Magyar csaták, csatázó magyarok: Nyögte Mátyás bús hadát!

Hunyadi Mátyás és III. Frigyes német-római császár viszonya kiegyensúlyozottnak sosem volt mondható. A Szent Koronát birtokló császár szívesen ült volna Magyarország trónjára is. Ahogy Antonio Bonfini írta:

Midőn átvette az országlás gyeplőit, a Frigyes császár kezében levő szent korona visszaszerzésére fordította figyelmét. Az volt ugyanis a vélekedés, hogy a szentséges diadém nélkül törvényesen uralkodni nem lehet. Az országtanács határozatából Vitéz János váradi püspököt két főúr kíséretében a császárhoz küldte, hogy azt visszaköveteljék. Midőn Bécsbe érkeztek a császárhoz és előadták megbízatásukat, rájöttek, hogy ki akarja őket játszani. Dolguk végezetlen tértek vissza Budára. A császár ugyanis nagyon reménykedett, hogy a királyságot magának megszerezheti, mert birtokában van a korona, mely nélkül senki sem nevezhető királynak, s mert odaát a főurak között sok híve van. Ha e reményről le tudott volna mondani, magának is, Magyarországnak is inkább használt volna.”

A kalandos körülmények között III. Frigyes kezébe került Szent Koronát Mátyás csak hatalmas anyagi ráfordítással tudta visszaszerezni. A Korona hazatérése előtt, 1463-ban a két uralkodó egyezséget kötött: Mátyás gyermektelensége esetén Frigyes és utódai öröklik majd a magyar trónt. Ennek ellenére Mátyás, ha lehetősége adódott, mindig támogatta a III. Frigyes ellen lázadozó osztrák rendeket és urakat. Nyílt háború mégsem tört ki közöttük, egészen addig, amíg III. Frigyes be nem fogadta a Magyarországról elszökött esztergomi érseket, Beckensloer Jánost. Nem sokkal ezután Ulászlót nevezte ki a cseh hűbér élére, ezzel ő kapta a választófejedelmi méltóságot is. Mátyás cseh királysága így nem sokat ért.

Az 1477-es évben megindított magyar hadjárat sikeres volt, több várost elfoglaltak Ausztriában a magyar csapatok, Ulászló fizetésképtelensége miatt visszavonta zsoldosait, majd IV. Sixtus pápa közvetítésével a felek békét kötöttek december elsején.

III. Frigyes mégis Mátyásnak adta a cseh királyságot és a választófejedelmi jogokat. Sőt 100 ezer forintnyi kárpótlást ígért, aminek nagy részére Mátyás hiába várt. A nyugodtabb évek nem tartottak sokáig, 1482 során újabb háború robbant ki, mely aztán szinte egész hátralévő uralkodását végigkísérte Mátyásnak.

A magyar hadak elfoglalták Hainburgot, visszafoglalták Kőszeget, majd benyomultak a Habsburg örökös tartományokba.

A Fekete Sereg sorra foglalta el az ausztriai várakat, a stratégiájuk legfontosabb eleme a kiéheztetés volt, ami viszont sokszor hónapokig tartott. A következő évben Mátyás csapatai Bécs környékét szállták meg, foglalták el a szomszédos településeket. Ennek hatására III. Frigyes jobbnak látta, ha átteszi székhelyét Linzbe. 1483 márciusában a hadjárat azon ritka pillanataira került sor, amikor a két fél nyílt ütközetben mérte össze fegyverei erejét.

A Leitzersdorfnál lezajlott csata Mátyás győzelmével végződött.

Pedig az ütközet elején az osztrák gyalogos és lovas csapatok egészen a magyar táborig szorították vissza Dávidházi István csapatait. Csakhogy mikor elérték a tábort a császáriak, úgy döntöttek, hogy ideje lenne eltenni valamit a tarisznyákba, és nekiláttak a fosztogatásnak. Ezt kihasználták Cernahorai Dabis katonái, és ellentámadásukkal valósággal elsöpörték a fegyelmezetlen osztrákokat. Az osztrák helyőrségek sorsa megpecsételődött, hónapokon belül sorra megadták magukat. Alsó-Ausztria, Karintia, Stájerország jelentős része behódolt Hunyadi Mátyásnak. 1483 végére már csak Bécs és Bécsújhely tartotta magát.

Bécs ostroma – többszöri körbezárás után – 1485. január 29-én vette kezdetét, az 50 000 fős lakosságú város elleni fő stratégia ismét csak a kiéheztetés volt.

A várost Frigyes egyik legjobb embere, Hans von Wulfersdorfer védte. Hosszú hónapokig néztek egymással farkasszemet ostromlók és ostromlottak. A kiéheztetési stratégia egyhangúságát néhány kitörés, kisebb csetepaté törte csak meg. A védők részeredményeket is elértek, például márciusban sikerült fölgyújtaniuk az egyik ostromtornyot.

Végül 1485. június 1-én Bécs megnyitotta kapuit, Mátyás nem éppen bús hadai élén, házasságon kívül született fiával, Corvin Jánossal az oldalán bevonult a Habsburgok ékkövének számító városba. A városi tanács hűséget esküdött neki, ő pedig felvette az osztrák hercegi címet.

A magyar király nem prédaként, hadizsákmányként tekintett az osztrák örökös tartományokra, az elfoglalt Bécsre, hanem egy olyan lépcsőfokként, ami a császári trón felé vezet. Bécs nem sínylette meg túlzottan az új urát: megtiltották a harcosoknak a fosztogatást, a sereg előtt pedig 32, élelmiszerrel megrakott szekér érkezett a kiéheztetett városba. Uralkodói központját is Bécsben rendezte be Mátyás, és ott is érte a halál 1490. április 6-án. Lássuk hát Bonfini beszámolóját urának dicsőségéről:

„ … Azon a napon oly nagy napfogyatkozás volt, hogy számos csillagot lehetett látni. Sokan jósolták, hogy e napfogyatkozás szerencsétlenséget jelent a császárnak. Nem is ok nélkül, mert ebben az évben, mely ezernégyszáz fölött a nyolcvanötödik volt, birodalmának nagy kárával a császár elveszítette Bécset, Ausztria fővárosát. A csillagok megkérdezése és jóslata után ez év elejétől kezdte tehát ostromolni a király Bécset, mert tudta, hogy a csillagok most Frigyesnek kedvezőtlenek. Minden igyekezetét ennélfogva arra irányította, hogy a pannonnak még eddig soha meg nem hódolt igen virágzó és dúsgazdag várost erővel vagy kiéheztetéssel meghódoltassa. Tudta ugyanis, ha birtokába keríti e gőgös várost, ez mindenképpen győzedelmének örök emléke lesz. A felső részen egészen a város közelében emeltetett erősséget, s megparancsolja, hogy a többi tábor is erődítéseket emeljen. Azután megostromolja és kirabolja a külvárosokat. A katonák körös-körül feldúlják és felgyújtják a kies fekvésű falvakat. Senki sem merészel kimenni a városból. Megszámlálhatatlan sokaság zsúfolódott össze benne, s a kegyetlen éhség már gyötörni kezdte a lakosságot. Miután már a köznépnek való ételek is elfogytak, a szükség tisztátalan és tilalmas ételek megevésére is kényszerítette őket. A mészárszékekben és lacikonyhákban hihetetlen drágán mérték a lóhúst. Ezért titkon a macskát, egeret sem vetették meg. Ezalatt a király hol a külvárosokat, hol meg a Duna szigetéből a falakat támadta; naponként harcot kezdeményezett; olykor egyedül, egy szolga kíséretében körüljárta a falakat, s néhány polgárt meg is szólított. Csodálták a katonák a király magabiztosságát. Újlaki Lőrinc herceg megérkezésekor a király rögtön elhagyta a felső részen ütött táborát. Unokatestvérét, Geréb Pétert állította annak élére, maga udvari hadával Lőrinc táborába ment. Nem látták, hogy egyetlen napot is pihent volna. …

Végül is a bécsiek minden segítség híján, kibírhatatlan éhségtől gyötörve, a császár örök gyalázatára, június elsején meghódoltak Mátyásnak. Aznap hatalmas földrengés volt, amely előre jelezte, hogy a király nem sokáig fogja bírni a várost s ott hal meg. Még aznap, vagyis Krisztus szent testének ünnepét megelőző napon örvendezve vonult be a király Bécsbe. Zápolyai István szepesi gróf, Geréb Péter, Újlaki Lőrinc herceg és számos cseh meg magyar főúr követte pálmahímzésű öltözetben. Másnap Beatrix királyné érkezett a fővárosba; minden rendű hatalmas néptömeg tódult elé és lovascsapatok fogadták nagy pompával.”