Akinek hiányoznak a RegioJet járatai, a nyáron a tengerhez is elutazhat velük
A cseh RegioJet vállalat több mint nyolc évig biztosította a közlekedést a Komárom-Dunaszerdahely-Pozsony vonal, de tavaly decembertől már nem találkozunk jellegzetes sárga járataival a Csallóközben. Akinek viszont hiányoznak, vagy a nyáron már horvátországi nyaralást is tervezne, annak a vállalat ismét utazási szolgáltatás kínál.

A cseh vonatokkal Pozsonyból eljuthatunk Rijekába, Splitbe vagy éppen Zágrábba, s a kapcsolódó buszjáratokkal majd közvetlenül a tengeri üdülőhelyeket is elérhetjük. A vállalat szóvivője szerint az érdeklődés már most is jelentős, s a horvát városokból induló buszokkal a legnépszerűbb montenegrói és boszniai kirándulócélpontokat is meg lehet közelíteni.
A vonatok egyébként Prágából indulnak, Szlovákiában csak a fővárosban lehet felszállni, de Magyarországon Győrben, valamint a Budapest-Kelenföld állomáson is. Pozsonyból valamivel este kilenc után indulnak majd a járatok, júliusban és augusztusban minden nap, míg júniusban és szeptemberben heti három alkalommal.
A tervezett érkezés Zágrábba reggel öt óra körül van, Rijekába 10 óra után, Splitbe pedig délután kettő előtt. Hazafelé pedig Horvátországból indulnak este a járatok és reggelre érnek Pozsonyba.
Tavaly már működött hasonló összeköttetés, amely a járvány ellenére nagyon sikeres volt, idén ezt bővítette tovább a vállalat újabb célállomásokkal.