Megbocsájtva, de felejtve soha
Az ország több pontjához hasonlóan Gömörben is tartottak megemlékezéseket a felvidéki magyarok kitelepítésének emléknapja alkalmából.
Az egyik legkisebb gömöri településen, Lévárton a helyi önkormányzat és a Rákóczi Szövetség Gyöngyösi Szervezete közösen szervezett koszorúzással egybekötött megemlékezést, amelynek külön rangot és meghittséget adott, hogy azon a csehországi deportálást saját bőrükön átélt, mára már a 90-es éveikben járó idősek is részt vettek.
A méltóságteljes eseményen Halász Márta, Lévárt polgármestere köszöntött mindenkit határon innen és határon túlról, külön kiemelve azokat, akiket 1947-ben szülőföldükön ártatlanul meghurcoltak és még most is közöttünk vannak: a lévárti Tóth Istvánt és a dereski Üveges Irén nénit. A kitelepítéseket megélt további két személy Gallo Magdaléna, Halász Márta nagynénje és Viczén Mária azonban már nem tudott részt venni az ünnepségen.
Faragó László, a Héthatár Nemzetismereti Egyesület elnöke és a Rákóczi Szövetség Gyöngyösi Szervezetének elnöke felidézte, hogy az Országgyűlés 2012 decemberében nyilvánította emléknappá április 12-ét, a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját. A Rákóczi Szövetség minden évben fontosnak tartja, hogy méltó módon emlékezzen meg arról a több mint százezer magyarról, akiket a Beneš-dekrétumok következtében állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva szülőföldjük elhagyására kényszerültek. Ebből a célból a szövetség minden évben pályázatot hirdet, amely célja, hogy minél több településen szervezzenek megemlékezéseket. Faragó László utalt rá, hogy az egykori jogfosztó rendelet napjainkban is érvényes.
– hangsúlyozta a Héthatár Nemzetismereti Egyesület elnöke.
– mondta Halász Márta, hozzátéve, hogy a deportáltak nagy része már nem lehet közöttünk, kevesen élnek már közülük.
– fejtette ki a polgármester.
78 évvel ezelőtt vízkereszt napján kezdődött meg Lévárt község kálváriája, a Csehországba történő deportálás.
A községből 1947. január 6-a és 26-a között 19 családot, összesen 77 személyt szállítottak ki katonai teherautókkal a tornaljai vasútállomásra, s innen pedig marhavagonokban Csehországba. Tornalja környékének 49 községéből 2636 személyt szállítottak el kényszermunkára, köztük dereskieket, lévártiakat, sánkfalvaiakat, kisvisnyói, felsőrási, alsórási embereket.
Halász Márta hetilapunknak elmondta, hogy nagyon fontosnak tartja a megemlékezést. Szüleit is deportálták, sokat meséltek neki a megpróbáltatásokról, ahogy fogalmaztak, az életük legkegyetlenebb időszakáról. Kitartásukért minden megbecsülést megérdemelnek. A polgármester ugyancsak köszönetet mondott Ujváry Zoltán professzornak, aki 1991-ben adta ki a Szülőföldön hontalanul című könyvét, amelyben leírta a lévárti emberek csehországi deportálásának a korszakát. Ezért Lévárt község 2004-ben díszpolgárává avatta Ujváry Zoltánt, majd 2021-ben mellszobrot avattak tiszteletére.
A 93. életévében járó Üveges Irén néni Dereskből még jó egészségnek örvend, így lánya, unokája és dédunokája társaságában részt tudott venni a hétvégi megemlékezésen. Irén néni egész családját elhurcolták kényszermunkára 1947 januárjában a csehországi Strakonicébe.
– emlékezik vissza Irén néni. Rengeteg tragédiát látott, amelyeket az idő sem homályosított el.
– mondta Irén néni, de a mai napig nem tudja, mi lett azzal a kislánnyal.
Volt egy öreg bácsika – folytatja Irén néni – ahogy bezárták ebbe a vagonba, magába roskadt. Az esze már nem jól működött, szinte belebolondult, ott dörömbölt a két kezével, s mire a vonat megérkezett, meghalt. Ott is van eltemetve, kint a Szudétán.
Üveges Irén családja egy nagy gazdaságban szolgált, szinte cselédként Strakonicében. Az ott töltött időszakról és a hazatérésről tömören annyit mondott, hogy nagyon nehéz volt.
– mondja elmerengve Irén néni, akit az átéltek, úgy tűnik, nem törtek meg, hanem még kitartóbbá tettek.
Megjelent a Magyar7 2025/15-16. számában.
Hozzászólások
Megbocsájtani ESETLEG akkor lehetne, ha a tolvaj népek bocsánatot kértek volna! Ez viszont SOHA nem történt meg! VESSZEN TRIANON! MINDENT VISSZA!