Vizuális kétnyelvűség – a tolerancia szimbóluma
A Lévai járásban fekvő Zselíz városában egyre eredményesebbek a kétnyelvűsítési törekvések. Sok esetben egy kis utánajárást, némi intézkedést követően már el is helyezik a szlovák mellé a magyar nyelvű feliratokat, a téma kapcsán azonban elvétve kritikus hangokat is hallani.
Csonka Ákos Zselíz város önkormányzatának képviselőjeként a kétnyelvűsítés minél szélesebb körű kiterjesztését tekinti egyik céljának. Kezdeményezésére a Garam-parti település déli részén a közelmúltban felújított buszmegálló immár két nyelven köszönti a Párkány felől érkezőket, de képviselői indítványára a városi rendőrautó feliratai is kétnyelvűekké váltak. Legutóbb – szintén az ő közbenjárására – magyar feliratok jelentek meg a 2021. szeptember 10-én megnyílt Lévai Coop Jednota élelmiszerboltjában. Mint mondja, a kétnyelvűsítéssel kapcsolatos intézkedések tekintetében felemásak a tapasztalatai. Arra a kérdésünkre, hogy a magyar feliratokra miképpen reagál a helyi szlovákság, így válaszolt:
– Leszögezném, hogy tevékenységemet nem a helyi szlovákság érzékenységéhez igazítom.
A közösségi oldalakon előfordulnak negatív hozzászólások, arányaiban azonban elenyészőek a gratuláló, pozitív reakciókhoz képest. Persze, ki kell emelnem, hogy ezekben a kezdeményezéseimben mindig partnerre találok Juhász András polgármesterben és a városi hivatal munkatársaiban.
S hogy a zselízi magyarság részéről egyáltalán mutatkozik-e igény a kétnyelvű feliratokra?
A képviselő szerint a vizuális kétnyelvűség nem létszükséglet kérdése, hiszen szinte mindenki érti, mit jelent például az a szó, hogy chlieb.
– A vizuális kétnyelvűség a tolerancia, az együttélés és az egymás kölcsönös tiszteletének szimbóluma. Bár száz évvel ezelőtt városunkat 98%-ban magyarok lakták, jelenleg fele-fele arányban élnek itt magyarok és szlovákok, így a kétnyelvűség az élet minden területén megmutatkozik. Miért maradnának ki ez alól a vizuális felületek? – fogalmazza meg Csonka Ákos.
Ahol érvényesült a kétnyelvűség, ott dicsérő és köszönő szöveggel ellátott zöld színűt, ahol nem érvényesült, ott kérő típusú piros színűt. A kétnyelvűséggel kapcsolatban egyébként gyakran hallani, hogy ettől nem lesz olcsóbb a kenyér. Ilyenkor mindig el szoktam mondani, hogy drágább sem, s hogy otthonunk, szülőföldünk viszont élhetőbb és komfortosabb lesz számunkra.
A város területén működő üzleteknek és vállalkozásoknak kétnyelvű matricákat is ajándékoztak, s egy levelet is eljuttattak számukra, amelyben felvázolták a kétnyelvűség lényegét.
Csonka elmondása szerint az akció után számos helyen ki is helyezték a matricákat, ennek ellenére azonban még mindig vannak helyek, ahol hiányzik a magyar felirat.
A hivatali kétnyelvűség tekintetében Zselízen nem figyelhető meg hiányosság, hiszen valamennyi városi felület két nyelven kommunikál. Ha esetleg mégis észlelnek valamilyen elmaradást e téren, arra rögtön felhívják a figyelmet, az illetékesek pedig azonnal kiküszöbölik azt. Hiányérzet talán csak a képviselő-testület tárgyalási nyelvében van, ugyanis – például
Párkánnyal vagy Ipolysággal ellentétben, ahol (mivel mindenki érti mindkét nyelvet) kedvük szerint szólalnak fel – Zselízen csak szlovák nyelven folynak az ülések.
Tény, hogy Zselízen van olyan képviselő, aki alig beszél magyarul. Itt kell megjegyezni, hogy – szintén Csonka Ákos kezdeményezésére – a képviselők beiktatásakor az eskü magyar nyelven is elhangozhatott.
A képviselő a jövőben – a Jednota élelmiszerboltjához hasonlóan – a Lidl és a Billa áruházakkal is felvenné a kapcsolatot. Mint mondja, esetükben nem teljesen ismeretlenek a magyar feliratok, de sajnos többnyire csak a veszélyhelyzetekre figyelmeztetnek, míg az áru és más tekintetében csak szlovák nyelvű tájékoztatás található.
Sajnos, újabb kiírásokra nem került sor, pedig azóta több vállalkozó keresett meg az ilyen jellegű igényekkel. Jelenleg abban a fázisban vagyunk, amikor még jelentős néptömeget alkotunk, de hangunk fokozatosan halkul; közösségként már nem hallatszunk olyan intenzíven, mint korábban. Ugyanakkor – hogy Márait idézzem – nekünk a magyar nyelv az otthonunk.
Hiába fog térdepelni a lábunkhoz egy-egy bokor, elveszítjük otthonunkat, s megszűnünk mi is létezni. A nyelvünk az identitásunk legfontosabb mentsvára. Ha elhagyjuk, kiszolgáltatottakká válunk. Ezért teszek meg mindent azért, hogy álljanak a várfalaink…
Megjelent a Magyar7 2021/38. számában.
