Magyar csaták, csatázó magyarok: Harc Erdélyért
Az erdélyi fejedelemség létrejöttének részletes bemutatása szétfeszítené ezen írás kereteit, ezért csak röviden szólunk róla. Arra talán mindenki emlékszik tanulmányaiból, hogy a mohácsi csatavesztés után két királya volt az országnak. Előbb Szapolyai Jánosnak sikerült megkoronáztatnia magát, majd egy évvel később, 1527 novemberében Habsburg Ferdinándnak is. A két fél hosszas csatározások után 1538-ban Váradon (Nagyvárad, jelenleg Románia) békét kötött.
– e sorokkal kezdődik Szabó Péter Az erdélyi fejedelemség című könyve.
A váradi béke értelmében Ferdinánd és János elismerte egymást királynak és a status quo szerint osztoztak az ország területén. János beleegyezett, hogy halála után – még akkor is, ha időközben fiúgyermeke születne – országrészét Ferdinánd fogja örökölni. Halála előtt pár nappal Szapolyainak fia született, János Zsigmond. A boldog apa úgy rendelkezett, hogy a fia örökölje a trónját. Szapolyai hű embere, Fráter György nem is habozott, 1540 szeptemberében királlyá választották a pár hónapos csecsemőt.
A török 1541-ben elfoglalta Budát, majd az ország keleti részét, a Tiszántúlt, Temesközt és Erdélyt, évi adó fejében Szapolyai János özvegyére, Izabella királynéra és Fráter Györgyre bízta.
A Magyar Királyság ezzel három részre szakadt. Fráter György igyekezett egyesíteni a két országot a Habsburgok jogara alatt, azonban lavírozásai a „két pogány között” a halálát eredményezték. Az Alvincon végrehajtott gyilkosság bizonyításaként levágták György barát (akkor már bíboros volt) jobb fülét, és váltott lovakon Bécsbe vitték. Erdélyre pár évnyi Habsburg uralom várt, majd 1556-ban visszatért Izabella és fia János Zsigmond. Ez Nagy Szulejmánnak is megfelelt, a nyugati hódításai hátában egy számára nem ellenséges országra volt szüksége.
Anyja halála után János Zsigmond 19 éves korától kormányozta Erdélyt, legnagyobb bizalmasára, Bekes Gáspárra, valamint a kiváló katona, Somlyói Báthory Istvánra támaszkodva. Az elkövetkező években sorozatos csatározások folytak a Habsburg pártiak és János Zsigmond emberei között, s e véres esztendők alatt fokozatosan kialakult a határ a Királyi Magyarország és az Erdélyi fejedelemség között.
A drinápolyi béke (1568) megkötése után 1569-ben, a német területen fekvő Speyerben megkezdődtek a tárgyalások, melyek során Bekes Gáspár képviselte II. János király érdekeit. Az 1570. augusztus 16-i szerződésben kimondatott: János Zsigmond lemond a választott magyar királyi címről, helyette felveszi az „Erdély és Magyarország részeinek fejedelme” címet. Az így létrejött Erdélyi fejedelemség mintegy 100 ezer négyzetkilométer volt, ebből a történeti Erdély körülbelül 59 000 négyzetkilométernyi. Lakóinak száma nagyjából 1 millió.
A speyeri szerződés meghatározta az erdélyi utódlási rendet is: János Zsigmondnak engedélyezte a fiúági örökösödést, magva szakadása esetén azonban Miksára és utódaira hárult a fejedelemválasztás joga. 1571. március 14-én János Zsigmond gyermek nélkül távozott az élők sorából.
Az őt utolsó útjára kísérő halottas menetben fekete ruhás harcos jelképezte az elhunytat, kezében rozsdás fegyverek és felfordított pajzs, -- annak szimbólumai, hogy a megboldogult családja utolsó sarja volt.
A trónra ketten pályáztak, a meghalt uralkodó két legfontosabb embere, Bekes és Báthory. Az előbbit a Habsburgok, utóbbit a Porta (a török állam) és az erdélyi urak támogatták. 1571 májusában, Gyulafehérvárott Báthoryt választották meg Erdély új urának, aki nagy bölcsességről tanúbizonyságot téve kezdetben a vajda címet használta. Ezzel jelezte, hogy a magyar király alattvalójának tartja magát, mert nem állt szándékában a Habsburgokat ingerelni. Habsburg Miksa azonban nem fogadta el Báthory uralmát, s Bekes Gáspárt bízta meg érdekei érvényesítésével. „Erdély történelme legérdekesebb alakjainak egyike: Kornyáti Békés Gáspár. Alacsony sorsból emelkedett fel – csaknem a trón magaslatáig. Az egyszerű köznemesből, Petrovich Péter apródjából – Erdély első államférfia, János Zsigmond jobbkeze, Miksa császár kegyeltje, erdélyi trónkövetelő lőn. De fordult a sors kereke s a hatalmas és dúsgazdag úrból – nyomorral és betegséggel küzdő bujdosó lett; ki egykor egy országot kormányozott: később mások kegyéből s alamizsnájából tengődött. Átélte az emberi sors minden változatát. A kiben leginkább bízott s a kiért mindenét kockára tette: abban csalódott legkeservesebben – s a kinek előbb halálos ellensége volt annak szolgálatában önfeláldozóan s dicsőségesen végezte viszontagságos életét.” – írta róla Szádeczky Lajos.
Bekes ugyan kiszorult Erdélyből, de nekilátott a seregtoborzásnak, sőt a szultánnak felajánlotta, hogy fejedelmi cím elnyerése esetén megduplázza a neki fizetett adót. 1575 nyarán aztán megindultak a Felvidékről Bekes hadai, soraikban egy bizonyos Balassi Bálinttal.
A döntő ütközet 1575. július elején, a Maros menti Kerelőszentpálnál Báthory győzelmével végződött. A csata egy verőfényes szombati napon délelőtt tíztől sötétedésig tartott. „A sík völgy-lapályon, a Maros bal partján vívták a híres szentpáli ütközetet, a mely 10 órától késő estig tartott s Békés serege teljes szétveretésével végződött. A két vetélytárs egymás ellen harcolt s fényes bizonyságát adta mindkettő személyes vitézségének. Báthory kitűnő haditaktikájával maga rendezte az ütközetet. Békés az utolsó percig vitézül küzdött s ő fedezte megbomlott serege visszavonulását is. Neki köszönhették, hogy gyalogsága jó része megmenekülhetett a malomgáton át s a lovasság a vízen keresztül. Ma is mutogatják ama helyet, hol az ágyúkat a Marosba vetették. A sereg egy része a kastélyba szorult, s azok elfogattak. Közöttük volt Balassa Bálint is, a költő. Békés maga elmenekült s a Mezőség felé száguldott futó serege romjaival. Az elesetteket közös sírba temették el, a halmot, a mely alatt hamvaik porladoznak, máig is «Békési domb»-nak nevezik.” – tudósított a csatáról, a már említett Szádeczky Lajos Bekes Gáspárról írott könyvében, mely 1887-ben jelent meg a Franklin Társulat nyomdájából.
A vajda a lázadókkal kegyetlenül leszámolt, még a csatatéren kivégeztetett hat embert, Bekesnek azonban sikerült elmenekülnie. A csata után összeült erdélyi országgyűlés ítéletet hozott a lázadók felett, és itt mondatott ki az is, hogy az új államnak tulajdonképpen milyen mozgástere van.
E pár sor akár a mai napig is érvényes lehet, és tulajdonképpen megfogalmazza egy kis állam credóját a nagyhatalmak szorításában. Báthory később megszerezte a lengyel trónt is, s egykori ellenségének is megbocsátott. Baráti jobbot nyújtott neki és a bizalmába fogadta. Bekes az egyik legfontosabb tanácsadója és katonája lett.
