2020. július 29., 16:35

Összefogás az ökoszervezetek között: Rendezvény a Fenntarthatóbb Felvidékért

Pék Pál, a Fenntarthatóbb Felvidékért civil szervezet alapítója azt a célt tűzte ki, hogy kizöldítse Felvidéket az önkormányzatok, a vállalkozások és a lakosság összefogásával.

Galéria
+3 kép a galériában

Mint már egy korábbi cikkben írtuk, az egyetemistát érdekli a körforgásos gazdálkodás, szívén viseli a hulladék csökkentését. A Fenntarthatóbb Felvidékért projektként indult, mára civil szervezetként működik, partnerek bevonásával. Röpke egy hónap alatt közelebb került a célhoz, további partnerekre is szert tett, akik hasonlóképp gondolkoznak, de mégis más oldalról közelítik meg a problémákat.

Újdonsült partnereik a Tudatos Komáromért - Za vedomé Komárno és a KompAkt Slovakia polgári társulások.

A Tudatos Komáromért polgári társulás másfél éve működik. Olyan rendezvényeket szerveznek, amelyeken a lakosság a jó állapotú ruháit limitált számban értékesítheti. Volt már egy nagyobb, diákokat célzó eseménysorozatuk is, ahol dokumentumfilmeket vetítettek a tudatos életmódról a komáromi moziban. Ezen ötszáz diák vett részt.

A KompAkt Slovakia polgári társulás sokak számára ismert a Felvidéken. Szívügyük a környezetvédelmet megismertetni a lakossággal, de különösen a környezetvédelem élményalapú oktatása, az önkormányzatoknak való segítségnyújtás környezetvédelmi témákban. Ők a 480 elnevezésű komáromi kampány szakmai vezetői. Módszereik cselekvés és megoldás alapúak, ahogy azt már többször bizonyították.

fenntarthatobb-2.jpg

Kifejezett céljaik közé tartozik, hogy csökkentsék az önkormányzatok kommunális hulladékát, fejlesszék a körforgásos gazdaságot, a hulladékmentes vásárlást népszerűsítsék, közös rendezvényeket szervezzenek. 

Mint tudjuk, a hulladék a háztartásokból, a boltokból és éttermekből kerül ki. Az önkormányzatok pedig felelnek azért, hogy mi történik a hulladékkal. Pék Pál úgy gondolja, hogy a leghatékonyabb megoldás a hulladék problémáinak kezelésére, ha a háztartásokba kevesebb hulladék kerül. Ami bekerül, azt osztályozva gyűjtsük, hogy majd alapanyagként szolgáljon egy körforgásos gazdasági modellben, mert ez a jövő.

Összefogásukat a komáromi szervezetekkel most egy közös szervezésű rendezvénnyel színesítik, melyre augusztus 15-én kerül sor 14:00 órai kezdettel Komáromban, a Karma Garden bisztróban.

Rendezvényre ellátogató érdeklődők előadásokon vehetnek részt, helyi kézművesek termékeivel ismerkedhetnek, melyek nagy segítségükre lehetnek a zero waste háztartás kialakításában és érdekes workshopokon is részt vehetnek. Este a környezettudatosságról szóló filmek vetítésével zárják az összejövetelt.

A rendezvény ingyenes.

„Figyeljünk oda a fogyasztásunk csökkentésére is, hiszen a korona vírus ideje alatt a fogyasztás meghatványozódott. Tegyünk együtt, egy Fenntarthatóbb Felvidékért!” – biztat mindenkit a tudatos fogyasztásra a Fenntarthatóbb Felvidékért alapítója.

fenntarthatobb-2.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.