I. Bodzafesztivál Ipolyszalkán
Nagyon hangulatos rendezvényt varázsoltak Dikácz Zsuzsanna tájházvezető és segítői a mindig élettel teli tájházukba. Hét Alsó-Ipoly menti település találkozott itt, amelyek valamikor egységet alkottak.

Már délelőtt kezdődött a bodzalekvár főzés, a dagasztás, sütés, emellett volt kézművesvásár, valamint interaktív gyerekprogramok és kékfestő műhely színesítették a palettát.
Dikácz Zsuzsanna portálunknak elmondta, a rendezvény a Kultminor támogatásával az általa 2001-ben alapított Ipolymenti Kulturális és Turisztikai Társaság keretein belül valósult meg.
Ugyanaz volt a viseletük és a hét falu még azt is megbeszélte, ki mit fog vetni. Célom, hogy ezek a falvak a jövőben ismét együtt gondolkodjanak, dolgozzanak. A bodzafesztivál ötlete visszhangra talált a polgármestereknél is, egész órás műsort sikerült összehozni a falvak énekes, táncos, hagyományőrző csoportjai révén. Helemba sajnos az árvíz miatt nem tud jönni, de levetítünk róluk egy kisfilmet, hogy ki ne maradjanak a programból" – ecsetelte a tájházvezető. Kitért arra is, a rendezvényt hosszú évekre tervezik, reméli, lesz, aki folytatja.
A rendezvény alatt a kiskeszi asszonyok bodzalekvárt főztek, mert a tájház célja többek közt a bodza népszerűsítése, amely a hatékony vírusölő gyógynövény – virágjából bodzaszörpöt készítettek a tájházban, bogyóiból pedig lekvár készül. A kinti kemencében már befűtöttek, közösen dagasztottak, minden túrós, mákos, diós, kakaós kalácsra kerül bodzalekvár is.
A gyerekek Baranovics Róbert rajztanár felügyelete mellett alkotásokat készítettek bodza témában. 12 festményt készült, amelyeket megcsodálhattunk a nádfedeles kiülő alatt. Két kiállítást is láthattak a résztvevők Feldhoffer Krisztina korongozó mesterasszony munkáiból és Bavlsík Mária fonott kosaraiból. Mindkét mester állandó résztvevője a tájház táborainak is, ahol a mesterségre tanítják a gyerekeket.
Horváth Ágnes a párkányi kultúrközpont igazgatója is eljött a rendezvényre kékfestő műhelyével.
„Nagyon szeretem a kék-fehér színt, 7 – 8 éve foglalkozom kékfestéssel, rengeteg kísérletezés vezetett ahhoz, hogy a mai szintemre eljussak. Meg kellett tanulnom, hogyan keverjem be az indigót, mennyi kell a fedőmasszából, hogy minél többször indigózom és levegőztetem az anyagot, annál erősebb lesz a kék. Ma már nem mindenki indigóval fest, de nekem az ősi technika alkalmazása a fontos. A rajtam lévő ruhát is magam festettem, de próbálkozok a mindennapi életben hordható blúzok, ruhák készítésével is. Kedvvel csinálom, hiszen az alkotás öröme adja az élet sava-borsát” – mondja el Horváth Ágnes, akinél sokan kipróbálták ezt a nem mindennapi és nehéz mesterséget.
A Tatay színház, a Csillangó meseműhely és Kelemen Petra Piroska és Jakab András szórakoztatták a közönséget, sokszor belevonva az előadásokba úgy a gyerekeket, mint a felnőtteket, majd hét falu közös kultúrműsora következett. Fergeteges előadásokat láthattunk.
Szalka ismert gyermektánccsoportja a Rikkancsok is elbűvölő tánccal lépett fel. Vezetőjük Szőcs Fruzsina a Csemadok elnöknője, aki szeretné belevonni a csoportba a többi hat falu táncoslábú gyerekeit, fiataljait is.
Cagala Silvia Szalka község polgármestere elmondta, a falu amiben tud segíti a tájházat, hiszen viszi Ipolyszalka jó hírét, büszkék arra, hogy igazi élő tájház működik községükben. A résztvevők további együttműködésben is megegyeztek.
