Nána: Összefogással elkészült a „kültéri tanterem”
A nánai iskola és óvoda régebbről tervezett filagóriát a közös udvarra. Mára elkészült, szeptemberben birtokba is vehetik a gyerekek.

Danics Adrianna, a szülői szövetség elnöke portálunknak elmondta, régi terve ez az óvó- és tanítónéniknek.
„Az iskola és az óvoda évente közösen szervez jótékonysági bált, hogy a bevételből tudjanak anyagiakat fordítani a felújításokra, fejlesztésre. Ezt az összeget szövetségünk és a község még kiegészítette, a szülők brigád keretében előkészítették a terepet, ahol azt a gyártó cég összeszerelte” – tájékoztatott az elnöknő.
Danics Adrianna kifejtette, nem volt egyszerű megszervezni a brigádot, mivel a szabadságok ideje van, de nagyon jó kis csapat gyűlt össze az apukákból, képviselőkből és a közmunkásokból. A tervezettnél alaposabb tereprendezésre is szükség lett, mivel nagyobb pergolát vettek, hogy egy egész osztály is kényelmesen aláférjen.
Az 5 x 5 m méteres padlózott és fedett pergola alatt tudnak majd a gyerekek pihenni, alkotni, de tanulni is.
A munkagépeket a Meidlik család, Pohori Tamás, valamint a község biztosították.
„Még egy kis lakkozás és szeptemberben birtokba vehetik a kinti tantermet a gyerekek. Bízom benne, jó hasznát veszik” – mondta végszóként Adrianna.
