Megmenekül az ipartörténeti emlék Pelsőcön? - KÉPEKKEL
Úgy tűnik, megmenekülhet az enyészettől a pelsőci vasútállomás közelében található, a 20. század elejéről származó ipari épület. A helytörténeti és ipartörténeti szempontból is értékes épületegyüttest a jelenlegi tulajdonos le akarta bontani, újabban eladná, Pelsőc önkormányzata pedig megvásárolná az egykor műmalomként, parkettgyárként, majd terményraktárként szolgáló, aztán évtizedeken át üresen álló épületet.
A pelsőci vasútállomás közvetlen közelében található ipari épületegyüttes lebontásáról szóló hírek a múlt év végén bukkantak fel. Megmentésükre a Pro Pátria Pelsőciensis Társaság január legelején petíciót indított, amelyet több mint 8700-an írtak alá. Az épületcsoport ugyanis nemcsak a község, hanem a szélesebb régió legértékesebb ipari műemlékei közé tartozik, nem is beszélve arról, hogy a tulajdonos, a Szlovák Államvasutak (ŽSR), azaz gyakorlatilag az állam, miközben az alapvető funkciói ellátásához is hiányoznak a forrásai, most hatalmas összeget fordítana kulturális örökségünk felszámolására.
Kassa megye sem híve a bontásnak, ugyanakkor jelezte, az épületegyüttes bérbe vételére, megvásárlására vagy felújítására nincs pénze; egyúttal sajnálatát fejezte ki, hogy az ilyen ipari műemlékek rendszerszintű védelmét és rekonstrukcióját elhanyagolják az állami szervek.
A petíció kiváltotta médiavisszhangra reagálva a vasúttársaság megerősítette, hogy elindította az objektum elbontásának adminisztratív előkészítését, mivel az épület használaton kívül és rossz műszaki állapotban van. A társaság rámutatott, az objektum nem tartozik a nemzeti kulturális műemlékek közé, illetve nem műemlékzónában található. Egyúttal jelezték, a bontás előtt még megfontolják esetleges bérbeadását vagy eladását. Ezt később meg is tették, de erre még visszatérünk. Vizsgáljuk meg előbb az épület történetét.
A századforduló környékén a budapesti székhelyű Magyar Zsírkőbányák részvénytársaságnak volt két gömöri zsírkőbányája, Jolsván és Gecelfalván. Az előbbi helyszínen rendelkezett egy malommal is az ásvány megőrlésére. Vélhetően a zsírkő iránti megnövekedett kereslet hatására a társaság 1915-ben megvásárolt egy telket Pelsőcön, a vasút mellett, egy újabb malom számára. Az építkezés 1916-ban kezdődött, egymillió koronába került, és 1918 szeptemberében fejeződött be. Amikor nekiláttak az őrlésnek – évi ezer vagonnyi zsírkövet akartak feldolgozni –, még nem tudhatták, hogy az alig két hónap múlva véget érő nagy háború után az ország e része a határon túlra szakad.
Az újsághírek alapján a részvénytársaság – feltehetően a nagy beruházás miatti fizetésképtelenség okán – 1924-ben már eladásra kínálta az épületet, az eredeti ár ötödéért, 200 ezer koronáért. Egy tornaljai társaság vásárolta meg, s azonnal tovább is akarta adni, de nem talált vevőt.
Ebben az időben a gömörhorkai cellulózgyár területén működött egy, a budapesti székhelyű Rigler József Ede Papírneműgyár rt. által alapított kis papírgyár, amit hosszú időn át Klopstock Mór vezetett. Feltehetően önállósulni akart, így fiával és a vejével közösen 1938-ban megvették a pelsőci ingatlant, de azt nem sokkal később a zsidótörvények értelmében elvették tőlük. Ezután nem tudni, mire használták az épületet, valószínűleg a vasút rendelkezésére bocsátották, hiszen közvetlenül az első vágány mellett található. 1948-ban az állam kisajátította, majd a vasúttársaság kezelésébe került.
1950-től a mezőgazdasági felvásárló vállalat pelsőci fióktelepe bérelte az épületet, különféle terményeket raktároztak benne. A rendszerváltás, a privatizáció után a cég megszűnt, az objektumot sorsára hagyták. Azóta eltelt három évtized. A karbantartás hiánya következtében a tető eternitlapjai eltörtek, a pléhek elcsúsztak, az épület beázik, a faszerkezet egy részét elhordták tűzifának, a pincében hatalmas szeméthalmok vannak.
Egy háromemeletes téglaépületről van szó, amelyhez az évek során több melléképületet építettek. A hátsó részen 1929-ben a hordógyár toldott hozzá egy részt a fűrészgépnek, mellette van a szocializmus évei alatt épített, egykor üzemi konyhának és étteremnek otthont adó melléképület. A vasúti vágányok irányába néz egy rakodótér, ami még a zsírkőmalom idejéből származik, ehhez építtetett hozzá a vasúttársaság az ’50-es években egy 30 méter hosszú, földszintes épületet, amelyben szociális helyiség, kulturális központ és üzlethelyiség volt. Az eredeti épületnek csak a külső falai készültek téglából, a belső tér, az egyes szintek, a közfalak, a lépcsők mind fából vannak.
Kardos László szerint nem biztos, hogy a malomépületet Szilvássy Nándor építette, ugyanis ő 1913-ban meghalt, az érintett telket azonban a kataszteri kimutatás szerint csak 1915-ben vásárolták meg, az épület 1918-ban készült el, a kataszterbe pedig 1920-ban jegyezték be.
– Ugyanakkor Szilvássy Nándornak volt egy fia, Miklós, aki szintén építész volt. Akár ő is építhette a műmalmot. Ezt egyelőre nem tudjuk, további levéltári kutatásokra van szükség – mondta a Pro Pátria Pelsőciensis Társaság elnöke. Érdekességként megjegyezte, az épület a köztudatban nem malomként vagy gabonaraktárként maradt meg, pedig az utóbbi funkciót közel ötven éven át látta el. A helyiek mindig úgy emlegették, hogy parkettgyár, pedig csak viszonylag rövid ideig, legfeljebb tíz évig, talán kevesebbig volt az.
Térjünk vissza a jelenbe. Šušán Iveta, Pelsőc polgármestere elmondta, miután értesültek róla, hogy a vasúttársaság le akarja bontani az épületet, a Pro Pátria Pelsőciensis Társaság javaslatára tavaly decemberben létrehozták a község nevezetességeinek listáját, amire a parkettgyár is felkerült, annak reményében, hogy sikerül megmenteni. Később a vasút-társaság megállította a bontás engedélyeztetésének folyamatát, majd megszólította a községet, hogy nem akarja-e megvásárolni az ingatlant.
– A múlt héten elküldtük a válaszlevelet a vasútnak, hogy elfogadjuk az ajánlatot, csak más árat szeretnénk, mint amit ők javasoltak. Ha meg tudunk egyezni, megvásárolnánk – mondta a polgármester.
– Tudjuk, hogy nem könnyű dologba vágunk bele, egyrészt ez egy kötelezettséget jelent, másrészt rengeteg pénzt kell majd rá szereznünk, mert önerőből nem tudjuk megoldani. Először azon kell dolgoznunk, hogy anyagiakat találjunk a vásárlásra, a tető cseréjére és a bejáratok lezárására, hogy megelőzzük a további pusztulást, illetve rongálást – tette hozzá azzal, hogy az épületkomplexum hozzátartozik Pelsőc történelméhez, így kötelességük, hogy megőrizzék és továbbadják a következő generációknak.
A községnek egyelőre nincs konkrét terve az épülettel, most annak megmentése az elsődleges cél. Ugyanakkor a vasúttársaság feltételül szabja, hogy 20 éven keresztül csak közhasznú célokat szolgálhat, ami némi korlátozást jelent, de azért elég széles lehetőségekre ad teret.
Ezek mind idegenforgalmi attrakciókká válhatnának, s a történelem, a kultúra vagy a természeti szépségek iránt érdeklődők mellett a látogatók egy újabb rétegét hívnák a régióba. És persze azért is meg kell őriznünk őket, mert az ipar, az ipari fejlődés vívmányai is hozzátartoznak a múltunkhoz, főleg ezen, az egykor a fejlett iparáról híres vidéken.
Megjelent a Magyar7 2024/8. számában.
