2024. szeptember 25., 17:24

Szeretnénk megtartani a Simon-Júda vásár kisvárosi jellegét

A párkányi Simon-Júda vásárt október 10-13. között tartják, csütörtöktől vasárnapig. Nagy az érdeklődés úgy az árusok, mint a látogatók részéről. Már csak pár vásári hely kiadó.

Simon Júda vásár
Galéria
+1 kép a galériában
Fotó: Bokor Klára archív

„Májustól tesszük a dolgunkat a vásárral kapcsolatban. A helyek eladásának terén jelenleg a Major-köz utca magasságában vagyunk. A mostani vásárt csak pár sátorral fogjuk megnyújtani. Azért nem bővítjük az árusok számát, mert meg szeretnénk hagyni a vásár kisvárosi jellegét. Nem szeretnénk ide lengyelpiacot“ – hangsúlyozta Sipos István a városháza osztályvezetője. Hozzáfűzte, lesznek sátrak a Szent István utcában is, ahol valamikor tartották a vásárt, hátha sikerül ez is újjáéleszteni.

Több száz árus, több ezer látogató
A szervező elmondta, több helyről autóbuszos kirándulásokat szerveznek a vásárra. Mivel a tavalyi év megmutatta, hogy az érdeklődők száma egyre nő, el kellett gondolkodniuk a parkolási lehetőségek bővítésén. Új parkolók lesznek kialakítva például a Nánai úton a régi sportpálya telephelyén, a Sobieski utcán és más helyszíneken. Az ezzel kapcsolatos információk megtalálhatók a város honlapján térképpel együtt.

„Megtudtuk, a körhintások részéről túlérdeklődés van, de sok búcsús és kézműves is jelentkezett. A vásáron gazdag kultúrműsor várja a kilátogatókat úgy a Sétáló utca színpadján, mint a Városi Művelődési Központ udvarán. Borutcát is nyitnak a vásár ideje alatt. Szeretettel várnak minden vásározót.

Részletes műsor a csatolt plakáton.

Simon-Júda plakát
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.