Nemzetközi alkotótábor Szőgyénben a Thain János Tájház és Régészeti Múzeum mellett
A szőgyéni Thain János Tájház és Régészeti Múzeum mellett első alkalommal nyílt nemzetközi alkotótábor Baracska Árpád vezetésével. A fiatalok több érdekes és nem mindennapi technikát tanulhattak az őket oktató művészektől.

A tábor tervezésénél felmerült a kérdés, elbír-e a község még egy alkotótábort, hiszen Szőgyén több mint két évtizede működő nemzetközi alkotótábora már ismert és keresett a régióban.
Baracska Árpád helyi restaurátor és alkotóművész kifejtette, a tábornak semmilyen formában nem célja konkurálni a már meglévővel. Oktatói céllal hívta életre a tájház és múzeum mellett - főleg a helyi, régióbeli és tatai tanítványainak.
– sorolta a szervező-táborvezető. Hozzátette a tábor támogatásokból valósult meg. Vázlat, rajz, portrérajzolás, az akrillal, temperával való munka után a fiatalok kipróbálhatták az olajfestést, ami ezek közül a legnehezebb.
Árpád prioritása restaurátorként a spatulázás, ami térben alkotást jelent. Michaela Bodnárovával kétféle enkausztikát is kipróbálhatnak. Ő ennek a technikának a legnevesebb művelője térségünkben. Ez tulajdonképpen viasszal festés, amikor a gőzfürdőben fortyogó viaszt visszük az alapra vagy a hideg viaszt egy vasaló segítségével aplikáljuk.
A fiatalok érdeklődőnek és fogékonynak bizonyultak az új technikákra, és egészen szép és érdekes alkotásokra csodálkozhattunk rá a zárókiállításon.
Jövőre ugyanitt!
