Csatáról csatára állampolgársági ügyekben
2024 októberében beszéltünk az állampolgársági témáról Fiala-Butora Jánossal, emberi jogi jogásszal, aki már akkor jelezte, hogy egy általa képviselt ügyben a belügyminisztérium, pontosabban a nevében eljáró pozsonyi járási hivatal valószínűleg visszakozni fog, és a bíróság az állampolgárságára váró panaszosnak ad majd igazat.
A jogász nem tévedett, idén márciusban meg is érkezett hozzá a bírósági határozat, amelyben elismerik, hogy az államigazgatás törvényellenesen járt el.
Az ügyben a gyermekek kettős állampolgárságáról volt szó. 2010-től vált gyakorlattá az az eljárás, amely szerint, ha a szlovák állampolgárságú szülőnek Magyarországon születik gyermeke és a másik szülő magyar állampolgár, akkor Szlovákia nem ismeri el a gyermek szlovák állampolgárságát. A gyermek nem lehet kettős állampolgár, és csak akkor lehet szlovák útlevele, ha lemond a magyarról.
Egy ilyen gyermek ügyét képviseli Fiala-Butora János, de sok, főleg szlovákiai magyar szülőt érintő hasonló eset fordult elő 2010 óta. Az akkor még aktív Szlovákiai Magyarok Kerekasztala a kezdetektől jelezte a belügyi és a külügyi tárcának, hogy ez a gyakorlat törvényellenes, a két minisztérium azonban nem volt hajlandó a változtatásra. Ezért kezdeményezték a pert, amelyben most a bíróság is kimondta, hogy törvényellenesen jártak el, azaz 2010-től tudatosan sértették meg a törvényt.
A néhai Lancz Attila jogász egyeztetett ez ügyben gyakran a két minisztériummal. Az 1961-es egyezményre hivatkoztak, hogy az köti meg a kezüket. A magyar jogvédők viszont arra hivatkoztak, hogy az 1997-es európai egyezmény felülírja a korábbi államközi szerződést. Ugyanezzel érvelt most a bíróság is, amikor kimondta, hogy a belügyminisztérium eljárása törvényellenes.
Érdekes, hogy Szlovákia az európai állampolgársági egyezmény joghatóságát csak a magyar állampolgárságú gyerekek esetében nem ismerte el. További „érdekessége” az ügynek, hogy 2010 előtt Szlovákia sem viselkedett így, vagyis csak a könnyített honosítási eljárásra született „ellentörvény” elfogadása óta tagadja meg ezektől a gyermekektől a szlovák állampolgárságot. Emiatt Fiala-Butora János most egy diszkriminációs pert is fontolóra vesz, mivel a hivatalok nem adtak semmilyen magyarázatot arra, hogy miért is jártak el így, főleg, hogy tudták, megszegik a törvényt. Ha korábban nem is, de azóta, hogy Lancz Attilával tárgyaltak, ezt tudniuk kellett. Egy magyarázattal tehát még adós a minisztérium, azaz ilyenfajta elégtétel még kérhető.
Fiala-Butora az ENSZ bíróságként eljáró gyermekjogokat védő bizottságánál is panasszal élt, s most kíváncsian várja, hogy ez a bíróság hogyan viszonyul majd a kérdéshez. Akár azt is mondhatják, hogy mivel teljes mértékben a panaszosnak adott igazat a szlovákiai bíróság, nincs szükség a nemzetközi bíróság eljárására, bár Fiala-Butora örülne, ha lenne egy ilyen nemzetközi garancia is.
A már kedvezően elbírált, gyermekek állampolgárságáról szóló ügyhöz visszatérve kíváncsiak voltunk arra is, hogy vajon hogyan zajlik le az állampolgárság megadása. Érkezik például egy levél a belügyminisztériumtól a szülőkhöz, amelyben tudatják, hogy megadják a gyermeknek a szlovák állampolgárságot és átvehetik az útlevelét? Fiala-Butora elmondta, hogy az első lépés az anyakönyvezés, amelyhez szükség van az állampolgárság igazolására. Ennek az igazolásnak a kiadását tagadta meg a belügyminisztérium, illetve alsóbb szintje, a járási hivatal. Az igazolás birtokában lehet szlovák állampolgárként anyakönyvezni a gyermeket.
A két ügyből elsősorban Fiala-Butora János és csapata kitartó munkájáról, s annak sikeréről győződhettünk meg. Felvillan annak a lehetősége is, hogy a kettős állampolgárság problémáját lehet, nem a politika, hanem egy felkészült jogász csapat fogja megoldani. Illúzióink persze nincsenek, hiszen láttuk, hogyan rázta le egyszer már magáról a kényelmetlen ügyet az alkotmánybíróság, de talán az új megközelítés jelenthet új esélyeket.
Megjelent a Magyar7 2025/13. számában.
