Interaktív mesedélután az Ipolyszalkai Tájházban
A népmese napjához kapcsolódóan a Színpad csodálatos világa második rendezvényére vártak kicsit és nagyot a szalkai tájházba. A népmesék, néptánc, népdalok forgatágában merülhettek el a délután résztvevői.

A gyerekek belekapcsolódtak a Tatay Színház Három kismalac című előadásába, volt is nagy nevetés vidámság, mindahányszor sikerült becsapniuk a gonosz farkast.
Kelemen Petra Piroska és Jakab András táncos zenés előadással csatlakozott a népmese-színházhoz. Piroska elmondta, a népmese maga az élő bölcsesség, őseinktől kincset kaptunk örökségbe. Benedek Elek meseíró főleg Székelyföldön gyűjtötte a legtöbb mesét, de azért a felvidéki meséket is nagyon szerette. Ezért Andrással alsó-garammenti népmesét hoztak a felnőtteknek.
Mesét mondott Kivitek Csenge Vivien, Skultéty Anna népdalokat énekelt, Molnár Nóra szavalt. A látogatók Bavlsík Márai fonott kézműves alkotásait is megcsodálhatták. A jó hangulatú rendezvény táncházzal zárult.
Az eseményt a ZSE Alapítvány támogatta.
