Nagymegyeren is megemlékeztek a kitelepített magyarokról – VIDEÓVAL

Ma este a a Csemadok Nagymegyeri Alapszervezete és a Nagymegyeri Városi Művelődési Központ szervezésében került sor a városból kitelepített és deportált lakosok emlékművénél arra a mécsesgyújtással egybekötött megemlékezésre, amelyet a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja alkalmából rendeztek meg. Az esemény fő szónoka munkatársunk, a Ma7 médiacsalád vezető szerkesztője, Kolek Zsolt volt.

+13 kép a galériában

A megemlékezők csoportja

Fotó: Lacza Gergely

A megemlékezésen többek között jelen volt Jankovics Gyula, a Pozsonyi Magyar Nagykövetség tanácsosa és Soóky Marián, Nagymegyer város polgármestere.

Huszár Ambrus Rita

Fotó: Lacza Gergely

Felvezetésként a Janiga József Művészeti Alapiskola tanárai, furulyán Czajlik Szilvia, énekkel Szabó Adrianna az Elindultam szép hazámból című népdallal emlékeztek meg az eseményre, majd a Csemadok nevében Huszár Ambrus Rita lépett a mikrofon elé, aki röviden beszámolt a megemlékezés céljáról és a közel 80 évvel ezelőtt történt eseményekről.

Czajlik Szilvia és Szabó Adrianna

Fotó: Lacza Gergely

A történelem megtanított bennünket arra, hogy egy közösségnek akkor van jövője, ha a jelenben helytáll és nem felejti a múltját, emlékeztette a jelenlévőket szónoklata legelején Kolek Zsolt.

Kolek Zsolt

Fotó: Lacza Gergely

Nekünk, felvidéki magyaroknak a múltunk egy kereszt. Amikor ezt a keresztet hordozzuk, azt is tudjuk, hogy ez a kereszt erősebbé tesz minket. Erre az a bizonyíték, hogy itt vagyunk 77 évvel a kitelepítések után is”,

szögezte le Kolek. Számtalan probléma sújtja nemzetrészünket, önmagunkkal is viaskodunk, megosztottak vagyunk, veszekedők, vitatkozók, de mégis itt vagyunk, tehát kimondhatjuk, ez győzelem a történelem fölött –

véli portálunk vezető szerkesztője.

77 évvel a történtek után itt állunk és lehetőségünk van újrafogalmazni önmagunkat. Egy olyan helyzetben állunk itt, ami megint csak embert próbáló idő, hiszen azt látjuk, hogy a világtörténelem horizontján újra nagy veszély fenyeget. Idejében kell megállítani a háborús erőszakot, mert csak a béke lehet az esélyünk a megmaradásra” –

húzta alá Kolek Zsolt.

A megemlékezők csoportja

Fotó: Lacza Gergely

Ha sérelmeinkre gondolunk, sose fogjuk letenni keresztünket, de most talán van esély arra, hogy kiegyezzünk a szlováksággal, hiszen Budapesten és Pozsonyban is olyan kormány van hatalmon, amely érti egymás szavát az európai politikában és keresi a közös hangot az itteni felvidéki magyarsággal is, tette hozzá az est szónoka.

Tudjuk, nem felejtjük, ez a kormány volt az, mely törvényt hozott arról, hogy az állampolgárságot ne vehessük föl és emlékszünk számos olyan történetre és eseményre, ami nyomot hagy a felvidéki magyarság lelkén. Azonban azt gondolom, hogy jelen pillanatban esélyünk van arra, hogy elmozduljunk arról a holtpontról, amelybe a közösségünk beleragadt az elmúlt évtizedekben” –

mondta Kolek, de a történelmi példák és az előbb felsorolt tények azért arra is intenek bennünket, hogy az óvatosság sose árt. A nemzet lelkiismerete legyen a helyén, legyen éber, ugyanúgy a felvidéki magyarságé is. Van egy közös ügyünk, a magyarságunk, ami összeköt minket.

Június 8. egy újabb próbatétel lesz a közösségünk számára. Európai parlamenti választásnak felvidéki magyar szempontból tétje még nem volt. Tudjuk, látjuk, hogy Európában is egymásnak feszülnek olyan erők, amelyek a kontinensünk jövőjét is meghatározzák. Azt is tudjuk azonban, hogy ebben hol a helyünk. Azon az oldalon, amely a nemzetek Európáját akarja, nem pedig a globalisták oldalán” –

nyomatékosította munkatársunk.

Csoportkép az emlékmű előtt

Fotó: Lacza Gergely

Ha mi tudjuk, hogy a közös hangot kell keresni azokkal a szlovákokkal, akik Európát hasonlóképpen szeretnék látni, mint mi, akkor talán jogosan reméljük, hogy Szlovákiában is történik a gondolkodásban egy fordulat, és bennünk, itt lévőkben, magyarokban végre nem a nemzetbiztonsági kockázatot fogják látni, és nem a kollektív bűnösség szégyenbélyegét fogják évtizedről évtizedre megerősíteni, vagy esetleg utólagosan is gyakorolni földelkobzások formájában, hanem majd várakozásaink szerint azt mondják, hogy lezárjuk a múltat” –

fejezte ki reményét Kolek, majd hozzátette, hogy a keresztünket már ideje letenni, de a keresztút végén a mi közösségünkre ne a kereszthalál várjon, a közösségünk tegyen azért, hogy jelen jövője. Az est szónoka a következő gondolatokkal fejezte be beszédét:

Mondják, magyarnak lenni egy különleges adottság. Azért, mert van egy olyan nyelvünk, amely egyedülálló a világban. Ez az egyedülálló nyelvünk a mi aranyketrecünk. Értsék úgy, hogy egy olyan kényelmes kalitka, amiben mi otthonosan mozgunk, de mást meg alig engedünk be, mert ezt a nyelvet rendkívül nehéz megtanulni. Ellenben ez a nyelv garanciánk a túlélésre.”