Utolsó állomásán a táblakép, mielőtt végső helyére, az Országházba ér - KÉPEKKEL
A táblakép alkotója Smídt Róbert szőgyéni fafaragó, aki a magyar nemzet történelmét véste a monumentális Himnusz című művébe. Az alkotás két évig körúton volt Magyarország és Felvidék szerte, de az alkotó szülőfalujából Szőgyénből most már végső helyére, a magyar Országházba kerül.

Az alkotás a kultúrház aulájában került elhelyezésre, mint a község polgármestere Méri Szabolcs elmondta, a legjobb helyen, hiszen a szombati választások alkalmával sokan látni fogják.
Smídt Róbert elmondta,
a táblakép hat év alatt készült el, az első skicceket a kompozícióról Szörényi Leventének mutatta meg, akivel nagy vonalakban megbeszélték a tartalmat is.
„Az alkotás évei alatt sok értő és a magyarság történelmét jól ismerő ember megfordult a műhelyemben, általuk is alakult, formálódott a kép” – emelte ki az alkotó.
Szőgyén testvérvárosa Tata polgármestere méltatta a képet, hiszen pontosan az ő városukból indult útjára, hogy az immár 23. állomásról méltó helyére kerüljön.
Michl József elmondta: „Úgy vagyunk a képpel, mint a családi fényképalbummal, akárhányszor nézzük végig, mindig tud újat mondani. Nemcsak közös történelmünk, de mindannyiunk élete benne van.
Robi ezt is gyönyörűen megformázta a műben, hiszen életfát faragott, ami az örök változás, megújulás szimbolikája. A mindennapi újrakezdésről szól a bajok és tragédiák ellenére is. E fába vésett sűrített történelmet a nemzet Biblia paupernumának, azaz képeskönyvének is nevezhetnénk. Méltó helye lesz a magyar Országházban, ahol a nemzet szíve dobog".
