Flashmob Pozsonyban: a magyar közösség továbbra sem tűri a gyűlöletet - VIDEÓKKAL
Szerdán délután megmozdulást szerveztek Pozsony belvárosában, miután pénteken egy fiatal férfit késsel támadtak meg csupán azért, mert magyarul beszélt. A döbbenetes eset nemcsak a szlovákiai magyar közösséget, hanem minden jóérzésű embert megrázott. Hogyan történhet meg, hogy a 21. században, Európa szívében, egy olyan országban, ahol a magyar és szlovák közösség több száz éve él egymás mellett, valakit pusztán anyanyelve miatt fizikai bántalmazás érjen?
A pár óra alatt megszervezett flashmobra megközelítőleg százötvenen érkeztek, nemcsak magyarok, hanem szlovákok és külföldiek is, akik szolidaritásukat akarták kifejezni az áldozattal és a magyar közösséggel szemben. A szervezők beszédeikben hangsúlyozták: elfogadhatatlan, hogy a kisebbségeket érő erőszak továbbra is jelen van Szlovákiában.
A szervezők egyike, Horváth Rebecca elmondta, meglepő a résztvevők száma, hiszen mindössze tizennyolc óra leforgása alatt szervezték meg az eseményt, ennek ellenére több, mint százan érkeztek. Elmondta, már őt is érte inzultus magyarsága miatt, ami megfélemlítette. Hozzátette, soha nem akarja ezt újraélni, szeretné, ha Pozsony biztonágos város lenne.
Bárczi Laura beszédében hangsúlyozta:
Őry Péter megerősítette, hogy az eset valós, hiszen egyik-másik oldalon is akadtak olyanok, akik kételkedtek annak valódiságában. Elmondta, a párt kapcsolatban van az áldozattal, ám ő nem kíván a médiában megjelenni, így mindenkit arra kér, tartsa tiszteletben a fiatalember kérését.
Egy fiatal egyetemista Greman Dorka, aki Pozsonyban tanul, így nyilatkozott.
A szervezők hangsúlyozták, hogy a megmozdulás célja nem a feszültség szítása, hanem az, hogy egyértelművé tegyék, az etnikai alapú erőszak elfogadhatatlan.
Saját véleményem szerint a támadás nemcsak felháborító, hanem mélységesen elszomorító is. A 21. században, Európa közepén, egy EU-tagállamban elképzelhetetlennek kellene lennie, hogy valakit az anyanyelve miatt érjen fizikai erőszak.
A magyar kisebbség teljes jogú állampolgár Szlovákiában, és az állam feladata lenne biztosítani számunkra, hogy félelem nélkül élhessünk, beszélhessünk, dolgozhassunk. Ha egy ilyen eset után nincs megfelelő politikai és jogi következmény, az azt üzeni, hogy ez megtörténhet újra, és ez elfogadhatatlan.
A legmegrendítőbb talán az, hogy ez nem egy elszigetelt eset, hanem egy olyan jelenség része, amely a kisebbségi közösségek számára folyamatosan ott lebeg fenyegetésként a mindennapokban.
Egyértelmű üzenetre lenne szükség az állami szervek és a szlovák társadalom részéről is: a nyelv nem lehet bűn, az anyanyelv használata nem vezethet erőszakhoz.
Az ilyen megmozdulások pedig éppen ezért fontosak. A közösségnek meg kell mutatnia, hogy nem tűri az ilyen támadásokat, hogy nem marad csendben. Mert az ilyen esetek nemcsak az áldozatról szólnak, hanem minden egyes emberről, aki valaha is kisebbségben érezte magát a saját hazájában.
