Több kutyát fogadnak örökbe a járvány idején
A koronavírus-járvány ideje alatt emelkedett a kutyák örökbefogadása iránti érdeklődés – tájékoztatott a kassai ÚVP menhelyet üzemeltető polgári társulás.
A kassai kutyamenhely átlagosan 170-200 kutyának ad menedéket.
– mondta Romana Šerfelová, a menhelyet üzemeltető ÚVP Polgári Társulás munkatársa.
Az örökbefogadása iránti érdeklődés növekedését annak tulajdonítja, hogy többen dolgoznak otthonról, több az idejük, illetve többet járnak a természetbe. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, fennáll annak a veszélye, hogy egyes kutyák visszakerülnek a menhelyre, de reméli, hogy az új gazdik nem válnak meg tőlük.
Šerfelová elmondta, németországi szervezetekkel is együttműködnek, amelyek szintén azt jelezték, hogy növekszik az érdeklődés a kutyák örökbefogadása iránt. „Gyorsabban adoptálják a kutyákat, miáltal mi továbbiakat fogadhatunk be az utcáról” – jegyezte meg.
Hozzátette,
a kóbor kutyák nagy részét a lakosság hozza be a menhelyre, de arra is van példa, hogy a menhely munkatársai mennek el egy-egy elgázolt állatért. Az utóbbi időben több alkalommal előfordult, hogy a koronavírus áldozatául esett személy családja nem tudott gondoskodni az elhunyt kutyájáról, amely így a menhelyre került.
A járvány miatt a menhely munkatársainak több a munkájuk. Korábban több tucatnyi önkéntes segített a kutyák sétáltatásában, az év elejétől azonban a menhely zárva van a nyilvánosság előtt. „Ez nagy segítség volt. A kutyák szocializálódtak, hozzászoktak az emberekhez, így jobban fel voltak készülve az örökbefogadásra. Sok kutya vannak nálunk, alkalmazottból pedig nincs elegendő, nem győznek mindegyikkel egyedileg foglalkozni” – tette hozzá Šerfelová.
