Pátosz nélkül halálról, halottak napjáról
Sokan szeretik a temetők hangulatát így mindenszentek és halottak napja környékén, amikor fénnyel, virágokkal, rég nem látott ismerősökkel van tele a sírkert.
De vannak, akiket pont a sok látogató zavar, mások rosszul vannak a sok műanyagtól, amit ilyenkor szeretteink sírjára hordunk. Nézzünk szét a temetőben, a virágüzletekben, a sírkövesnél, hogy is állunk manapság ezekhez az emléknapokhoz.
Jómagam gyerekoromban nem szerettem mindenszentek ünnepét. Anyukám tavasztól erre az ünnepre készült, elültette, bimbózta a krizantémokat, mindenszentek és halottak napja közeledtével pedig állandó stresszben élt, nehogy elfagyjanak. Egy hideg őszi éjszakán arra riadtam, kelteget, takarjuk le a virágokat. Örökkévalóságnak tűnt, míg végeztünk, a hideg is rázott. Csak mostanság gondolok bele, abban a virágban benne volt édesanyám minden emléke, elhunyt hozzátartozói iránt való minden szeretete. Most meg kivisszük a sírra a lélektelen művirágokat.
2007 őszén itt hagyott bennünket a magyar hospice mozgalom vezetője, Polcz Alaine. Hosszú évikig azon fáradozott, hogy visszaállítsa a köztudatba a halál méltóságát, hogy érvényt szerezzen a haldokló méltó távozásának. Ma már alig találkozik az ember a „meghalás” pillanatával, pedig régen még a karon ülő gyermekeket is elvitték a haldoklóhoz, aki elbúcsúzott és jótanáccsal látta el szeretteit.
Mára ez a múlté, a legtöbb ember kórházban, idősotthonban távozik az életből. Magányosan.
Bár a legtöbb idős ember gondol a halálra, eltervezi, milyen ruhában legyen eltemetve, kik tartsák a fáklyát, urnás temetést szeretnének-e vagy hagyományosat, mégsem adatik meg a választás mindenkinek. A Covid időszakában meg különösen elképesztő dolgok történtek, amikor egy zsákban adtak ki a kórházból sokakat, ebben helyezték őket a koporsóba, némelyeket már csak urnában „láttak” viszont. A járvány elmúltával is méltatlan körülmények között, mezítelenül került haza a halott, akit aztán a ravatalozóban öltöztettek fel a temetkezési vállalat dolgozói vagy a családtagok. Szinte szerencsés kivétel, ha valaki szerettei körében éli meg a halál pillanatát.
Néhányan elmondták a történetüket.
– meséli Norbi, a 49 éves fiatalember. Hozzáteszi, a feldolgozatlan traumát a sírjára hordott számtalan virággal, koszorúval próbálják ellensúlyozni.
A 65 éves Ágnes édesanyja rákbeteg volt.
Júlia sógornője hatvanévesen hunyt el féléves, súlyos, gyógyíthatatlan betegségben az idősek otthonában.
Mindenszentek táján a virágok és koszorúk nyelvén beszél a temető. Úgy gondozzuk a sírt, mintha magát az elhunytat ápolnánk. A sírhelyek pedig ékesebbnél ékesebbek.
– mondta el Bélai Ildikó, akiknek a cége sírkőfaragással foglalkozik. Hozzátette, a megrendelők 99 százaléka a sírok letakarását is kéri, esetleg egy kis sávot hagynak fedetlenül, ahová bokrokat telepítenek. Ez talán az időjárásváltozással is összefügg, hiszen forró nyarak vannak, keveseknek van ideje rendszeresen öntözni a virágokat, sokan messze élnek.
– sorolja Ildikó. Kitért arra is, külön keresztet kevesen kérnek, a vallási szimbólumok a sírkőre kerülnek: kereszt a katolikusoknak és kehely zsoltárral, esetleg olajág és fűzfa a református elhunytak síremlékeire. Egyre gyakoribb, hogy fényképet is szeretne a család a sírkőre, főleg, ha fiatalon hal meg az illető. Ez lehet porcelánból, de bele is lehet gravírozni a sírkőbe. Nemrég még egy motort is gravíroztak a család kérésére, mert a papa nagy motoros volt. Egyre több a vers is.
A temetőben járva megállok azoknál a síroknál, ahol a hozzátartozók a sírhelyet díszítik.
Marika csodálatos márvány síremléket állíttatott fiatalon elhunyt férjének. A férfi biztosítást is kötött, így szép összeget kapott a család.
– mondja szomorúan.
Katalinnak a helyszűke okozott további fájdalmakat, amikor 42 évesen elhunyt lányát temette. Mivel szülei és pár éve eltávozott férje is a családi sírba került, nem lehetett megbontani. Nem maradt más lehetőség csak a hamvasztás, pedig nagyon nem szerette volna.
Noéminek, a két kisgyermekes anyukának eddig temetést még nem kellett intéznie, de a síremlékek körüli felhajtást feleslegesnek tartja.
„A pénzt költse magára az ember, amíg él. Tetszenek a zöld temetők, ahol síremlék helyett csak fű és növények vannak” – mondta.
A falusi virágboltok tulajdonosai szerint egyszerűen katasztrofális a helyzet. Mindenhol koszorút, virágokat árulnak, az ajándékboltoktól kezdve az élelmiszerüzleteken át a használtruhaboltokig és a postáig.
– mondja el a szőgyéni Tone in Tone virágüzlet tulajdonosa. Hozzáteszi, igyekeznek mást csinálni, különleges, egyedi koszorúkat, csokrokat, sírdíszeket, de sajnos, ha a pénztárca csak a rosszabb minőségűt engedi meg, akkor azt veszik. Egyébként az a virágárusok tapasztalata, hogy élő virágot szinte mindenki visz a sírra.
– meséli volt köbölkúti kolléganőm. Elmondja azt a történetet is, hogy pár éve, amikor arról értesült, hogy szigorú református elvek szerint élő anyósa sírján is ég egy gyertya, sötét este is elment eloltani, nehogy forogjon a sírjában.
Vali nénivel a temetőben találkoztam, aki már jóval a jeles nap előtt szépítgette férje tökéletesen rendben tartott sírhelyét. Az ünnep azért fontos számára, mert már a sír díszítése is szertartás, amivel kifejezi tiszteletét az elhunytak iránt. A gyertyák meggyújtásakor pedig együtt a család, akikkel felidézik az elhunyt családtagokat és imádkoznak értük.
Zsolt egyszerűen nyűgnek tartja.
– mondja, de hozzáteszi, tisztel minden más hozzáállást is.
„Már az előkészületek is családias hangulatot idéznek fel bennem. Mintha családi ünnepségre készülődnék, ahol mindannyian együtt leszünk. Így nálam a megemlékezés nemcsak tradíció, sokkal személyesebb, de azt hiszem, a legtöbben így vagyunk ezzel” – vélekedik Marika, aki a fővárosból jár le szülei és testvére sírjához.
Megjelent a Magyar7 44. számában.
