2024. november 30., 16:38

MÉRFÖLDKÖVEK Udvardon

Immár huszonhetedszer rendezik meg Udvardon a magyar helytörténészek Mérföldkövek találkozóját, amely szakmai fórumot és találkozási lehetőséget biztosít a Felvidék helytörténészeinek. Ezen a találkozón kerül sor a Patria-díj átadására is.

Az idén Végh László kapta a Patria-díjat
Az idén Végh László kapta a Patria-díjat - helyette lánya Végh Annamária veszi át
Fotó: Bokor Klára

A rendezvény nyitányaként a résztvevők megkoszorúzták a kitelepítettek és deportáltak emlékoszlopát.

„A kitelepítettek emlékműve nem csak szép alkotás, de emlékeztet arra is, hogy mi itt Udvardon voltunk az elsők, akik vettük a bátorságot és hazahívtuk a kitelepítetteket. Ezután ebből országos mozgalom keletkezett. Udvardról 700-800 fő között van a kitelepítettek száma, főleg a vezetőket vitték, de öröm, hogy a nemzet képes újrateremteni önmagát – mondta el Farkas Tibor a település alpolgármestere. Hozzáfűzte, mi magyarok ne békétlenkedjünk, gyalázkodjuk egymás között, mert a múltban is láthattuk, meghurcolásunkhoz elég volt az, hogy magyarok vagyunk.

Sztruhár Izrael Diána, Görföl Jenő, Farkas Tibor
Sztruhár Izrael Diána, Görföl Jenő, Farkas Tibor
Fotó:  Bokor Klára

Sztruhár Izrael Diana a Csemadok járási elnöke kifejtette, a találkozó fő témája a 75 éves Csemadok történeteinek megírása. Hogy a csemadokos történeteket, mely sok-sok felvidéki család mindennapi életét képezték megmaradjanak.

„Minden egyes helytörténetben találni utalást a Csemadok tevékenységére, fontos szerepére. Ma még tudunk a történésekről, de ha nem írjuk le, akkor a jövőben a mesterséges intelligencia se fogja tudni azokat a tényeket, amit a Csemadok elvégzett, azt hogy léte mennyire meghatározta megmaradásunkat” – emelte ki a járási elnök.

Görföl Jenő a Csemadok országos titkára ismertette, a Patria-díjjal már huszonegyedszer hívják fel azokra az egyénekre, szervezetekre a figyelmet, akik elkötelezettek a honismereti munka iránt.

Mérföldkövek Udvard
Fotó:  Bokor Klára
Az idei kitüntetett Végh László

A díjazott méltatását Kaszás Kornél, a Petőfi Sándor program évek óta a Csemadokban szolgáló munkatársa olvasta fel.

„Ma egy olyan ember előtt tisztelgünk, aki élete és munkássága révén nem csak szűkebb közösségünket, de a szlovákiai magyar kultúra és tudományos életet is gazdagította. Végh László 1949-ben született Sárosfán. A pozsonyi Comenius Egyetem politológia-szociológia szakán szerzett diplomát, majd megszerezte a doktori címet is. 1981-ig a pozsonyi Kultúrakutató Intézet munkatársa. 1981-1990 között a SZK kormányhivatalának nemzetiségi ügyekben illetékes főelőadója, majd 1992-ig a SZNT alelnökének szaktanácsadója. Információival és tanácsaival sokban segítette a magyarok jogaiért küzdőket. 1989 után pedig közigazgatási ismereteivel és tapasztalataival segítette a társadalmi és politikai rendszer átalakítását. 1993-1995 között megválasztották a Csemadok Országos Választmányának főtitkárává.

Egyik alapítója, majd igazgatója és mindmáig megkerülhetetlen szellemi támogatója a szlovákiai magyarok egyetlen speciális könyvtárának, a Bibliotheca Hungaricának Somorján. Ez a könyvtár és levéltár magánkezdeményezésből született, évekig állami támogatás nélkül növekedett, majd 1997-től a Fórum Kisebbségkutató intézet vállalta fel működtetését.

A könyvtárosi hivatás iránti elkötelezettségéről tanúskodik, hogy aktívan támogatta a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalapítását. 2010-2020 között szerepet vállat a somorjai Honismereti Ház vezetésében, ahol szaktudással mutatta be közösségünk múltját és helyi elődeink kulturális örökségét. Emellett számos tudományos kezdeményezést is segített. A kezdetektől társrendezője a Mérföldkövek konferenciának.

Végh Lászlóról elmondhatjuk, hogy mind a mai napig a szlovákiai magyarság meghatározó egyénisége, annak ellenére is, hogy személyesen nem tud ott lenni, figyelemmel kíséri a közélet és tudományos élet történéseit, szót emel, véleményt alkot és folyamatosan segít. Jelleme és hivatásának szeretete is megérdemli a legnagyobb elismerést.„

Mérföldkövek Udvard
Fotó:  Bokor Klára

A betegeskedő díjazott helyett lánya Vermesné Végh Annamária vette át a díjat. Köszönetében elmondta, édesapja nagyra értékeli, hogy munkásságát ilyen módon elismerésben részesítik.

Édesapja célja mindig a szlovákiai magyar helytörténeti irodalom fejlesztése volt. A Mérföldkövek konferencián mindig felhívták a figyelmet arra, hol, mely levéltárban és könyvtárakban kutathatóak ezek a témák. A Bibliotheca Hungaricában is folyamatosan azon dolgoznak, hogy igényes kézikönyvtárat alakítsanak ki, amely mindig a kutatók rendelkezésére áll.

„Szeretném kifejezni hálámat mindazoknak, akik munkám során támogattak, bátorítottak. Ez a díj mindannyiunk közös eredménye” – üzente Végh László a találkozó résztvevőinek.

Alsószei és Felsőszeli csapata
Alsószei és Felsőszeli csapata
Fotó:  Bokor Klára

A fiatal helytörténészek is bemutatkoztak.

Három csapat három prezentációval érkezett. Mészáros Magdolna, a felsőszeli Széchenyi István Alapiskola felkészítő tanárától megtudjuk, tanítványai Vankó Norbert Bence és Královics Ádám azért választották témaként a disznóölés hagyományát, mert családjaik ma is hagyományos módon dolgozzák fel a disznót. Prezentációjuk első részében a disznóölés családi képei láthatók, a második részben pedig azt mutatják be, hogyan zajlik a Csemadok által szervezett disznóvágás a kultúrház udvarán. „Ez a hagyomány a helyi értéktárnak nagyon fontos eleme. Tanítványaim egyébként már négy éve vesznek részt a Kincskeresők mozgalomban. Készítettek már prezentációt a leventékről, a felekezeti iskolákról, az 1938-as visszacsatolásról, az idén pedig a falusi disznóölést” – fogalmaz a tanár.

Mérföldkövek Udvard
A fiatalok prezentációja
Fotó:  Bokor Klára

Alsószeli csapata - Morovics Ibolya tanárnő és tanítványa Nagy Kristóf a Csemadok 75 évét dolgozták fel, mégpedig a nagyszülők - Kozmér László és felesége életén keresztül.

A madari csapat még öt éve a Csemadok 70-re készítette prezentációját, de semmit se vesztett értékéből. Most ismét levetítésre került.

Neszméri Tünde a Csemadok Országos Választmányának tagja
Neszméri Tünde a Csemadok Országos Választmányának tagja
Fotó:  Bokor Klára

A találkozó további programja: Roncz Melinda: A nyomtatott szó közösségformáló ereje, Barga László: Tapasztalataim a Csemadok-történetek feldolgozása kapcsán, Kiss Beáta: Rendszer és váltások, Duba Ernő: Karrier Vámbéry Ármin árnyékában.

A rendezvényt szervezői: Pro Patria Honismereti Szövetség, Csemadok, Udvard község, Bibliotheca Hungarica Somorja

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.