Csupán keddenként van a kórházi kápolnában magyar szentmise. Szép számban összegyűlünk, mert többen a városból is eljárnak ide. Aki mindig jelen van, Varga Sándor, a hematológiai osztály főorvosa. Péter atya elmondja, Varga doktor a szakterületének és a pácienseknek él, hivatásként végzi munkáját, jóval túl a munkaidőn is, és szociálisan rászoruló betegeinek is mindig próbál segíteni.
A szentmise előtt Péter atyával a kórházlelkészi hivatásról és papi elhívásáról beszélgetünk.
Hogy mi kell a betegek szolgálatához? Három szóval kifejezhető: alázat, tudás és karizma. Ógyalláról származom, öt éve szolgálok Érsekújvárban káplánként. A megyéspüspök megbízásából segítek a ferencesrendi kollégának, aki szlovákul végzi a szolgálatát a kórházban a nap huszonnégy órájában, és a hét folyamán beköszön minden osztályra. Ha valaki magyar papot kér, akkor hívnak engem"
– mondja az atya.
A Covid időszakában összeírták azoknak a papoknak a névsorát, akik vállalták, hogy bejárnak a Covid-osztályokra.
Nem volt mit töprengeni, hiszen a pap küldetése szolgálni, akár életveszélyben is. A tomboló járványban nem voltam könnyelmű, betartottam minden egészségügyi előírást, nagyon sokan fogadták a szentségeket. Nehéz időszak volt, de éppen ebben a kaotikus helyzetben tapasztaltam a legtöbb hálát, tiszta pillantást, a hit lángolását. Emlékszem egy férfira, akinek különösen szüksége volt a lelki megerősítésre. Életveszélyes állapotban feküdt, a felesége, aki szintén elkapta a kórt, egy másik osztályon elhunyt. Nem volt lehetősége tőle elbúcsúzni és a temetésén se vehetett részt. Ezt a komoly megpróbáltatást nagyon nehezen viselte. A beszélgetés nyújtott számára támaszt és megnyugvást, végül gyógyultan hagyta el a kórházat. Karácsonykor egy átültetett vesével élő női beteghez hívtak. Új donorra lett volna szüksége, de nem találtak, veséje pedig lassan felmondta a szolgálatot. A beteget szenteste körülállta a családja, elővettem az oltáriszentséget, s éreztem, itt van Betlehem. Itt, a kórteremben született meg Jézus! Láttam, a hozzátartozók szíve is megnyugodott a pillanat hatása alatt. A beteg az ünnepek után csendesen meghalt"
– sorolja tapasztalatait Péter atya hozzáfűzve, hogy sokszor haldoklóhoz hívják a papot. Megélte, hogy a beteg, aki látszólag már nem volt eszméleténél, apró szemrezdüléssel jelezte, hogy még érzékeli a külvilágot.
Ha közel a halál, az oltáriszentség vételét helyezik előtérbe, majd ezt követi a betegek kenete. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a sok felvilágosító munka ellenére többen tartanak a betegek kenetétől, mert utolsó kenetként rögzült a tudatukban. Előfordul, hogy a hozzátartozók félnek papot hívni, mert attól tartanak, hogy ezzel a betegben felerősítik a halálközelség gondolatát. Az atya hangsúlyozza, a betegek kenete belső békét, megnyugvást ad mind a haldoklónak, mind a betegeknek, sokféle nehéz élethelyzetben segítséget nyújthat. Vette már fel nehéz szülés előtt álló anyuka, és komoly műtétek előtt álló fiatal is.
A szabad akarat tisztelete
Péter atya elmondja, van, amikor a beteg maga igényli a szentségek vételét, de van, hogy csak beköszön az osztályra és él a lehetőséggel. Vannak szentségekben rendszeresen részesülő hívők, akik ezt a kórházban se szeretnék nélkülözni, de vannak, akik elhanyagolták hitük gyakorlását.
Megszólít a beteg, negyven éve nem gyóntam, kérem, segítsen! Ez nagyon meghat. Az élettörténeteik, a szenvedéshez való hozzáállásuk engem is gazdagít. De megtörténik az is, hogy elutasítanak. A pap minden körülmények között tiszteletben tartja a beteg szabad akaratát. Előfordult, hogy valaki nem akart gyónni, de beszélgetni igen. Azt igényelte, hogy valaki meghallgassa és vigaszt nyújtson neki"
– magyarázza hivatása egyszerre nehéz és szép oldalát.
Hegyi Péter kórházlelkész fontosnak tartja, hogy eloszlasson egy tévedést. Többektől hallotta, hogy nem tudtak papot hívni, mert látogatási tilalom volt.
A pap azonban nem látogató, hivatalból jár el, bemehet a nap 24 órájában, hiszen a vallásgyakorlás alkotmányos jog"
– magyarázta.
A betegekről való gondoskodás karizmája
A gyermekkoromból jött a gondoskodás karizmája. A nyári szünidő egy részét többször Zsolna mellett, a ferences nővéreknél töltöttem, akik egy állami intézményben testi és értelmi fogyatékkal élőkkel foglalkoztak. Engem mélyen megindított, ahogy a betegekkel törődtek. Otthon láttam szüleim türelmes, odaadó gondoskodását a nagymamámról, aki a papi hivatásomért imádkozott, s mint mondta, egészen csodás módon égi jelet is kapott ezzel kapcsolatban, és vállalta ezért a szenvedést is. Ezekből a gyermekkori élményekből eredhet, hogy együtt tudok érezni a betegekkel, késztetést érzek, hogy segítségükre legyek a kereszt hordozásában"
– idézi a kezdeteket Péter atya.
Ez a misszió a Covid-járvány alatt kezdődött az érsekújvári kórházban.
Amikor 2023-ban a turócszentmártoni Jessenius Orvostudományi Kar első ízben hirdetett továbbképzést kórházban szolgáló papok részére, rögtön jelentkeztem. A képzés célja az volt, hogy jobban megértesse velünk a betegek testi-lelki fájdalmait. Betekintést kaptunk a belgyógyászat, a sebészet, az onkológia, a gyermek- és nőgyógyászat, illetve a pszichiátria rejtelmeibe, de volt lelki vezetés tantárgy is, valamint sok eszmecsere"
– sorolja az atya.
A hit ereje
Az ortopédiai osztályon kedvesen fogad a személyzet, de egyenesen Ilona és Erzsébet szobájába megyünk. A két asszony már nagyon várja az atyát. Előző nap gyóntak, áldoztak, ma is az oltáriszentséget hozza nekik Péter atya.
Ilonka lánya, Ivett elmondja, hogy anyját a gyalogátkelőn ütötte el egy autó, most a jobb forgóját cserélték.
A hit segít mindkettőnket, hiszen az ápoláshoz is elengedhetetlen Isten áldása. Édesanyámban a kibírhatatlan fájdalmak ellenére lobog az élni akarás. Mindkét térdét, a hátgerincét és az egyik forgóját megműtötték, de az a cél lebeg előtte, hogy újra járhasson templomba
– árulja el Ivett.
Felsorolni se tudom azt a sok bajt, amin életem során átmentem, de sosem lázadtam Isten ellen. Örülök, hogy vannak még ilyen drága papok, mint Péter atya"
– teszi hozzá Ilonka.
A mellette lévő ágyon Erzsike fekszik. Ilonkával nagyon egymásra találtak. Elmondja, egész életében próbált Isten örömére élni, most is megtapasztalta Jézus és a Szűzanya segítségét. Félt a műtéti komplikációktól, de minden rendben ment.
Továbbmenve az osztályon találkozunk egy ismerős polgármesterrel, aki még az infúzió vétele közben is a falu ügyeit intézi. Őszintén megörül az atya látogatásának, áldozik és felveszi a betegek kenetét, majd együtt imádkozunk. Felemelő pillanat.
Rudolf csak három napot töltött a kórházban, ekkor ment el hozzá Péter atya.
Reformátusnak születtem, felnőtt koromban tértem át a katolikus hitre, mert így minden nap lehetőségem lett a Jézussal való találkozásra az oltáriszentségben. Ez nekem sokat jelent, a kórházban meg hatványozottan. Két évvel ezelőtt meghalt a feleségem, egy évre rá a lányom. Hit nélkül ezt nagyon nehéz lett volna túlélni"
– meséli az újvári férfi.
Attila 2022 márciusában tudta meg, hogy rákos. Jól is volt egészen a múlt év decemberéig, amikor a kór visszatért.
Valahol mindig hívő voltam, de nem igazán gyakoroltam a hitemet. Betegségem alatt sokat szenvedtem, de olyan élményekben volt részem, amelyek megerősítették a hitemet és segítettek átértékelni sok mindent. 2022-ben még nem látogattam a lenti kápolnát. Mostanában viszont kétszer is úgy jött ki, hogy részt vehettem a keddi magyar szentmiséken, egyszer pont az operáció előtt. Rengeteget jelentett, hogy magamhoz vehettem Krisztus testét. Jó dolog, hogy megvan a lehetőség egy meghitt kápolnában imádkozni, elcsöndesedni és hálát adni a legnehezebb pillanatokban. A műtét utáni mise szintén a lelkem mélyéig hatolt. A balázsáldás (betegek megáldása szentelt gyertyával – a szerk. megj.) után az atya megszólított, ezután leültünk pár szóra. Emberséges volt, jólesett, hogy megoszthattam vele a történetem"
– mondja a harmincéves fiatalember.
Történeteinkből is kirajzolódik, hogy mennyire fontos a lelki gondozás és a személyes odafordulás a kórházi környezetben. Fontos, hogy minden rászoruló megtalálja a kapaszkodót a hitben, az egyházi közösség támogatásában, és aki igényli, a szentségekben részesülve adhassa vissza lelkét a teremtőjének.
Megjelent a Magyar7 2025/7. számában.
