Puss Sándor atya és Nagyszombat
Sándor atya gyakran mondja köbölkúti híveinek: „Nagyszombatba megyek.” „Mi okból?” – kérdezik kíváncsian. „Gyóntatni” – feleli sokszor. S mivel rendszeresen jár oda, a köbölkúti hívek már-már azt hiszik, a nagyszombatiakhoz képest ők szinte makulátlanok. Nem tudják, hogy az atyát nemcsak a gyónások hívják a városba, hanem ott élő rendi közössége is.
Meséljen most ő maga Nagyszombathoz kötődő emlékeiről.
Füllentenék, ha azt írnám, puszta véletlen hogy épp a botrányos DAC - Nagyszombat 1 : 1 mérkőzés és az óriásposzter megjelenésének másnapján kellett előadnom alig pár méterre az Arénától, ott, ahol a felvidéki magyarok türelmét újra próbára tették. Sőt pár nappal előzőleg az a bizonyos késelés is állítólag ebbe a kategóriába tartozik.
Eddig tizenkét évet töltöttem Nagyszombatban, ez alatt az idő alatt pár helyi magyarral is megismerkedtem. A zöme azt kérte: atya van sok magyar könyvem, nem tudná valahova elajándékozni… mert tudja, az unokák már nem olvasnak… Máig itt a rendi közösségem, van itt egy kolostori szobám, de csupán azt kérik az elöljáróim, legalább havonta töltsek itt egy-két éjszakát.
Pár éve történhetett, szintén megszálltam, s pont akkor, amikor a DAC – Nagyszombat meccsre készült a város (és a rendőrsége). Én naiv fejemmel nem a rendőri kordont választottam, hanem csak úgy – átséltáltam (volna) a téren. Kolostorunktól vagy 100 méterre már meg is támadtak – azonnal tudtam, mi a gond. Ugyanis a nyakamban volt a DAC sál – erről majd megismernek a híveim, és közéjük csatlakozhatom – gondoltam. Miután megszerezték a DAC trófeát berohantak a saját kocsmájukba ünnepelni. Én meg persze utánuk, hisz becsületbeli kérdés a zászlónkat visszaszerezni. A sikeremnek csupán egy titka volt – banális. Őszies idő volt, én nyakig felgombolkozva… így nem látták, hogy pap vagyok, papi inget viselek. Amikor sehogy sem tudtam velük dűlőre jutni, kitártam a kabátomat, hogy hívjam a rendőrséget. Az asztal körül mindenki lefagyott: vy ste kňaz? Vy ste DAC… no a čo? Szó nélkül visszaadták a sálat. Nem rosszak a helyi fiatalok, csak kalandvágyók. Emlékszem, amikor még pszichológiára jártunk, Satura professzor tantárgyként kezelte a futball-huliganizmust, már akkor ide jártak tanulmányútra a külföldi diákjaink.
Na, de térjünk vissza jelenbe, ahogy írtam, azt a bizonyos legutóbbi provokációt követő napon nekem kellett előadnom a Nagyszombati Múzeumban, az itt született neves jezsuitákról. Most történetesen Káldi Györgyről és Káldi Andrásról. Köztük öt év a korkülönbség, ebből adódhatott, hogy sokáig nem tudták beazonosítani az első katolikus Biblia fordításának szerzőjét. Hónapok óta készültünk, és épp az incidens másnapján jutottam mikrofonhoz, vette a LUMEN rádió, hirdette a város több hivatalos online oldala. Be kell vallonom, tíz perccel később kezdtük, mivel az egyik olasz egyetem doktorandusza 10 percet késett. Őt is figyelemmel hallgatta az angol szimultán fordítást. Nagyszombatban három egyetem is jelen van, a tanárok közt akadtak, akik magyarul szóltak hozzám – nem kis örömömre.
Ezt az első Bibliakiadást nem is akarom bővebben méltatni, hiszen erről jelentek már meg cikkek. Ezzel a megnyitóval kiállításra kerül március hónap végéig, nem csak az első, hanem az azt követő öt kiadás is (1626; 1732;1785; 1835; 1851; 1865). Ha nem is az egész Felvidék, de legalább Nagyszombat megye lakosai remélem fáradságot nem ismerve tiszteletüket teszik a múzeumban. Hagytam ott 200 emléklapot, remélem el fog fogyni a hónap végéig. Külön hívom a megyei képviselőket, tavaly a Szent Korona volt kiállítva – ott bizonyára ott voltak.
Hozzászólások
Anno, amikor egyetemista voltam, a Pozsonyi Comenius Egyetem (UK Bratyiszlava) pedagógiai tanszéke cirka 25 évig Nagyszombatban működött, ezért 5 évet ott töltöttem. Ennek legnagyobb hozadéka a diploma mellett az volt, hogy anyanyelvi szinten tanultam meg gyorsan szlovákul, hiszen magyarok, ott soha nem voltunk ötnél többen, csak kevesebben. Végig éreztem a város magyargyűlöletét, hiszen szinte minden hazai Spartak meccsen ott voltam a "B-közép" szektorában (erre kb. egy éve jöttem rá). De szent igaz, hogy ami nem öl meg, az megerősít! Hatvan és hetven között félúton már csak mosolygok a "za Dunaj...", meg a többi kisebbségi komplexusos megnyilvánulásaikon. Szent igaz, hogy idővel minden megszépül, de azt mindig is tudtam, hogy jól jártam a nagyszombati 5 évvel. Jó, hogy így alakult!