Párkányban ünnepelte megalakulásának 60. évfordulóját a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa
Teltház várta a jubileumi hangversenyt, amely a párkányi Őszi Kulturális Napok zárórendezvénye volt. Ahogy felcsendült a kórus ajkáról az ének, a harmónia, a lelki emelkedettség tapintható lett.

Párkány és Vidéke Kulturális Társulás elnöke Himmler György köszöntötte a kórust és a nézőket, majd röviden ismertette a kórus történetét.
"A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos kórusa 1964 novemberében alakult a közelmúltban Magyar Örökség-díjjal jutalmazott Szíjjártó Jenő zeneszerző kitartó munkájának köszönhetően. 2006-tól Józsa Mónika a kórus művészeti vezetője. A kórus kimagasló színvonalat képvisel, melyet számos kitüntetés fémjelez. Műsorválasztásukat különleges sokszínűség jellemzi. A kórus vezetője Józsa Mónika, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem ének-zene tanára, a Magyar Kodály Társaság tiszteletbeli tagja. Vendégkarnagya Kozak Olimpiu, a debreceni Kölcsey Kórus karnagya, korrepetitora és segédkarnagya Szűcs Dániel a budapesti Vasas Művészegyüttes Alapítvány Vass Lajos Kórusának vezető karnagya.”
A kórus három olyan művet is előadott -– Horváth Géza Dsida Jenő Szabad-e nékem énekelni?, Tóth Péter Falvédő szvit, Ľuboš Bernáth Cantate Dominum - amelyeknek ezen az ünnepségen volt az ősbemutatója. Emellett piros rózsával köszöntötték azokat a kórustagokat, akik a kórus életének 60 évéből, legalább a felét velük töltötték. Ők név szerint: Császár Magdolna, Koller Margit, Nágel Erzsébet, Pfeiferlik Annamária, Záreczky Magdaléna, Józsa Mónika, Kosztolányi Julianna, Lukovics Mária és az egyetlen férfi Horváth Géza.
Kedves meglepetés volt, hogy egy dal erejéig énekelt a kórusban G. Pereszlényi Etelka. Józsa Mónika karnagy elmondta, Tóth Árpád, egykori vendégkarnagyuk Koncsol László Az ezeréves tölgy versét zenésítette meg, amely gyönyörű gondolatokat fogalmaz meg - hitről, hűségről, megmaradásról.
„A közelmúltban elhunyt József Attila-díjas költő, műfordító Koncsol László bár nem volt kórustag, de gyakran ellátogatott a kórus próbáira, szinte fürdött a kórusmuzsika hangjaiban. 50.évfordulónkra ezen ajánlással kaptuk tőle a verset: A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának 50. születésnapjára – és G. Pereszlényi Etelkának (Etelkámnak), aki nélkül ez a vers nem születhetett volna meg. Etelka a tanító kórus alapító tagja 55 évig énekelt a kórusban” - emelte ki Józsa Mónika.
A szünetben az ipolybalogi Császár Magdolnát szólítottam meg, aki 32 éve énekel a kórusban. Elmondta, havonta egy hétvégén jönnek össze az éppen időszerű fellépés színhelyén vagy annak közelében
– vallja Magdika.
A műsor második felében Ľuboš Bernáth Cantate Dominum kamarakantáta fuvolára, zongorára és vegyeskarra művét adták elő, amit a zeneszerző a 60. évfordulóra ajánlott a kórusnak. Közreműködött a Duna Kamaraszimfonikus Zenekar Horváth Gábor vezényletével.
„Dicsőség és hála Istennek a sok szép muzsikáért, amit megismerhettünk, de mindenekelőtt ezért az összetartó közösségért – énekeseinkért, szakmai vezetőinkért – akik hosszabb-rövidebb ideig csatlakoztak a kórushoz és nyomot hagytak a lelkünkben. Köszönet a szervezőknek is, hogy biztosították a méltó emlékezést” – fejezte ki köszönetét Józsa Mónika kórusvezető az ünnepség végén.
Az ünnepségen felolvasták Szalay Szilviának a Szlovákiai Zenebarátok Társaság elnökének levelét, melyben hangsúlyozta, a tanító kórusnak működnie kell. Példával kell elül járnia, ott kell legyen az érsekújvári Csengő Énekszó kórustalálkozón, hogy a gyerekek és ifjak láthassák, tanár nénijük, tanár bácsijuk éppen olyan énekes, mint ő maga. A zenebarátok emléklapokat adtak át úgy a kórusnak, mind a vezetőknek.
A kórus fellépését szűnni nem akaró állótapssal köszönték meg a nézők.
A rendezvényt támogatta: Sztranyovszky István, a Duna Kamaraszimfonikus Zenekar, a Párkány és Vidéke polgári társulás és Párkány városa.