Mindenkinek van története
Évtizedeken át gyűjtötte a legkülönfélébb történeteket a dobfeneki író, újságíró, Farkas Ottó, míg végül nyugdíjas éveiben a rendezésükbe kezdett. Munkájának meg is lett a gyümölcse, hiszen egy rendkívül termékeny időszakot tudhat maga mögött: az elmúlt 12 évben összesen 19 könyvet adott ki.
Farkas Ottó a napokban egy rimaszécsi író-olvasó találkozó során mesélt életéről, munkásságáról, a megjelent kötetekről, s további terveiről. Azt, hogy honnan ered az érdeklődése a mondák és az igaz történetek iránt, egészen gyerekkorára vezeti vissza. Amint azt elárulta, ötéves korában operálták a lábát, ezért nem futkározhatott a többi gyerekkel kint a futballpályán, s hogy ne unatkozzon, szülei, nagyszülei meséltek neki.
Nyolcadikos korában írta az első versét, amely sokaknak elnyerte a tetszését, neki pedig önbizalmat adott az íráshoz. A Füleki Gimnázium után a Tornaljai Mezőgazdasági Műszaki Szakközépiskolában folytatta tanulmányait, s néhány verset elküldött az Új Ifjúság hetilaphoz, de egyetlen egyet sem közöltek, még csak választ sem kapott. A középiskola után az almágyi szövetkezetben dolgozott a bérelszámolási osztály vezetőjeként.
Felkerestem a kisállattenyésztőket, akik nemcsak a mezőgazdaságról, hanem az életükről is meséltek. Ami nem mezőgazdasági téma volt, azt elküldtem A Hétbe, vagy a Nő hetilaphoz. Az akkor Csehszlovákiában megjelent magyar lapok szinte mindegyikébe tudósítottam – idézte fel a kezdeteket Farkas Ottó, aki egyaránt publikált a Gömöri Hírlapban, az Új Szóban, a Vasárnapban, és a Szabad Újságban is. 2012-ben vonult nyugdíjba, s azóta a könyvírásnak szenteli ideje nagy részét.
– Azok közé az írók és szerzők közé tartozom, akik nem az íróasztal mögött találják ki a történeteket, hanem járom a településeket, bekopogtatok a családokhoz és meséltetem az embereket. Úgy szoktam mondani, hogy nincs író, aki olyan történeteket találna ki, mint amilyeneket a sors ír. Egyébként is, mindenkinek van története, csak lehet, hogy nem tud róla. Már Shakespeare is megmondta, hogy minden ember története egy regény, s ez valóban így van – nyugtázta az író, aki elárulta, hogy kezdetben gondot okozott szóra bírnia az embereket. Többen azt mondták, ők nem tudnak semmi érdekeset, de amikor elkezdte mesélni, hogy milyen történetekre kíváncsi, akkor rendszerint mégis eszükbe jutott valami.
Elmondása szerint diktafonnal járta a falvakat és felvette a történeteket, amelyeket aztán később dolgozott fel. A rendszerváltást követően, a ’90-es években nem volt probléma adatközlőket találni, az emberek szívesen elmesélték életük nagy eseményeit. Ahogy telt-múlt az idő, az öregek meghaltak, s velük együtt sok történet és mendemonda a sírba szállt. Az utóbbi időszakban már egyre nehezebb adatközlőket találni, sokan saját településük múltját sem ismerik, pedig rendkívül izgalmas történetek kapcsolódnak egy-egy várromhoz vagy kastélyhoz.
– Húsz évig halogattam, hogy bizonyos történeteket megírjak, de sokat elfelejtettem közülük – vallja be Farkas Ottó, aki végül a felesége unszolására kezdte el írni és rendszerezni a benne felgyülemlett tapasztalatokat, emberi sorsokat, történeteket. Így született meg az első könyve, az Ördög János ugratása című, amelyben medvesaljai mondákat és néhány igaz történetet gyűjtött össze. Azóta pedig szinte minden évben jelentkezik legalább egy kiadvánnyal, amely által az olvasók mind jobban megismerhetik a gömöri és a nógrádi régió hiedelemvilágát, hagyományait, szokásait, mítikus és igaz történeteit.
Újságírói pályafutása során rengeteg érdekes embert sikerült szóra bírnia, mint például az első csehszlovák elnök, Tomáš Garrigue Masaryk lovászát, vagy azt a férfit, aki egy börtöncellában ült Gustáv Husák egykori csehszlovák államfővel. Meséltetett kitelepített családokat, doni visszatérőket, csempészeket, úri kisasszonyokat, kiüresedett kastélyok lakóit. Ezek az elbeszélések mind megtalálhatók köteteiben, múltunk fontos mementójaként. Farkas Ottó ezért is érdemelhette ki a „Medvesalja krónikása” megnevezést.
