Vonatozás a Léva–Csata–Ipolyság-háromszögben
Az elmúlt évtizedekben a Garam és az Ipoly mentén az utasforgalom visszaesése gyökeres változásokat hozott. A Szlovák Vasúttársaságnak – elsősorban az egyre csökkenő utazási igények miatt – nem volt többé szüksége annyi alkalmazottra; csökkent is régiónkban a mozdonyvezetők, a váltókezelők, a forgalmisták, majd a pénztárosok és a kalauzok száma.

Amikor az Osztrák–Magyar Államvaspálya Társaság az 1880-as években átadta a forgalomnak a Párkány–Csata, majd a Csata–Léva közötti, összesen 52 kilométeren húzódó szakaszt, rohamos fejlődés indult meg az észak–déli irányban haladó vasútvonal mentén. Sorra létesültek a különböző üzemek, s a kereskedéssel foglalkozó gazdák is vasúton szállították állataikat, terményeiket, portékájukat.
Száz esztendővel később, a rendszerváltozást, majd Csehszlovákia szétválását követően egyre inkább a közutakra terelődött a forgalom. Nagymértékben csökkent a vonalon közlekedő szerelvények száma, sőt a kétezres évek elején rövid időre a személyszállítás is szünetelt.
Az új évezredben nem csupán a vasút szolgáltatásait igénybe vevők száma, hanem a vasúti személyzet létszáma is csökkent.
2013-ban a közlekedési tárca szóvivője a Párkány–Léva és az Ipolyság–Csata közötti személyszállító vasúti szakaszokat is az ország legveszteségesebbjei közé sorolta. Ekkor már tizedik éve nem járt személyvonat Ipolyság és Zólyom között.
2019. december 15-től azonban már kísérő személyzet, tehát kalauzok nélkül közlekedik a vonat nemcsak Zsitvafödémes és Aranyosmarót között, hanem a Párkány–Csata–Léva-vasútvonalon, továbbá a közelmúltban újra üzembe helyezett Zólyom–Ipolyság szakaszon is, ahol tizenöt év után indult be ismét a személyszállítás.
A felsorolt vonalakon azt az ún. önkiszolgáló jegyértékesítési rendszert vezették be, amit országszerte jelenleg tíz további szakaszon működtetnek.
Az utas így a már korábban megvásárolt jeggyel száll fel a vonatra (amin a vonatvezetőn kívül nem található más vasúti alkalmazott), és közvetlenül a felszállás után köteles megjelölni a jegyét a vasúti kocsiban elhelyezett jegykezelő berendezéssel. Ez természetesen nem vonatkozik a Szlovák Vasúttársaság web-shopjában, a mobilalkalmazáson keresztül vagy az SMS-ben megvásárolt jegyekre. Az ingyenes utazásra jogosult utasoknak – ellenőrzés esetén – továbbra is csak a megfelelő igazolványt kell felmutatniuk.
– nyilatkozta lapunknak Tomáš Kováč, a Nyitra megyében 390 kilométernyi szakaszon vasúti személyszállítást működtető Szlovák Vasúttársaság szóvivője.
Tőle azt is megtudtuk, hogy a legtöbb utas továbbra is a pályaudvarokon és vasútállomásokon található klasszikus jegypénztárakban váltja meg a menetjegyét, de egyre többen teszik meg ugyanezt a vállalat honlapján, a mobilalkalmazást segítségül híva, illetve SMS-ben. Kováč elmondása szerint 2020 januárjában a vonatjegyvásárlás 25,04 százaléka a világhálón keresztül történt, míg a teljes 2019-es esztendő folyamán ugyanez a 23 százalékot sem érte el.
Az új rendszer 2019. december 15-i kezdetétől – egy-egy kivételes esetet leszámítva – nem került sor bliccelésre, a vasúttársaság munkatársai szerint az utasok lelkiismeretesen betartják a szolgáltatásokra vonatkozó új szabályokat. Jól teszik, hiszen akit az időnként felbukkanó ellenőrök azon kapnak, hogy jegy nélkül utazik, az nemcsak a jegy árát, de akár 50 eurós pénzbüntetést is fizethet.
A közelmúltban annak a lehetősége is felmerült, hogy mind a Párkány–Csata–Léva-, mind a Csata–Ipolyság–Korpona–Zólyom-vasútvonalon jegyértékesítő automatákat telepítenének.
Tomáš Kováč szerint jelenleg ez a téma – leginkább az anyagi források hiánya miatt – még sincs napirenden. Egy-egy ilyen berendezés ára ugyanis elérheti a 30 ezer eurót is, nem szólva a beszerelésének és a működtetésének további költségeiről.
Az utazóközönség azon része, amely a Garam és az Ipoly mentén vonatozik, ki a munkahelyére, ki pedig iskolába, a jövőben is ragaszkodni fog a szóban forgó vasútvonalak fenntartásához – még akkor is, ha ez némi anyagi veszteséggel jár a közlekedési minisztérium számára.
Az írás megjelent a Magyar7 2020/9. számában.