Megköveteljük, hogy mindenki végezzen becsületes és mesteri munkát, hogy örömteljes éveink legyenek“ – Galántára visszatért a szocializmus

A nyolcvanas évek Galántája számomra sem ismeretlen, jól emlékszem még ahogy közösen, mindenki ugyanolyan kis „kék“ tornabugyiban végezte el a reggeli tornáját az óvodában, mikor pedig édesanyám gyalog jött értem az óvodába, újdonságnak számító gofri palacsintát vett nekem az Univerzál üzletház mellett működő kis büfében, amelyet a Lenin szobor lábához leülve ettem meg a város főterén.

Ha szerencsém volt, betértünk a város egyetlen játékboltjába. A polcokon körülbelül három méterenkénti távolságban volt egy-egy társasjáték, akkoriban méregdrágának számító moncsicsi vagy hajasbaba. Móni babát harmincöt éve őrzöm, bár akkor olyan érzésem volt, anyám jobban meg akarta venni, mint én. Gyermekként nagyjából ennyi emléket őrzök a Csehszlovák Szocialista Köztársaságból. De mindig tudtam azt is, hogy az alsószeli JRD-ben traktorszerelőként és a munkások vezetőjeként dolgozó nagyapám pontosan délben hazaérkezik ebédelni, ledől egy órácskára, majd a kismotoron visszarobog a JRD-be, nagyszülői házunk veretes kapujáig mi unokák is felülhettünk a motorra.

A délutáni órák a dinnyeföldön vagy a többszáz méteres fóliában teltek. Munkája mindenkinek volt, hétvégén és ünnepnapokon azonban mindenki meg tudott pihenni.

Ezek a gyermeki érzések, gondolatok fogtak el, amikor megtekintettem a galántai múzeum által kínált retro filmet, amely a hetvenes-nyolcvanas évek Galántáját és mátyusföldi régióját mutatta be.

A film végéhez érve, a dicső szocializmus propagandáját hallgatva azonban mégis az járt a fejemben, valószínű nem szerettem volna akkoriban újságíró lenni.

– magyarázta Takács Mihály, a Galántai Honismereti Múzeum igazgatója a filmet elemezvén.  

Megtekintve a filmet rádöbbenünk arra, hogy mennyi változás történt az elmúlt ötven évben a közvetlen környezetünkben is. A filmnek az az érdekessége, hogy dokumentálja a város és a galántai járás területén működő összes nagyüzemet, amelyek a szocialista gazdaságnak az éllovasai voltak, mint például a galántai bútorgyár vagy a Medos mézgyár. Ezek az üzemek napjainkra teljesen eltűntek, öröküket már csak akkor vesszük észre, ha esetleg nagymamánál vagy szülőknél takarítunk, és találunk még egy-egy régi csomagolóeszközt. Bemutatásra került a tragikus sorssal végződött diószegi cukorgyár és konzervgyár is. Innen is jól ismerjük a befőttes-üvegeket, amelyeken nem csak ragasztott címkék voltak, de üvegre festett biléták is.

folytattuk beszélgetésünket a múzeumigazgatóval, aki visszaemlékezett a szocialzmus egyik legnagyobb ünnepére, a május elsejei felvonulásokra is. Ezek kötelezőek voltak a szülők, ilyenformán a családok számára. Akik Galántán dolgoztak, azok mentek, és képviselték az üzemeiket. Az üzemben kiosztották a kis zászlót, a transzparenseket, a felvonuláson meg beszámoltak egymásnak arról, mit termeltek.

A negyvenöt perces filmben a szocialista párt járási képviselői is megszólaltak, ismertették az ötéves terveket, és a kimagasló eredményeket.

Hallhattuk például, hogy 1969-ben a járási mezőgazdaság bevétele 670 millió koronára rúgott, a következő években ezt sikerült magasan túlszárnyalni.

Érdekes párhuzam vetődik fel bennem a filmkockák által bemutatott felvonulások láttán, ahogy traktorok, mezőgazdasági gépek haladtak lépésben Galánta főutcáján. Alig két hónappal ezelőtt erre szintén láthattunk példát: a gazdák azonban most nem a munka öröme és a termés feletti elégedettség miatt vonultak ki, hanem tüntetni az őket korlátozó és zaklató megkötések miatt.

„A film tekercsen maradt meg, egy országos programon belül ezt a filmet is digitalizációra bocsátották, van egy szlovák nyelvi mutáció és magyar verzió is“ – magyarázza Takács Mihály. Valóban érdekes, hogy akkor probléma nélkül készítettek filmet, automatikusan két szinkronnal, ugyanúgy bemutatva a magyar és a szlovák zenekarokat, kórusokat, érdemeket is.

A Galántai járásnak az „örömteljes korban“ – így nevezi a film a szocializmust – 135. 000 lakosa volt, 53 százalék szlovák, 47 százalék magyar lebontásban. A régió lakosságának 43 százaléka az iparban dolgozott, hatalmas része pedig a mezőgazdaságban.

– egyeztünk meg a múzeumigazgatóval.

A múzeum dolgozói úgy vélték, érdekes lehet egy kis retró-bemutatót, mini retró kiállítást összeállítani a filmvetítés alkalmából, így begyűjtötték azokat a tárgyakat, amelyek a hetvenes évektől a rendszerváltásig, sőt még kicsit tovább is az adott kor jellegzetes, legendás eszközei voltak. A rögtönzött tárlatban a hölgyek leginkább a Moncsicsi babáknak örültek, az urakat a régi Tesla technika bűvölte el . Sokan kiálltottak fel a régi „tégla“ Nokia és Motorola mobiltelefonok láttán, hogy: Jé, ilyen nekem is volt. Pukkai Judit, a múzeum szervezője megmutatta azt a ruhát is, amelyet még az ő édesanyja viselt várandósan – és megbeszéltük, hogy olyan szépek voltak ezek a ruhadarabok, hogy még ma is szívesen hordanánk őket.

A tárlat része lett egy  1971-ből származó menyasszonyi ruha is, amelyet Alsószeliből hoztak el a múzeumba, de birtokosa szeretett volna inkognitóban maradni.

Régi újságkivágások, kincses kalendáriumok között felfedeztem egy cikket is, amely a kilencvenes évek elejéről származik, magyar gyerekeket kérdeznek benne, hogyan tanulnak szlovákul, majd szakmai szinten oldotta a cikk szerzője a szlovák nyelv tanítását. A ma is forró téma tehát már 30 évvel ezelőtt is köztéma volt.

Takács Mihály igazgató az ideiglenes tárlat kapcsán elmondta, a múzeum több száz, a hatvanas-hetvenes- nyolcvanas évekből származó tárgyat őriz, ezeket is kiállították.

„ Egy bizonyos emberi generáció eltűnésekor ezek a tárgyak is eltűnnek majd, és eljön az az időszak, olyan 20-30 év múlva hogy ezeket a tárgyakat már nem fogjuk megtalálni az otthonokban, most még nem értékeljük őket, hiszen még ott van a dédmama vagy nagymama lakásában, esetleg saját környezetünkben“ – magyarázta a múzeumigazgató.

Az időszakos retro-tárlat május 11-ig tekinthető meg a múzeum épületében.