Tegnap volt a szezon utolsó horgásznapja
Rengetegen kint voltak tegnap a horgásztavak partján az erőtlen napsütésben, még a kellemetlen hűvös szél se szegte kedvüket. Nem csak horgásztak, de piknikeztek, szórakoztak is.

A szőgyéni halastó körül húszméterenként táboroztak le a horgászok. Odamentünk egy négytagú társasághoz. Gábor a fiával érkezett Nagyölvedről, Adrián és György pedig Muzsláról. Gyakran összefutnak a tavak, folyók partján, mutatják, ezt a területet ők alakították ki és tartják rendben, padot és asztalt is kiraktak.
Gábor fia elmondja, kicsi korától hordta őt az apja horgászni.
– teszi hozzá jókedvűen.
És hogy mi a legjobb a horgászatban? Ifjabb Gábor szerint az, hogy olyan mind a Kinder surprise, az utolsó pillanatig rejtély, mit is fognak ki. Elmondja még, többnyire pontyra horgásznak, ezért nagyobb csalikat használnak. Amíg beszélgetünk, megrezzen a bot és egy nem túl nagy halacska került kifogásra, amit a fényképezés után vissza is eresztettek a tóba. Reggel kilenckor jöttek kis és úgy tervezik, sötétedésig maradnak.
„Az előbb nagyon élveztük, hogy ugrált körülöttünk egy mókus, de láttunk már errefelé rókákat, vaddisznókat, őzeket és számtalan vízi madarat” – meséli lelkesen ifjabb Gábor.
Adrián és apja, György muzslaiak, élnek-halnak a horgászsportért, mennek is mindenhová, ahol víz van, nemcsak a tavak, de a folyók partjára is.
– mondja György, de a többiek nevetve hozzáteszik, nem lenne ez drága, csak a mi fizetésünk kevés.
Danczi József horgászgazdával megyünk ki a tóhoz. Elmondja, régen nyoma se volt itt semmiféle tónak, az egész terület kaszáló volt. A párkányi papírgyár hordta ide a darált fát, majd amikor tőzeg vált belőle, kibányászták és elszállították, csak egy nagy mélyedés marad utánuk. Ez fokozatosan feltöltődött a mocsárból belefolyó vízzel. Mélysége úgy átlag másfél méter és még 6 – 7 melegforrás is található itt, amelyek körül a nagy telekben se fagy be a víz.
A tó a faluhoz tartozik, a helyi horgászok gazdálkodnak vele, tartják rendben a tó környékét. Mostanában a lassan visszatelepülő hódok okoznak károkat. Próbálják ezeket elhárítani, emellett örülnek is a visszatértüknek.
– meséli a horgászgazda.
Évente rendeznek a tavon horgászversenyt, amely iránt nagy az érdeklődés. A tó környéke védett terület, ahol számtalan béka- és kígyófaj él, ezen kívül megpihennek a tavon a vízi madarak is.
