A porondmester és a turista
Reménykeltő járványügyi adatokat és újra élesedő politikai vitákat hozott az elmúlt hét Szlovákiában. Igor Matovič és Richard Sulík legújabb csörtéje az embert arra emlékezteti, mintha a koalíció vezető politikusai egy útszéli csárda dudásaiként készülnének letromfolni egymást.
Dulakodásba torkolló útszéli hangnemből a szlovák törvényhozásban sem volt hiány: Miroslav Žiak, az SaS képviselője akaszkodott össze a Kotleba-párt mélyszlovák honatyáival, akik zokon vették, hogy képviselőtársukat a liberális politikus nemes egyszerűséggel „hisztis nácinak” titulálta.
A szlovák szájkarate feketeöves bajnokának azonban újfent Igor Matovič kormányfő bizonyult, akinek szűk egy hónapon belül sikerült nyelvbotlása tárgyává tennie az ország két legnagyobb lélekszámú kisebbségi közösségét. A miniszterelnök, miközben két Penta-ügynöközés szünetében öblöset cigánikovázott, verbális pörölyökkel döngölve földbe a renitens koalíciós képviselőt, csak rákészült arra, hogy Richard Sulíkra szegezve a nyelvét igazi politikai nagyvadat vegyen célba.
Az SaS első embere, úgy is mint gazdasági miniszter, dubaji hivatalos kiküldetését néhány nap lazítással toldotta meg, de az emírségekbeli vakációt később azzal kellett töltenie, hogy rátromfoljon a közösségi tesztelésre, miután a kormányfő ötletét megvalósíthatatlannak nevezte.
Matovič a járvány által leginkább sújtott ágazatok megnyitását kötötte újabb csodafegyveréhez, igaz, tanulva a tömeges tesztelés tapasztalataiból, amely ugyan hizlalta a kormányfő önérzetét, szinte elviselhetetlen mértékben feszítette túl az állam erőforrásait. Magyarán, ha az éttermek, az edzőtermek, a templomok újra akarnak nyitni, teszteltessenek saját hatáskörben.
Erre jegyezte meg Sulík némi félmosollyal: elképzelni sem tudja azt a fejet, amiből ez az ötlet kipattant. A dubaji turista nem adta alább a Narcissus zsebtükrét szorongató porondmesternél, hiszen a szlovák tesztparadicsomból az új keletű vakcinaturizmus célpontjába ránduló gazdasági miniszter szintén belengetett egy csodafegyvert. Ha már a kormányfőtől házi feladatul azt kapta, hogy ne csak akadékoskodjon, hanem a hét végéig álljon elő megoldással, hogyan lehet a napi fertőzések mediánját 500-ra leszorítani (a számot tessék megjegyezni!), ami előfeltétele a járványügyi lazításnak.
Sulík egy rádióműsorban úgy érvelt, a járvány elleni küzdelemben sokkal hatékonyabb megoldás lenne, ha külön kezelnék az eltérő fertőzöttségű régiókat – felszabadítva és nem elpocsékolva ezáltal az erőforrásokat. A logikusnak tűnő, ám ízig-vérig technokrata javaslatra Matovič a római néptribunoktól ellesett módon reagált: hogyan különböztethetnénk meg az ország lakóit, amikor össze kell tartanunk a bajban?
Értik? Mindannyian rómaiak vagyunk: patríciusok és plebejusok. Így hajthat végre a közélet cirkuszi porondját uraló „egyszerű ember” bravúros időutazást, egyszersmind könnyebben megugorhatóvá emelve a járványügyi korlátot. De egy laza csuklómozdulattal azt is zárójelbe téve, félgőzzel ugyan, de zöld utat adva a fikarcnyi idővel korábban még közösségi teszteléssel megkínált ágazatoknak, hogy kiszabadulhassanak a gazdasági miniszter által ásott veremből.
Erre mondanák azt fáradt bölcsészhallgatók egy ködös novemberi estén, hogy ilyet a római kori chrestomathia vértanúhalált halt szúnyog vérétől iszamós lapjain olvastak utoljára, a demagógia fejezetponttal szemmagasságban.
A szlovák politikai fauna óriásai mellett kevesebb figyelem jutott a koronavírus-járványra, ami voltaképp okot adott a közélet alfahímjeinek a fáradt tesztoszteron kiengedésére. Pedig a járványgörbét sikerült letörni, de hogy ezt a korlátozó intézkedésekkel, a tömeges teszteléssel vagy ezek kombinációjával sikerült elérni, még a járványügyi szakemberek számára sem egyértelmű. Igaz, a kibicnek semmi sem drága – újfent az Aranyszájú Szent János nyomdokaiba lépő kormányfőt idézve, aki az antigéntesztekben a koronavírus elleni szlovák termonukleáris fegyvert látja.
Az ékesszólásáról ismert egyházatya, Jóannész Khrüszosztomosz a feljegyzések szerint fiatal éveiben szigorú aszkéta életet élt. Két évig szinte nem is aludt, állva tanulmányozta a Bibliát, s csak súlyos gyomor- és vesepanaszai akadályozták meg életmódja folytatásában. A posztmodern Aranyszájú Szent János már a klaviatúrának feszül neki, fáradságot nem ismerve, ami kétségkívül azzal az előnnyel jár, hogy az ékesszólástól megittasult tömeg a virtuális térben vezeti le frusztrációját, és nem gyújtja fel íziben a Hagia Szophiát.
A tömegek józanságára amúgy is nagy szükség van manapság, ha a mindentudó társadalommérnököt játszó politika végre lejjebb vesz a csatazajból, talán néptribunnak és technokratának is egyszerre lesz világos, hogy az emberek felelősségérzete nélkül nem győzhetünk a koronavírus elleni harcban.
