Római vakáció – kis kitérőkkel
Róma megunhatatlan. Akárhányszor jár is itt az ember, mindig képes rácsodálkozni valamire. Nem csoda, hiszen itt szinte minden sarkon érezni a múlt leheletét, a jelen és a múlt varázslatos összefonódását. Így aztán érthető, hogy mindenki részese szeretne lenni ennek a varázsnak. A Colosseum előtti jó száz méteres sorok így mára mindennapossá váltak, a Pantheonról valamirevaló képet „lőni” szinte lehetetlen az előtte ácsorgó embertömeg miatt, a Trevi-kúthoz közelebb férkőzni, hogy lássunk is valamit, komoly kihívást jelent, a Spanyol-lépcsőt megmászni csak a rengeteg bámészkodó turistát kerülgetve lehet.
Az örök várost elárasztották a turisták, a Római vakációból ismert idilli város rég a múlté. Mégis, Róma semmivel össze nem téveszthető varázsa, a színek, a hangok, az illatok és ízek forgataga minden egyes alkalommal magával ragad. És ha már járt is az ember Rómában, ha ismét odaveti jó sorsa, elkerülhetetlen, hogy a legjelentősebb látnivalókat, hacsak egy röpke pillanat erejéig is, újra meg újra végiglátogassa. Így tettünk mi is, elsétáltunk, jobban mondva átfurakodtunk a tömegen, hogy egy pillantást vessünk a Trevi-kútra meg a Pantheonra, végigmentük a zsidó negyeden és elsétáltunk a Colosseum előtt, kívülről megnéztük a Forum Romanum tiszteletet parancsoló oszlopait, felülről pedig a Spanyol-lépcsőket. És persze ücsörögtünk egy kicsit kedvenc terem, a Piazza Navona bámulatos szökőkútjainak egyike közelében.
Itt-tartózkodásunk nagy részét ezúttal azonban Rómán kívül töltöttük, úgy döntöttünk ugyanis, hogy megnézzük a város közelében lévő arra érdemes látnivalókat. Utunk először Hadrianus császár Tivolihoz – ókori nevén Tiburhoz – tartozó villájához vezetett: a világörökség részét képező Villa Adrianához, amely vonattal és egy nem túl hosszú taxizással könnyen megközelíthető. A Rómától mintegy 28 kilométerre lévő épületkomplexum romjai 120 hektáron terülnek el, és még így is káprázatos látványt nyújtanak.
Az első ásatások a 16. században kezdődtek itt, és még ma is zajlanak. A régészek megtalálták a palota alatti vízvezeték-hálózatot is, amely a palota kertjeiben és csarnokaiban működő szökőkutak vízjátékát is biztosította. De megtalálták azt az alagútrendszert is, amelyen keresztül a kereskedők, a beszállítók és a rabszolgák közlekedtek, hogy ne zavarják a császár és vendégei nyugalmát.
A császár 138-ban hunyt el. Halála után több uralkodó is használhatta a villát, ezt támasztják alá az ott talált mellszobrok is. A Római Birodalom hanyatlásával a palota is elnéptelenedett. A 16. században Ippolito d’Este bíboros a megmaradt márványszobrokat átköltöztette a közelben lévő villájába, hogy azok a Villa d’Estét díszítsék, így a mi utunk is arra vezetett tovább.
Mintha egy mesevilágba csöppentünk volna: zöldellő fák, árnyas lugasok, szebbnél szebb illatozó virágok, szökőkutak, vízköpők mindenütt. És végtelen nyugalom – még a turistahad ellenére is.
A mesés villa húsz éven át készült, a kert szökőkútjaihoz a vizet egy 600 méteres csatornán át egyenesen a közeli Aniene folyóból vezették ide, a palota szobáit pedig a késői reneszánsz nagy mestereinek alkotásai díszítették. A termeket bibliai vagy mitológiai témájú freskók díszítik, még a bíboros valamikori hálószobájában is találkozni velük.
A csarnokok közül a legszebb a szökőkutak csarnoka, innen kiléphetünk a Gran Loggiára, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik a lépcsőzetesen kialakított kertre és a végtelen nyugalmat árasztó mediterrán tájra. A kertet a reneszánsz esztétika elveit követve szabályos egységekre osztották, amelyek mindegyike 30 méter átmérőjű.
S ha már a történelmi emlékek felkutatása volt a cél, a sorból nem lehet kihagyni az Ostia Antica régészeti parkot sem. Ez egy olyan római település romjaiból áll, amely eredetileg a Tiberis (Tevere) folyó torkolatában helyezkedett el a mai Olaszország nyugati tengerpartján. Ostiát a Kr. e. 6. században alapította Ancus Martius (Marcius), az ókori Róma negyedik uralkodója, de a 4. századból is maradtak itt fent védművek. Fő funkciója eredetileg a Tiberis torkolatának védelme volt, később azonban a Claudius és Traianus császárok által építtetett új kikötőnek köszönhetően pezsgő kereskedelmi központtá vált.
A város tudományos feltárása a 20. században kezdődött, amelynek nyomán hatalmas szabadtéri múzeum alakult ki. Jól megkülönböztethetők a különböző típusú lakóházak, a közösségi épületek és a raktárak romjai. A város területének 57 százalékát lakóépületek teszik ki, 15 százalékát raktárak, 12 százalékát pedig a fürdők foglalták el. Az ásatások során napvilágra kerültek az ókori település fő útvonalai, épületei, de arra is fény derült, hogy Ostia határai valójában nem ott húzódtak, ahol eddig feltételezték, s a települést a Tiberis ugyanúgy kettészelte, ahogyan Róma városát napjainkban. A számítások szerint Ostia Antica jóval nagyobb is volt, mint azt eredetileg feltételezték: összesen 125 hektárnyi területet foglalt el, vagyis kétszer akkora volt, mint a 66 hektáros Pompeji. Mindez a régészek szerint azt bizonyítja, hogy a Rómával majdnem szomszédos városnak kiemelt szerepe lehetett a birodalom kereskedelmi forgalmában. Nem véletlen tehát, hogy Traianus császár 110 és 112 között nagy kikötőt építtetett Ostia tengerpartján, amelyet már szintén feltártak. Ez a kitűnő állapotban megmaradt romterület így méltán számít Pompeji riválisának a turisták szemében.
Ha tehát tehetik, és a Rómán kívüli nevezetességeket is felkeresnék egy római vakáció során, a fent említett helyeket ne hagyják ki.
Megjelent a Magyar7 2025/7. számában.
