2024. január 30., 17:23

Magyar csaták, csatázó magyarok: Amikor győztesként veszítesz

Óévi utolsó írásunkban foglalkoztunk Győr elestével, ami a 15 évesnek is nevezett háború egyik jelentős eseménye volt. Bár számos kisebb összecsapás jellemezte a korszakot, 1526, azaz Mohács óta nem került sor igazán nagy csatára a keresztény és oszmán hadak között.A hosszúnak, illetve 15 évesnek is nevezett háború 1591-ben tört ki, ekkor indultak el Telli Haszán boszniai beglerbég „magánakció”.

A mezőkeresztesi csata egy korabeli török krónikából.

Fotó: wikimedia commons

A bég kisebb-nagyobb sikereket ért el, például legyőzte Erdődy Tamás horvát bán hadait. Ekkoriban éppen a drinápolyi béke harmadszori meghosszabbításának korát élték, a békebontás miatt a Habsburgok hevesen tiltakoztak, s felfüggesztették az évi adó küldését Sztambulba. A frissen kinevezett nagyvezír, Szinán pasa ezt meglehetősen zokon vette, háborút helyezett kilátásba, ha az elmúlt két év „ajándéka” nem érkezik meg. Ugyanakkor Haszán sem tétlenkedett, 1593 tavaszán-nyarán ostrom alá vette a Száva és a Kulpa folyók találkozásánál található Sziszek várát. Sok öröme nem tellett az ostromban, hiszen az ide érkező, egyébként létszámhátrányban levő keresztény hadak jól elverték, ráadásul maga a bég és vezérkarának jelentős része is elesett. Ez a vereség, meg persze az évi adó elmaradása, a Portának már elegendő volt egy háború megindítására.

Az erőviszonyok eleinte egyértelműen az oszmánoknak kedveztek.

VIII. Kelemen pápa európai összefogást akart a muzulmánok ellen, létrehozta a Keresztény Ligát. (Szent Ligának is hívták, de ebből több is volt, a legismertebb a XI. Ince pápa kezdeményezte 1684-es.) Ahogy a Múlt-kor történelmi magazin honlapján olvashatjuk Kelemen

…elérte, hogy Spanyolország csendestárssá avanzsáljon, továbbá Oroszország és Velence semleges maradjon. A "csonka koalíciót" a Szentszék, Toszkána, a német fejedelemségek és Rudolf (Habsburg Rudolf) országai alkották. Újabb, kedvező fordulatot jelentett, hogy az Alfonso Carillo jezsuita atya szellemi befolyása alatt nevelkedett új erdélyi fejedelem, Báthory Zsigmond 1594. augusztus 17-én felmondta a török szövetséget és a Keresztény Ligához csatlakozott. 1595 januárjában a szövetséget Bocskai István (akkor váradi főkapitány) hivatalosan is megkötötte Prágában. Zsigmond ráadásul Moldvát és Havasalföldet és be tudta kapcsolni a szövetségbe.”

Az erőviszonyok tehát fokozatosan kiegyenlítődtek, köszönhetően az Európában végbement „hadügyi forradalomnak” is. Ez azt jelentette, hogy a keresztény seregekben egyre jobban elterjedt a lőfegyverek használata (muskéta), amit nem csak a gyalogosok, de a lovasok is használtak, ráadásul folyamatosan fejlődött a tüzérség is.

Győr eleste után a következő, 1595-ös esztendő a Keresztény Liga számára sikereket hozott, a törököknél pedig nagy változásokat. Meghalt III. Murád szultán, helyét fia, III. Mehmed vette át. Gyorsan le is váltotta Szinán nagyvezírt, s helyére Ferhádot nevezte ki. A Habsburg csapatok visszavették Esztergomot, ennek előzményeként Pálffy Miklós bányavidéki főkapitány bevette Párkány várát. Az év végére fennállt a lehetősége, hogy megkezdjék akár Buda ostromát is. A törökök természetesen gyorsan cselekedtek.

A következő évben, 1596-ban maga a szultán állt a hadak élére, s indult meg a Felvidék „kulcsa”, Eger elfoglalására.

A várat az 1552-es dicső megvédése után modernizálták, pontosabban elkezdték, mivel nem sikerült az ostrom idejére befejezni. Az olasz várépítési technikát követték, az olasz mesterek ugyanis felismerték, hogy a lovagkori várak már nem képesek a tüzérségnek hatékonyan ellenállni. Kifejlesztettek egy olyan várépítészeti stílust, ami képes volt dacolni az ágyúkkal. Kizárólag egyenes falszakaszokat építettek, hogy megszüntessék a holttereket, valamint kiugró, ötszögű bástyákat, amik biztosították az ágyúk védett elhelyezését és szabad kilövését. Eger korabeli védőinek viszont nem sikerült Dobó Istvánék hőstettét megismételniük, háromhetes ostrom után kapituláltak, 1596. október 13-án.

Habsburg Miksa főherceg ezalatt egyesült Báthory Zsigmond erdélyi csapataival, majd megindultak Eger felé. A haditanács úgy döntött, hogy Mezőkereszteshez vonulnak, mert az itteni természeti viszonyok megfelelőek egy csatához, ha pedig a török nem vállalja fel a csatát, akkor visszafoglalják a romos egri várat.

A két előhad összecsapását a keresztények nyerték, majd elfoglalták állásaikat és tábort vertek. Október 24-én a délutáni órákban megérkeztek az első török és tatár csapatok a térségbe, majd másnap azzal voltak elfoglalva, hogy átkeljenek a mezőt délről szegélyező Kácsi patakon – sikertelenül. Az esti haditanács döntése szerint másnap, október 26-án a török sereg egy részét engedik átkelni a mezőre, de miután őket legyőzték tilos üldözni a menekülő ellenséget, és a keresztényeknek is átkelni valamint a török táborra támadni.

A másnapi csata eleinte jól alakult, a magyar és nemzetközi csapatok legyőzték az átkelt török erőket, majd ezután egyes vezérek (például Pálffy) meggyőzték Miksát, hogy folytassák az ellenség üldözését át a patakon, foglalják el a török tábort, ezzel végleg megtörve a moszlimokat. A Csincse-patakon átkelve a keresztény csapatok tovább űzték a létszámfölényben lévő ellenséget, a Habsburg-erdélyi támadás feltartóztathatatlannak tűnt. Azonban a győzelem hitétől könnyelművé váló katonák nem tudtak ellenállni a török tábor csábításának. Hogy mi történt? Olvassuk Bánlaky József könyvében az érzékletes leírást:

Ott állottak a katonák a török tábor kellő közepén; övék volt már az, kelet minden kincsével, soha sem látott mesés gazdagságával együtt. Senki sem emelt fegyvert rájuk, az ellenség futott, s akinek nem volt ideje menekülni, életéért remegett. A kiéhezett zsoldos, akinek nagyon jó dolga volt, amikor egy hónapból csak két hetet koplalt; a kurta nemes, kiről leszakadt a dolmány, mert őt jószágából elűzte, földönfutóvá tette a pogány; a szabad hajdú, ki a hadi nyereségét a világ összes dicsőségénél többre becsülte; a nyomorult jobbágyfiú, kit egy marék arany egész életére boldoggá tehetett: hogy ne szédült, hogy ne tántorodott volna meg, ily nagy kísértés közepette, mikor még az elöljárók sem tudtak annak ellentállni, s a szivökben föltámadó nyereségvágy a józan megfontolást, a hadi fegyelmet, a vitézi becsületet, egy pillanat alatt háttérbe szorította. Berontottak a szultán és a fővezérek sátraiba, fölverték a ládákat: arany, ezüst, mindenféle drágaság halomban feküdt előttük, hogy még a szemük is káprázott tőle. Senki se gondolt többé feje veszedelmével, hiszen a csatát már megnyerték, az ellenséget megszalasztották: övék a győzelem, övék a zsákmány! Így gondolkoztak a katonák s a lovasok leugráltak a nyeregből, a gyalogosok eldobták súlyos fegyverzetüket, s aztán előbb a németek, később Bory Mihály nógrádi és Vidffy Titusz drégelyi kapitány példájára a magyarok is neki estek a gazdag zsákmánynak. Egy részük lefoglalta az állami kincstárt, más részük sorra járta a sátrakat s irgalom nélkül leöldösvén azok őrzőit, megszabadította a keresztény rabokat s aztán együtt folytatták a zsákmányolást. Mind többen és többen érkeztek hozzájuk s a fosztogatás szenvedélye úgy elragadta őket, hogy noha már szinte görnyedeztek a préda súlya alatt, telhetetlenségükben raboltak mindent, ami csak kezük ügyébe akadt, lett légyen az akár pénzes zacskó, akár nyeregtakarónak való szőnyeg, drága mívű arany, ezüst edény, vagy hitvány ruhadarab.”

A török látva az ellenség sorainak felbomlását, fegyelmezetlenségét, kihasználta a még mindig meglévő létszámfölényét, rendezte sorait és ellentámadást indított. A már megnyert csata elveszett, Eger pedig egy új vilajet központja lett.