Magyar csaták, csatázó magyarok: Mogyoród
András és Béla testvérviszályát a fiaiak vitték tovább. Igaz ugyan, hogy megadatott az országnak néhány békésebb év, sőt közösen győztek Kerlésnél a besenyők ellen, de Nándorfehérvár ostromakor újra előkerültek az ellentétek, a szunnyadó parázs új erőre kapott.
A várost védő bizánci hadvezér, Nikétasz megadta magát és Géza herceg védelmét kérte. Salamon király és Géza között a zsákmány elosztásában is vita tört ki, a helyzetet súlyosbította, hogy Géza herceg a király háta mögött bocsátkozott tárgyalásokba a bizánci uralkodóval.
A viszony az uralkodó és a hercegek között elmérgesedett. A következő évben, 1072-ben Géza öccse, László herceg nem is tartott a sereggel a balkáni hadjáratra.
Salamon már nem bízott tovább unokatestvéreiben, féltette a királyságát, gyanakvását tovább erősítette Vid ispán, akinek Géza hercegségére fájt a foga. A hercegek érezték a veszélyt, így sosem jelentek meg együtt a király hívására. Mindkét fél készült a harcra és igyekezett külföldi támogatókat találni.
László előbb az oroszoktól, majd a csehektől akart segítséget szerezni, ez utóbbiaknál sikerrel is járt. Salamon viszont német csapatokra is támaszkodhatott.
1074 februárjában Salamon a tiszántúli Kemejnél harcra kényszerítette Géza herceg csapatait. Gézának sokkal kevesebb katonája volt, mint Salamonnak, de egyáltalán nem volt megijedve. A krónikák szerint a csata előtt egy párviadalra került sor, melyben Péter, a herceg egyik katonája megküzdött Bátor Opossal, a király egyik vitézével. Opos győzött, s végül az ütközetet is Salamon hadai nyerték. A csata után a király elmenekült, majd Vácott találkozott öccsével és az Ottó vezette cseh segédcsapatokkal.
– számolt be a Képes Krónika a párviadalról.
A hercegek csapatai Váctól Mogyoród irányába indultak el. Lászlónak (aki követte testvérét a trónon, és később szentté is avatták) a csata előtt látomása volt, melyben egy angyal koronát illesztett Géza fejére. A Képes Krónika beszámolója szerint:
Valószínűleg nem túl nagy seregek álltak egymással szemben, 3-4 ezer fős hadakról beszélhetünk. 1074. március 13-án sűrű köd borította be Mogyoród térségét, ezért az ütközetet „elnapolták” arra csak március 14-én került sor. Négyesi Lajos hadtörténész szerint: „A hercegek érdekes hadicselt alkalmaztak. Ebben a korban a seregek vezérei álltak a centrumban, László herceg azonban helyet cserélt Géza herceggel, abból a célból, hogy magára vonja a királyi centrum támadását, hiszen tudták, hogy Salamon bátrabban támad Géza herceg korábban megtépázott csapataira."
Más források szerint csak zászlót cseréltek, hogy így tévesszék meg Salamont. A terv végül is bevált, hiszen a hercegek győzelmet arattak.
Salamon serege a magasabban fekvő dombokon foglalt állást, a hercegeké alacsonyabb területen, hátuk mögött a Dunával. Ez azt is jelentette, hogy számukra csak a győzelem lehetséges, hiszen egy visszavonulás a folyón át nem lett volna egyszerű. A támadást Salamon kezdte a hercegek bal szárnya ellen, gondolván, ott vannak Géza egyszer már legyőzött emberei.
Amikor rájött a tévedésére, hogy tulajdonképpen Lászlóval áll szemben hirtelen irányt változtatott, s az ellenfél közepe ellen rohant. Ezt látva László oldalba kapta a királyi csapatokat. Eközben a csatatér másik felén Vid csapatait a morvák megverték, így a csata eldőlt.
Salamon elmenekült és az ország nyugati szélén (Pozsony és Moson) vetette meg a lábát, Géza pedig trónra ülhetett. Salamon német segítségben bízott, de hiába. Elvesztette VII. Gergely pápa támogatását is, aki éppen akkor az invesztitúra harccal volt elfoglalva, melyben fő ellensége a német császár, IV. Henrik volt. Géza nem sokáig uralkodott, három évvel trónra lépése után meghalt, öccse (Szent) László lett a magyar király (1077-1095). Salamon behódolt Lászlónak, de nem sokáig bírta elviselni a mellőzöttséget és összeesküvést szőtt a király ellen.
László elfogatta és Visegrád várába záratta.
Mikor az ország István király szentté avatására készülődött Salamon is bűnbocsánatot nyert, szabadon engedték. Nem nyugodott azonban meg, a besenyőkhöz ment, hogy segítségükkel kerüljön újra az ország élére. Számításai nem váltak be, a halál is a besenyők között érte őt utol.
Csillog vagy fénylik, mint a Salamon töke mondás is a nyughatatlan, vagy szerencsétlen csillagzat alatt születő egykori királyunkhoz kapcsolódik.
Mikor Visegrád várában raboskodott (nem a mai Salamon-toronyban, mert az csak IV. Béla király idejében épült), fogva tartói befalaztatták az ajtókat, sőt lehetséges, hogy az ablakokat is. Más források szerint az ökörhólyaggal takarták el. Mindenesetre az őrök parancsba kapták, hogy éjjel is figyeljék a rabot. Éjszaka tehát töklámpással világították meg Salamon börtönének ablakait, vagy magát a tornyot. A töklámpások a Dunán hajózóknak is támpontként szolgáltak, hiszen már messziről fénylettek Salamon tökei. Olyan legenda is elterjedt, maga Salamon jelezte a töklámpásokkal, hogy még él.
