Szombaton Szent László-búcsú Debrődön
Az idén is megrendezik Debrődön a Szent László-búcsút, bár a rendezvény a korábban megszokott kétnapos helyett ez éven csak egynapos lesz.

Fotó:
Fábián Gergely
A búcsút 2020. június 27-én tartják. 11.00 órától ünnepi szentmise lesz a Szent László-tisztáson, a Növénytemplomban. 15.00 órától családi napot rendeznek a helyi futballpályán, majd az idei Szent László-búcsút tábortűzgyújtás és a Mona Lisa Smile zenekar koncertje zárja.
Ez éven szerény keretek között kerül sor a Szent László-búcsúra, és bizonyára mindenki tudja, hogy miért. Viszont a tradícióink, a történelmünk, melyhez ragaszkodunk, nem lehetnek támogatástól függőek. Ezért gondoltuk, hogy megörvendeztetünk mindenkit ezzel a kedves kis rendezvénnyel. Hiszen most úgyis az a legfontosabb, hogy újra találkozzunk” – fogalmazott Gergely Papp Adrianna, Debrőd polgármestere.
Címkék