2025. március 11., 17:29

Úgy tűnik, nyomára akadtak a Bényből eltűnt turulnak

Ahogy korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, ismeretlen tettesek ellopták a bronzból készült turulszobrot a Párkányhoz közeli Bény község első világháborús emlékművéről.

Bényi emlékmű
2025. januári felvétel - Doni megemlékezés - A bényi I. világháborús emlékmű
Fotó: Bokor Klára

Herbácskó Anita, a település polgármestere portálunknak elmondta, a templom előtti teret kamera figyelte, a szobor hiányát bár csak napokkal a történtek után fedezték fel. A nyomozás során a rendőrség alapos és körültekintő munkát végzett - figyelmet fordított minden apró részletre. Ennek köszönhetően a szobor előkerült – igaz, nem a község területén. Jelenleg azonban még vizsgálják, valóban ugyanarról a szoborról van-e szó, amelyet Bényből eltulajdonítottak.

„Még nem láttuk személyesen, először be kell azonosítani. Az biztos, hogy a megtalált szobor egyben van, nem tört el, bár kisebb sérülések előfordulhatnak rajta”

– tette hozzá a polgármester.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.