Színházillat úszik a levegőben
Bemutatóra készülünk. Hallani a bársony függönyök halk suhogását, a színpad deszkáinak diszkrét reccsenését, a kulisszák mögötti feszült, ám vidám zsibongást. Amit csak az ismer igazán, aki állt már színpadon, aki már hallotta a csendből hirtelen felzúgó tapsot. Az amatőr színházak világáról ritkábban esik szó, pedig a közönség számára sokszor az amatőr színjátszók jelentik az élő kapcsolatot a világot jelentő deszkákkal.
Hirtelen ötlik fel bennem a gondolat, hogy riportot kellene írni a mátyusföldi amatőr színjátszás múltjáról és jelenéről. Persze a teljesség igénye nélkül, hiszen a régióban roppant erős gyökerekkel és komoly hagyományokkal él a falusi színjátszás. Cikkünk írásának idején éppen premierre készülünk a vezekényi Görbe Tükör Színtársulattal.
Pár évvel ezelőtt keresett fel a társulat egyik tagja, hogy kellene nekik egy női szereplő, engem meg régóta vonzott a színészkedés, így gyorsan igent mondtam. Azóta pedig szerelmese lettem a falusi színjátszásnak, ami több mint időtöltés, ez életérzés. A színtársulat megtartó erő, baráti kör, szinte már egy család, ahol le kell fojtani az önző ént, kitárni a kreatív elmét és együtt lélegezni, élni másokkal a színpadon. Csakis a szeretettel teli színpadi közösség tud lángot gyújtani a nézők szívében, aminek a jutalma a taps és a nevetés. Mert az amatőr színész az a színész, aki minden más ösztönzés és anyagi juttatás nélkül, tényleg a szívéből játszik.
Február utolsó hétvégéjén azonban nemcsak a vezekényieknek volt premierjük, hanem a nagyfödémesi Kórtalanok Színtársulatnak is. Mindkét előadásra pillanatok alatt elkeltek a jegyek, olyannyira, hogy a hétvége mindkét napján elő kellett adni az új darabokat. Ez is azt mutatja, hogy igenis van közönsége, így tehát létjogosultsága és jövője is a falusi amatőr színjátszásnak.
A Mátyusföldön aktívan a rétei, a nagyfödémesi, a diószegi és a vezekényi színjátszók működnek, de legendás volt a felsőszeli, a tallósi, a kajali, a zsigárdi és a vágkirályfai színjátszás is. De honnan is ered a falusi színjátszás, kérdeztük Szanyi Mária néprajzkutatótól, a Kincskeresők mozgalom alapítójától.
– Az amatőr színjátszás hátterében az iskoladrámák világa áll. Régen a tanítók segítették a fiatalokat, hogy megtalálják a saját hangjukat. Éveken keresztül figyelték a tanítványaikat, voltak olyan diákok, akik nem remekeltek az iskolában, de kitűnő tehetségű előadók, énekesek voltak. Velük még felnőttkorban is foglalkoztak a tanítók.
Magyar vidékeken a reformkorban jött divatba a falusi színjátszás, amikor sorra születtek a népi színművek és az iskoladrámák. Az volt a jellemző ezekre a darabokra, hogy minden pár szavas prózai jelenet után énekeltek, úgymond a dal vitte a hátán a színdarabot. Tragédiákat nem nagyon állítottak színpadra. A 20. század ötvenes éveiben – a szocialista realizmus jegyében – jöttek a „vonalas darabok”. Talán ezért is lett mára kuriózum az amatőr szerzői színház, mert az amatőr társulatok szívesebben csináltak esztrádműsorokat, rég megírt, ismert, humoros jelenetekkel.
A színjátszás összekovácsolta a társaságokat, szerelmek, majd házasságok születtek. A fiatalokat otthonról is segítették, hogy elmehessenek a próbára a színjátszó körbe. A nótafák, vagyis a jó énekhangúak voltak a főszereplők, és ez így volt akkor is, ha esetleg a szöveges részt nem ők tudták a legjobban és legpontosabban előadni. Jellemző volt a falusi színjátszásra, hogy a jelmezes főpróba napközben mindig a gyerekeké volt, este meg már a felnőtteknek játszottak. Egy azonban örök és állandó a régi és a mai amatőr színjátszásban is, mégpedig az, hogy a szereplőknek minden előadás előtt „be kell nyomni” egy stampedli pálinkát – a fesztelen kedv és az arcpír okán – teszi hozzá nevetve a néprajzkutató.
– Az amatőr színjátszás egy falu életében az örök körforgás bizonyítéka. Elhalnak, majd újra születnek a csoportok, az idősek távoznak a színpadról és a helyüket új szereplők veszik át – zárja beszélgetésünket Szanyi Marika.
Állításának igazolására Nagyfödémesre látogatunk, ahol több éves kihagyás után 2023-ban megalapították a Kórtalanok Színtársulatot. A tavalyi nagysikerű Macskajaj esztrád darabjuk után idén a Csókkirály című esztrád-összeállítással készültek az amatőr színházi évadra.
A kezdeti kihívás az volt, hogy minden új tagnak megtalálják a megfelelő „hangját” és azt, mi állna jól nekik a színpadon. Nagyfödémesen az amatőr színjátszás a második világháború után indult újra, az 1945–1946-os évadban a Remény című darabot mutatták be, de nagy siker volt annak idején A revizor, a Figaro házassága és A nagymama – tudjuk meg a nagyfödémesi amatőr színjátszást jól ismerő Száraz Erzsébettől, akinek a fia, Száraz Pál is a Kórtalanok társulat tagja. Náluk családi örökség a színpad szeretete.
Annak ellenére, hogy a községben a háború után nem volt kultúrház, az előadásokra mindig találtak helyet, például Tornyai László kocsmájában, az állami gazdaság éttermében, az iskola udvarán, vagy a Vadászkertnek nevezett kocsma udvarán. A színjátszó csoportok a Csemadok, a Tűzoltó Szervezet, az Állami Gazdaság és az Iskolai Szülői Munkaközösség közös támogatásával dolgoztak. 1997-ben megalakult a Mákvirágok esztrád csoport, amely 2010-ig sok mosolyt csalt az arcokra.
A múlt század ’70-es éveiben Pereden indították útjára a többnapos járási színjátszó fesztivált, amely 1985-ben átkerült Nagyfödémesre, de a rendszerváltozás után megszűnt. 2000-ben a Csemadok Galántai Területi Választmánya, a nagyfödémesi alapszervezet és a helyi kulturális központ indította útjára a színjátszó és esztrád csoportok seregszemléjét, amely ma már Szentgyörgyi Miklós Színházfesztivál néven él tovább, és április 26-án immár 24. alkalommal rendezik meg.
– Napjainkban nagyon nehéz létrehozni egy csoportot. Elfogy a lelkesedés, időhiányra panaszkodnak. Ahhoz, hogy egy csoport több éven át jól működjön, összetartó közösségre, szinte baráti csapatra van szükség. A fáklyát csak személyes példával, a tehetségek felkarolásával lehet továbbadni – magyarázza Száraz Erzsébet.
A Nagyfödémessel szomszédos Diószegen már az ’50-es és ’60-as években is volt színjátszás, húsz, harminc szereplős előadások sem számítottak ritkaságnak.
Vallja, hogy a mátyusföldi színjátszó csoportok megmaradásának egyik alapköve az, hogy a tagok többnyire már az anyatejjel szívták magukba az amatőr színjátszás kultúráját.
– Ma a színtársulatok önerőből működnek, sok munka van egy-egy előadás mögött, amit sokan nem is vesznek észre. A zenei alaptól kezdve a díszleteken át egészen a kosztümökig, mindent meg kell oldani.
Réte község már a Mátyusföld peremén, szórványvidéken található, ennek ellenére töretlen kedvvel működik a faluban a Révisz Vidám Színpad. Minden mátyusföldi csoportnak megvan a maga specifikuma. Rétén a kitűnő nótafák hagyományaira épít a társulat, amelynek a legfiatalabb tagja 14 éves, a legidősebb, s egyben örökös tagja a nyolcvanas évei végén járó Farkas Irma, aki ma már nem játszik.
Rétén az ő édesapja, Pomichal Lajos alapította az első színtársulatot 1949-ben, s volt olyan évad is, amikor két új előadást is színpadra állítottak.
– Erősségünk, hogy mindig meg tudunk újulni, és a jó énekhangoknak köszönhetően elő tudunk állni esztrádműsorral, zenés vígjátékokkal. A Rejtő Jenő műveiből összeállított darabunkkal hamarosan Magyarországon és Szlovéniában turnézunk – árulja el a rendező. Bár peremvidéken működnek, krédójuk, hogy míg van kivel és van kinek, addig játszani kell.
Különleges színfoltja a mátyusföldi amatőr színjátszásnak a vezekényi Csemadok mellett működő Görbe Tükör Színjátszócsoport. Ők képviselik a szerzői amatőr színház műfaját, azaz darabjaikat saját maguk írják, a szerepeket az amatőr színészek karaktereire alakítják. Azt is mondhatnánk, elég, ha mindenki önmagát adja a színpadon, de ez hatalmas koncentrációt és nagy improvizációs készséget is kíván a szereplőktől, hiszen nem mindig alakul minden a színpadon a forgatókönyvnek megfelelően.
– Volt már olyan, hogy előadás közben összedőlt az asztalunk, vagy a legutóbbi főpróbán az egyik szereplőnknek eltörött a lábujja. Az ilyen helyzeteket azonnal meg kell oldani. Tagjaink nem hökkennek meg, jó a humoruk, mentik a menthetőt. A közönség a legtöbbször észre sem veszi, ha nálunk valami baki fordul elő, mert minden helyzetnek görbe tükröt mutatunk – magyarázza nevetve a csapat vezetője, Hobot Énekes Erika. A Görbe Tükör Minden el lesz intézve című darabját hamarosan a környékbeli falvakban is bemutatják.
Évekkel ezelőtt Szvitek Gizella tanító néni gyűjtötte maga köré a színjátszás iránt érdeklődő helyi gyerekeket és foglalkozott velük.
