Magyar csaták, csatázó magyarok: Mátyás első sikerei

A Cilleiek gyámsága alatt álló V. László király 1456 szeptemberében csapataival a Délvidékre vonult, Nándorfehérvárt akarta, ami Szilágyi Mihálynak, a Hunyadi fiúk nagybátyjának a kezében volt. A király által összehívott futaki országgyűlés eseményeit nem fogjuk részletezni, tömören annyit csak, hogy Hunyadi László engedett V. László és Cillei követeléseinek, ígéretet tett, átadja a várost.

Október elején a királyi csapatok megjelentek Nándorfehérvár alatt, de a várba csak a király és Cillei léphetett be.

A történtek részleteiről ugyan megoszlanak a vélemények, de a lényeg Cillei Ulrik holtan maradt a vár padlóján.

A véres események miatt többen elfordultak Hunyadiéktól, noha a Hunyadi-ligának sikerült írásos esküt kicsikarni a királytól, hogy nem esik senkinek sem bántódása Ulrik halála miatt. Látszólag béke honolt magyarhonban, de a hallgatag felszín alatt fecsegett a mély. 1457 márciusában a Budán tartózkodó Hunyadi fiúkra lecsaptak a király emberei. A rendkívül gyors bírósági eljárás után az idősebbik Hunyadi-fiú feje a porba hullott, Mátyás a király foglyaként Bécsbe, majd Prágába került. Olvassunk Thuróczyt:

Mikor azután a grófok fogva tartásának harmadik napja nyugovóra hajlott, és a Nap szekere közeledett a nyugati szegélyhez, László grófot Buda város polgárainak bírái és esküdtei és nagy fegyveres őrség Buda vára elébe vezették, szembe a Friss-Palota bejáratával, hogy fejét vegyék, és ott le is fejezték. Lefejezésének idejében nem kicsiny csoda történt. Midőn ugyanis László grófot lefejeznék és már három csapással megsebezve, hátrakötött kézzel a földön feküdt, a maga erejéből felkelt, felállt és elég érthető hangon azt mondotta, hogy a reámért három sebet elviselvén, ezzel a jog beéri. Az összes körülállót megdöbbentette ez a váratlan dolog. Gyorsan elindult, de néhány lépés után megbotlott a rajtalévő ruhában és arcra esett; ekkor némely ott állók parancsára, akik nagyon kívánták ezt, mégis lefejezték.”

Mátyás tehát Prágába került, hiszen V. László cseh király is volt. László király 1457. november 23-án Prágában meghalt, az ország újra király nélkül maradt. A cseh kormányzó, Podjebrád György V. László halála után inkább már vendégeként marasztalta Mátyást, mintsem fogolyként. Szabadon bocsátásának fejében Mátyás megígérte, feleségül veszi György lányát, Katalint. Mátyást végül 1458 januárjában királlyá választották, nagybátyja Szilágyi Mihály hathatós támogatásával.

A nagybácsi nem volt teljesen önzetlen, úgy vélte, a 15 éves ifjút azért majd elhalmozhatja jó tanácsaival. Tévedett, s mivel ebbe belenyugodni nem tudott, végül Mátyás börtönében kötött ki.

A törökök a nándorfehérvári kudarc után pár évvel már Szerbiát vették célba, 1459 nyarára a szerbek behódoltak. Hódító Mohamed következő célpontja Bosznia volt, négy évvel a szerbek hódoltatása után, ezt a tervét is sikeresen teljesítette. A török portyázók ismét megjelentek a Szerémségben és a Temes-vidéken.

Mátyásnak lépnie kellett, pápai támogatással sikerült békét kötnie III. Frigyes német-római császárral, és szövetségre lépett Velencével. 1463 őszén megindultak a magyar hadak dél felé. Mátyás taktikusan megvárta, amíg a török főerők, a szultáni hadak téli szállásaikra vonulnak. Csak ezek után fogott neki Jajca ostromának.

A mintegy 14 ezer lovasból és 5-6 ezer főnyi gyalogosból álló had négy nap alatt elfoglalta a várost, a török erők visszahúzódtak a várba és egészen december végéig kitartottak, amikor is a maradékuk megadta magát.

A hadjárat alatt több tucat várat foglaltak vissza a magyar csapatok és Észak-Bosznia felszabadult a török alól. A következő évben a török megtorló hadjáratot indított, de nem sikerült Jajcát elfoglalniuk. A boszniai háború a tartomány kettéosztásával végződött. Mátyás Észak-Boszniában létrehozott egy Jajca központú bánságot, melynek élére Újlaki Miklóst nevezte ki.

Ebből kifolyólag a király Péterváradnál összegyűjtött 25.000 főnyi seregével haladék nélkül elindulván, azzal szeptember 23. és 25-ike között a Vrbasz és Una torkolatánál két oszlopban lépte át Bosznia határát, amelynek északi, Száva menti része még magyar kézben volt. A gyengébb oszlopot Szapolyai Imre vezette a Vrbász völgyében Jajca felé, míg Mátyás a főoszloppal az Una–Sana völgyében fölfelé haladva igyekezett ugyancsak Jajcát elérni. Miután Majdan, Kamengrad és Kljucs úgyszólván minden ellenállás nélkül megadta magát, a két seregoszlop szeptember végén úgyszólván egy időben ért Jajca alá. Itt a sokat szenvedett lakosság is a magyarokhoz csatlakozott és Mátyás király a várost október 1-én mindjárt első rohamra hatalmába ejtette. A feladat nehezebb része azonban csak ezután következett, mert Jajca török parancsnoka Haram bég, mintegy 7000 főnyi védőseregével a szinte bevehetetlennek látszó várba visszahúzódott és azt a lehető legnagyobb kitartással igyekezett megvédelmezni. Jajca eleste után gyors egymásutánban mintegy 60 erődített hely adta meg magát részint önként, részint nem nagy ellenállást kifejtve, a magyar seregnek, amelynek nagy segítségére voltak a ferencesrendi szerzetesek is, akik általános fölkelésre buzdították a lakosságot a hitetlenek megöletésére és a haza fölmentésére. Sőt talán most egyfolytában az egész tartományt is vissza lehetett volna foglalni, ha a hirtelenül beállt nagy hideg a sereg további alkalmazását és élelmezését hátrányosan nem befolyásolta volna. Itt kell megjegyeznünk, hogy a velenceiek is beváltották adott szavukat, amennyiben a létrejött szövetség értelmében ők is támadólag léptek fel Moreában az ozmánok ellen.“

– írta Bánlaky József A magyar nemzet hadtörténelme című művében.

Hogy vélekedhetett Mohamed szultán Mátyásról? A válaszért forduljunk ismét Thuróczy István krónikájához:

Mátyás királyt a természet uralomra teremtette, mert a maga korának minden keresztény fejedelmei közül egyedül ő végzi királyi tisztjét dicsőséges tettek közepette. Nemde a mi korunkban élt Mahomet török császár, aki rémületben tartotta az egész világot; nagy tettei miatt méltó volt a Nagy Mahomet névre. Mondják, ő beszélt így e királyról: - A világ minden fejedelmi közt csupán én meg ő vagyunk méltók a fejedelem névre.”