csapatok csak komoly áldozatok árán tudtak kijutni az országból. Nogaj Brassó felé vonult el, de Telebuga, egy orosz krónikás szerint 30 napon keresztül bolyongott a hegyekben, mire hazatalált. A két vezér kapcsolata később megromlott, Telebuga ugyan az Arany Horda kánjává vált, de amikor Nogaj ellen fordult, az rövid időn belül eltette láb alól. Az új kánnal már nem volt ilyen szerencséje, noha itt is Nogaj volt a „királycsináló”. Tokta kán sereggel ment a már öregedő Nogaj ellen, és az egyik rusz harcosa megölte Nogajt.

Végezetül álljon itt Benedek esztergomi-szenttamási prépost levele az esztergomi káptalan tagjaihoz:

A tatárok végtelen sokasága Erdély felől Pest alá jött és Erdélytől kezdve a Dunáig az egész földet elpusztították, de a nemesekből és a fegyveresekből csak igen keveset voltak képesek megölni, azonban az alacsonyabb rendűekből, azaz a parasztokból, a gyengékből meg a betegekből jó hétezret kardélre hánytak. A tatárokból viszont a magyarok és más magyarországiak egyes ütközetekben mintegy huszonhatezret öltek meg és most, a tatárok, hogy a magyarok keze közül kiszabadulhassanak, Erdélybe vonultak vissza, de a székelyek, a vlachok meg a szászok minden útjukat elvágták és eltorlaszolták, és ezért életveszélybe kerülvén, tábort bontani kényszerültek.”