Döntő csaták: Vilmos, a hódító
Pár éve óriási visszhangot váltott ki Emmanuel Macron, francia elnök bejelentése, arról, hogy hamarosan Angliába érkezhet a bayeux-i kárpit. Ez a 70 méter hosszú hímzés az egyik legértékesebb középkori műalkotás, illetve az angol történelem legismertebb évszámának, 1066-nak tárgyi illusztrációja is.
Az, hogy valójában hol készült már régóta vita tárgya. 1476-ban tűnt fel először a normandiai Bayeux-ba, hogy miként került oda, máig nem világos. A készítők kiléte, elkészítésének helye szintén vita tárgya. A szakértők többsége úgy véli, hogy Angliában készítették, nem pedig Franciaországban. Valószínűleg a hastingsi győző, Vilmos normann herceg féltestvére, Bayeux püspöke, Odo csináltatta 10-15 évvel a győztes csata után. Annyi azonban bizonyos, hogy egy csodálatos műalkotást maradt az utókorra, ami az 1066-os hastingsi csata előkészületeit és lefolyását ábrázolja. A szőnyegen látható 626 ember, 202 ló, 55 kutya, 505 egyéb állat, 49 fa, 37 épület, és 41 hajó. Még egyedibbé teszi ezt a páratlan alkotást az, hogy rokonszenvesen ábrázolja a legyőzött felet is.
A kissé hosszúra nyúlt bevezető után térjünk a tárgyra.
1066-ban két egymástól független, ámde nagy jelentőségű esemény történt Angliában. Az év elején, január 5-én meghalt a gyermektelen Hitvalló Edward király, a jámbor életű uralkodó leginkább a westminsteri apátság építésének szentelte idejét, amelyet halála előtt nem sokkal, 1065 decemberében szenteltek fel. Utódjául Vilmos normandiai herceget jelölte ki, ezt azonban Wessex earlje, az országot 1052 óta ténylegesen irányító Godwin, majd annak fia Harold másként látta. Harold egyébként Edward sógora volt.
Tavasszal megérkezett, és hosszú csóvát húzva maga után végig haladt az égbolton a Halley-üstökös. Anglia szerte ijedten kapták fel a fejüket az emberek a csodás égi jelenségre.
Az Angolszász krónika arról ír, hogy egy hosszú hajú csillag tűnt fel az égen. Egy szerzetes, aki gyermekkorában látta az üstököst borzadtan jegyezte le, hogy látja hazája pusztulását. „Megjöttél, s miattad könnyezni fog oly sok szülőanya.” írta. Florence of Worcester angol krónikaíró Krónikák krónikája című munkájában olvashatjuk: „1066: Csütörtökön, Vízkereszt előestéjén a negyedik indictióban meghalt az angolok büszkesége, a békeszerető király Edward, Ethelred király fia, Londonban, miután huszonhárom évig, hat hónapig és hét napig uralkodott az angolok felett. A következő napon királyi pompával temették el minden jelenlevő keserű gyásza mellett. Temetése után az alkirályt, Haroldot, Godwine earl fiát, akit a király utódjának nevezett ki, egész Anglia főemberei királlyá választották; és ugyanezen a napon Haroldot nagy ünnepélyességgel Aldred, York érseke királlyá koronázta.”
Kissé másképp számolt be az eseményekről Guilleaume de Jumièges, normandiai szerzetes, aki a XI. század második harmadában élt, és fő művét a normann hercegek életének szentelte.
A sokak közé tartozott Vilmos is. Édesapja, I. Róbert normann herceg törvénytelen gyermekeként született. Meg is kapta, a nem túl hízelgő Fattyú előnevet, amit később, valljuk be a sokkal jobban hangzó, Hódítóra cserélt le. Apja halálakor még kiskorú volt, ezért segítség nélkül nem tudott volna életben maradni a zűrzavaros Normandiában. Uralkodásának első éveit anarchia, káosz jellemezte, még egy merényletet is túlélt, három testőrével ellentétben. Fokozatosan erősítette hatalmát, növelte országa területét, és kiépítette a korszak egyik legütőképesebb hadseregét. Hatalmas energiája és ambíciója volt, az Anglia elleni támadáshoz még pápai jóváhagyást is szerzett. II. Sándor pápa úgy gondolta, hogy az istenfélő Vilmos majd visszatéríti az eltévelyedett angol papságot, szerzeteseket. Katonái egy részére nem számíthatott a sziget hódoltatásában, mert Normandia sem maradhatott védelem nélkül.
A normann főurak is vonakodtak, az angol kalandtól, őket a megszerezhető földdel, vagyonnal, és az angol hölgyek gazdag hozományával motiválta. Emellett még zsoldosokat is fogadott, és Boulogne-i Eustache vezetésével francia urak is hozták az embereiket.
Harold, máig nem tudni pontosan mi okból, de 1064-ben Normandiában vetődött partra. Eljutott Vilmos udvarába, ahol élvezhette a normann herceg vendégszeretetét. Ekkor találkoztak először személyesen. A bayeux-i szőnyeg ábrázolása szerint egy közös hadjáratra is elmentek, ami után Harold megesküdött Vilmosnak, hogy támogatni fogja angliai trónigényét. Hazatérte után, azonban esze ágában sem volt betartani az inkább kényszerített, mint önként tett esküjét.
Trónra lépése után igyekezett felkészülni a haragos Vilmos támadására, de előtte még meg kellett küzdeni egy északról fenyegető veszéllyel. A dallamos nevű norvég király, Harald Hardrada, vagyis Keménykezű Harald jelent meg a brit partoknál. A korszak hírességének számító viking vezér nem csak a tetteivel, de a magasságával is kirítt környezetéből, a korban szokatlan 195 cm magasra nőtt. Hosszú, szőke haja lobogott, miközben kardját forgatta. Annyira bízott magában, hogy a családját is magával hozta az invázióra. Harold gondjait növelte, hogy testvére, Tostig is a norvég óriás oldalára állt.
A szerencse azonban Harold mellett volt, és sikerült legyőznie a norvégokat. Mialatt ő a norvégokkal küzdött északon, Vilmos partraszállt Sussexben.
A legenda szerint a hajóból kiugorva elesett, amit katonái rossz előjelnek tekintettek, de ő feltalálta magát, és egy marék kavicsot kezébe kapva felkiáltott: "Látjátok, már enyém is Anglia!"
Az angol sereg erőltetett menetben két hét alatt levonult délre és állást foglalt Hastingsnál, ahol október 14-én került sor, az ország jövőjét döntően meghatározó ütközetre. Az angol csapatok egy dombon álltak csatarendbe, amelyet balról meredek lejtő, jobbról pedig mocsár védett. A 7–800 méteres arcvonal derékhadában a testőrség, a szárnyakon a felkelők helyezkedtek. A normann haderő három részben és három vonalban állt fel. Elől az íjászok, mögöttük a lándzsás gyalogság, hátul a lovasság. A két sereg nagyjából egyenlő volt, mintegy 6-8 ezer ember. A fegyverzet és harcmodor azonban különbözött. Az angolok a hagyományos pajzsfaluk (a gyalogosok és a lovaikat hátrahagyó lovasok szoros sorokba rendeződtek, pajzsaik átfedték egymást így egyfajta élő erődöt alkottak) védelmében várták a támadást, illetve a csatabárdjaikban bíztak. Vilmos pedig a nehézlovasságára számított. A csatát, a kürtjelekre dombon felfelé elinduló normannok kezdték reggel kilenc körül. Az órákon át hullámzó küzdelemben az angol pajzsfal szilárdan kitartott. Vilmos többször adott parancsot lovagjainak a látszólagos visszavonulásra, aminek köszönhetően sikerült a súlyos veszteséget okozni az őket üldöző angoloknak. Bár az is lehetséges, hogy a látszólagos visszavonulás inkább volt köszönhető a véletlennek, mint Vilmos hadvezéri zsenialitásának. Már alkonyodott, amikor a sokadik normann nyílzáporban Harold is sebet kapott, az egyik nyíl kilőtte a szemét. Tovább harcolt ugyan, de normann lovagok egy csoportja áttörte a testőrsége falát, és lekaszabolták.
A király halála után az angol hadrend felbomlott, Vilmos a csata után uralma alá vonta Anglia nagy részét, december 25-én pedig királlyá koronázták.
Az angolszászok még évekig ellenálltak, de végül a normannok teljesen uralmuk alá vonták a szigetet. Hatalmuk megszilárdításáért impozáns lovagvárakat emeltek, ahonnét uralhatták a még mindig ellenséges vidéket. Egyes elképzelések szerint a Robin Hood legendakör is ennek az angolszász-normann ellentétnek a megjelenítése, az angolszász köznép kontra normann arisztokrácia.
