Megtartani a magyar katolikusokat Rimaszombatban
Pelle Tibor, a Rimaszombati Katolikus Kör társalapítója egész életében fontosnak tartotta a családot, a közösségi és vallási elkötelezettséget, valamint a közösségépítést és a keresztény értékek megőrzését. A felvidéki magyarság kultúrája és hagyományai megőrzése érdekében végzett munkája elismeréseként nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át.
Milyen érzésekkel vette át a díjat?
Nagyon meglepett, ugyanis az ember nem számol ezzel. Semmi különlegeset nem tettem, csak azt, ami az embertől minden pillanatban elvárható. Segíteni akartam a környezetemnek, s ha a Jóisten még erőt ad, a továbbiakban is segítek. A közösségért végzett munkára fordított időt soha nem sajnáltam.
Kezdjük akkor a Katolikus Körrel. Milyen körülmények között, hogyan jött létre?
A rendszerváltozás előtt a hitélet gyenge volt, utána pedig egy euforikus hangulat lett úrrá. Rimaszombatban akkor 30-40 fő járt magyar szentmisére, most nagyjából 100-120. A városban rengeteg olyan ember lakik, aki a környező falvakból költözött ide. A szentmise után mindenki ment hazafelé, a szélrózsa minden irányába, mint amikor az atommag szétesik. Akkor azt mondtuk, hogy ez így nem mehet tovább, csináljunk már egy összetartó közösséget. Gondolkodtunk, mit lehetne tenni, és 2008-ban megalapítottuk a rimaszombati magyar Katolikus Kört, hogy összefogja a Rimaszombatban élő katolikus magyarokat. De jóban vagyunk másokkal is, nemcsak a katolikusokkal.
Mekkora a tagsága és mi a legfőbb a tevékenysége a körnek?
A megalapítását követően közel 14 évig elnökként vezettem a kört. Ez idő alatt sokat fejlődtünk, 30-ról majdnem 100 tagúvá nőtt a kör, jelenleg 92 tagot számlál. Óriási lökést adott az, hogy 2016-ban a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) a társszervezetévé váltunk. Azóta minden évben részt veszünk a tanácskozásaikon, a nemzeti zarándoklatokon és küldötteink ott voltak a KÉSZ utolsó négy kongresszusán a parlamentben, Budapesten. Ez nagyjából a fele tevékenységünket lefoglalja, de mindezek mellett itthon sem tétlenkedtünk. Évente két közösségépítő zarándokutat szervezünk, megfordultunk már a többi között Mátraverebélyen, Esztergomban, Visegrádon, Pannonhalmán, Ópusztaszeren, Krakkóban, Nagyváradon, Csíksomlyón, Bécsben, Lőcsén, Máriapócson, Máriagyűdön és Sasváron is.
A magyar alapiskolások között is aktív a rimaszombati Katolikus Kör.
Az alapiskolásoknak bibliai rajzversenyt szervezünk, és természetesen együttműködünk az egyházzal. Fő célunk tehát megtartani a magyar katolikusokat Rimaszombatban. A karitatív tevékenységek közül kiemelném, hogy eddig nyolcszor szerveztünk adománygyűjtést a kárpátaljai Rahó város magyar katolikus közösségének a megsegítésére. Tíz alkalommal szerveztünk magyar nyelvű szentmisét a városunkhoz közeli Jánosiban, az Árpád-kori Benedek-rendi apátsági kolostor templomában, amelyet mindig más-más pap celebrál, tavaly például egy magyarországi atya volt a vendégünk. Szükséges feladatunknak tartjuk továbbá a városunk temetőjében található Margit-kápolna és a Burszky-család sírboltjának ápolását, amellyel sajnos egyedül csak a Katolikus Kör törődik. Már 12 éve erre fordítjuk az adófizetők adójából kapott 2 százalékot.
Hogyan látja, mi az útja a hit megtartásának? Mit üzenne a fiataloknak?
Óriási jelentőséggel bír, ha a kisgyerek kézen fogva, a szülőkkel együtt kezd templomba járni. Ettől jobb példamutatást nem ismerek. Talán az is segítene, ha a hittant egyházi személy tanítaná az iskolában. Sajnos fogyunk, mi, magyar katolikusok. Féltem gyermekeinket és az utánunk jövő nemzedéket. Az előttünk álló évek, évtizedek kérdése az, elsüllyedünk-e az istentelenség és a liberalizmus hullámai között, vagy képesek leszünk erősek maradni, akiket nem mos el az ár. Erőt csak Istentől, ezeréves történelmünkből és hitünkből meríthetünk. Meg kell ugyanis védeni hitünket a vallásellenes és erkölcstelen nézetektől. Bátran kell hallatni hangunkat, ha a liberális erők éppen a keresztényi álláspontot akarják elhallgattatni. Azokat a gyökereinket tépik el, amelyek évszázadok során megtartottak bennünket hitünkben, kultúránkban és magyarságunkban. Álljunk ki bátran, zárjuk össze sorainkat, ne szégyelljük megvallani hitünket senki előtt. Ne feledjük, evangelizációs küldetésünk is van, mindig fel kell emelni szavunkat, ha valaki hitünk ellen beszél. Ez a legkevesebb, amivel bizonyíthatjuk, hogy igazi keresztények vagyunk.
Megjelent a Magyar7 2025/13.számában.
