Megtartotta alakuló ülését a Kassai Kerületi Önkormányzat
Letette hivatali esküjét Rastislav Trnka, aki így újabb négy éven át tölti be Kassa megye elnöki tisztségét. Az alakuló ülésen 57 megyei képviselő, köztük a Szövetség 12 képviselője is letette az esküt. A munka hétfőn folytatódik, amikor megválasztják az alelnököket, illetve megalakítják a különféle bizottságokat.

Rastislav Trnka beszédében rámutatott, a megyének számos terve van különféle területeken, egyúttal hangsúlyozta, ezek megvalósításához összetartásra van szükség.
– fogalmazott a régi-új megyeelnök.
A képviselő-testület 57 tagú, 46 férfi és 11 nő alkotja. Legnagyobb számban a függetlenek vannak, összesen 23-an.
A Smer-SD és a Sme rodina koalíciója öt, a KDH pedig négy képviselői széket tudhat magáénak. Három képviselője van az SaS, PS, Dobrá voľba, Umiernení koalíciónak, valamint a Starostovia a nezávislí kandidáti elnevezésű pártnak, két képviselője a Hlas-SD-nek, illetve az OĽANO, Za ľudí, Zmena zdola, Demokratická únia Slovenska és a Nova koalíciójának. Egy-egy képviselőt sikerült bejuttatnia az SNS-nek, az OKS-nek, illetve a Spolu, DS, Šanca és az ODS koalíciójának.
Az alakuló ülés ünnepélyes részének a Kelet-Szlovákiai Galéria adott otthont, vendégként mások mellett részt vett rajta Rudolf Schuster volt köztársasági elnök, két korábbi megyeelnök, Rudolf Bauer és Zdenko Trebuľa, Hetey Ágota, Magyaroroszág kassai főkonzulja, valamint az egyházak képviselői.
Az alakuló ülés november 28-án, hétfőn folytatódik, amikor a képviselők megválasztják a megyei alelnököket, megalakítják a különféle bizottságokat, s megválasztják azok elnökeit és tagjait.