Dacia Jogger Extreme Hybrid 140: A villamosított változat
Ez a modell, 2021-es bemutatásakor 2 márkatestvérét (MCV, Lodgy) küldte nyugdíjba. Viszonylag gyorsan abszolvált egy frissítést, amelynek során elöl megkapta a D és C betűkkel dekorált maszkot, a nyilazott fényszórókat, hátul pedig a szintén új, sokkal látványosabb márkafeliratot. A legfontosabb újítás azonban a hibrid hajtás bevezetése volt, ami a mai trendeknek megfelelően gazdagította az addigi meglehetősen szerény motorkínálatot. Ezt a verziót kaptuk meg tesztelésre, hétüléses karosszériával és a legmagasabb Extreme szereltségi szinten.

Az autó a Sanderóra épült, a két modell a B-oszlopig csaknem teljesen azonos. A Jogger azonban hosszabb, és a tengelytávja is jóval nagyobb; ez tette lehetővé a hétszemélyes változat kialakítását. A toldalék természetesen buszosabb formát kölcsönzött a verdának, és az oldalüvegezést is jócskán megnyújtotta. A hátsó fal közelít a függőlegeshez, de hogy mégsem batáros, arról a szépen megformált tetőspoiler és az impozáns lámpák gondoskodnak.
A JOGGER felirattal dekorált fekete tetősínek is jól mutatnak, de van egy igen hasznos tulajdonságuk is. Középső részük ugyanis kicsavarozható, és keresztlécekként szerelhető vissza: ezzel lényegében egy teljes értékű tetőcsomagtartót kapunk. Zseniális ötlet!
A hibrid hajtásra mindössze egy aprócska matrica utal a hátsó ajtón; annál mutatósabbak viszont a csúcsszereltség rézvörös betétei, lásd a tükörházakat, az elülső ajtókat, a ködlámpák feletti díszléceket, vagy a már említett tetősín-feliratokat.
Az akkumulátor okos elhelyezésének köszönhetően a hibrid Jogger térkínálata azonos a benzines és a gázüzemű típusokéval. Itt a tesztelt hétüléses változat csomagterének variabilitása érdemel elsőként említést, mivel – több köztes értéket is beleszámítva – 160 és 1807 köbdeciméter között mozog.
A legkisebb szám természetesen a 7 ülés mögötti pakolóhelyet jelöli, a többféle köztes érték pedig abból ered, hogy a 3. sort alkotó 2 külön fotel egyrészt összecsukható és előredönthető, másrészt teljesen ki is szerelhető. A maximum pedig: kiszerelt 3. sor, ledöntött középső üléstámlák.
Ami pedig az utasok életterét illeti, elöl és középen a kategória átlaga, leghátul pedig – nos, oda inkább gyerekeket ültessünk. Pláne, hogy a be-és kijutás sem túl egyszerű…
Egyéb beltéri jellemzők: kitűnően formázott, de csak kézileg állítható elülső ülések, repülőasztalkák a 2. sorban, formatervezői bravúrnak számító kormánykerék, digitális műszerfal, nyolchüvelykes központi kijelző, tolatókamera, egyzónás automata légkondi, levehető telefontartó. Navigáció viszont még ezen a csúcsszinten sincs, de a telefontükrözéssel közös csomagban mindössze 360 eurós opció.
A hibrid Jogger hajtásláncának részei: 1,6 literes, 90 lovas benzinmotor, 36 kW-os (49 LE) villanymotor, 1,2 kWh-s aksi, 15 kW-os indítómotor-generátor. Mindebből komoly, 140 lóerő rendszerteljesítmény adódik, a csúcsnyomatékot pedig 148+205 Nm-ben adja meg a gyártó. A kisebbik villanymotor egyrészt az AUTO-STOP rezsimben történő újraindításokat biztosítja, de a váltásoknál is segít összehangolni a fordulatszámokat.
Maga a váltó multimód automata: 4 fokozata a benzin-, 2 a villanymotort szolgálja ki. Energia-visszatermelő üzemmódja is van, amely – főleg városi forgalomban – gyakran kiváltja a fékezést. Egyébként az egész rendszer inkább a takarékosságra, mint a dinamikára van hangolva, lásd a 162 km/órás végsebességet; a 10 másodperces százas sprint viszont kellő rugalmasságról árulkodik.
A takarékosság pedig tényleg összejött: minden gond nélkül szűken 5 liter fölött lehet tartani a fogyasztást.
A legvégére még annyit, ezen a szinten egy Extended Grip nevű rendszer is jár az autóhoz, amely úgy variálja a kipörgésgátló működését, hogy csúszós utakon is mindig optimális legyen a kerekek tapadása.
ADATLAP
Hengerűrtartalom: 1598 cm3
Rendszerteljesítmény: 104 kW (140 LE)
Nyomaték (benzin-/villanymotor): 148+205 Nm
Sebességváltó: 4+2 fokozatú multimód automata
Legnagyobb sebesség: 162 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 10 s
Gyári átlagfogyasztás: 4,8 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,2 l/100 km
CO2-kibocsátás: 108 g/km
H/Sz/M: 4547x1784x1674 mm
Csomagtér: 160–1807 dm3
Üzemanyagtartály: 50 l
A tesztelt típus induló ára: 24 900 €
