Magyar vizslák nevelője
A Bényben élő Strbík József a magyar vizslák szenvedélyes rajongója, aki a szervezet elnökeként a Magyar Vizsla Klubot is képviseli Szlovákiában. Védett tenyészállomásán, a Garamparty Kennelben közel 25 éve tenyészti a vizslák sima és drótszőrű fajtáit. Ha kell, segítséget nyújt a kiképzésükben is, hogy minél jobb vadászeb váljék belőlük.
Miért éppen a magyar vizslára esett a választása? Mert, mint mondja, jólelkű, jó természetű, könnyen tanítható kutyafajta, ezért is lett közkedvelt, nemcsak Európában, de a tengerentúlon, sőt még Afrikában is. Ragaszkodó természetéért kedvelik a családok, jól viseli a lakásban tartást is.
Strbík úr elmondja, hogy
a „sárga kutya” a magyarok bejövetelével került ide, a Kárpát-medencébe. Ebből nemesítették ki a magyar vizslát, és az első világháború után kezdték tenyészteni.
Később kedvelt lett a drótszőrű fajta is, amely jobban tűri az időjárás viszontagságait. Eredetileg fogolyvadászatra alkalmazták őket, de kitűnőek mindenféle apróvad, vadkacsa, fácán, nyúl, sőt még róka felkutatására is. Bátran belemennek a nádba és a leghidegebb vízbe, ha onnan kell kihozni a lelőtt vagy meglőtt vadat. Mára azonban sokan nem is vadászebként, hanem házi kedvencként tartják.
Kimegyünk az udvarban lévő kutyaházba.
A hét hónapos és a két három hónapos kölyök kitörő örömében majd ledönti a lábáról a gazdit.
Megtudom, legutóbb nyolc kölyök született, ebből már csak kettő vár gazdára. Legszívesebben már tenném is őket a táskámba. József elmondja, hogy leginkább Magyarországgal és Csehországgal tartják a kapcsolatot, de érkeznek vevők a világ minden tájáról, mert nemzetközileg elismert törzskönyvük van.
A két tenyészszukát kivisszük a gazda házától nem messzire, a Garam partjára. József közben elmondja, itt töltötte a gyerekkorát, a Garam parti nádasban, ahol kölyökként nyilaztak, pecáztak, halat sütöttek. A kutyák eközben engem éppen csak körbeszaglásznak, de a továbbiakban már csak a gazdira koncentrálnak. A drót- és simaszőrű vizsla jól összedolgozik, figyelnek a gazdájuk szavára, a sípszóra, egymást előzve rohannak visszahozni az eldobott vadimitációt.
Közben József elárulja,
hogy a tenyésztésre kiválasztott szukák évente egyszer fialnak. Tenyészidejük nyolc-éves korban fejeződik be,
de még jóval előbb ki kell választani a tenyésztésre szánt egyedeket a következő generációba. Hogy mehetnek-e az ebek tenyészetbe vagy sem, azt tenyészszemlén bírálják el egyéves koruk után, mert addigra már kifejlődik a fogazatuk is. Ezenkívül számos vizsgán és versenyen is részt kell venniük.
Strbík József elmondja, hogy már gyerekkorától szereti az állatokat. Eleinte galambokat tartott és más madarakat. Csodálta a vadászokat, akik kutyákkal indultak a vadászatra, s amikor nagyobb lett, hajtónak is elmehetett. Látta, milyen szépen dolgoznak a vizslák, emellett könnyen kezelhetők, barátságosak. Nem csoda, hogy a szívébe zárta őket.
József elmondja, hogy sok trükköt lesett el idősebb kinológusoktól. Például, mi a teendő akkor, ha nem akar dolgozni a kutya. Mert a kutya is tud szemtelen és csintalan lenni, csakúgy, mint a gyerek. Ilyenkor fegyelmezni kell, ismétléssel, hanghordozással, míg csak meg nem tanulja az egyes feladatokat. Utoljára jöhet a dicséret.
– Hogy mi mindent kell tudniuk, annak személtetésére elmondom az általunk szervezett Mészáros Sándor Emlékverseny menetét. Megjegyzendő, hogy a csatai Mészáros Sándor doktor a Szlovákiai Magyar Vizsla Klub megbecsült alapító tagja volt. A verseny mezei és vízi munkából áll, amit megelőz egy rókaakadály. A kutyának ezt meg kell keresni és a gazdához hozni, majd ugyanezt kell tennie a fogollyal is. Ilyenkor a kutya született adottságait vizsgáljuk, hogyan használja a szelet, kiállja-e a vadat, ha meg van lőve, rálel-e a nyomra, és be tudja-e apportírozni. Hajlandó-e bemenni a mély vízbe vagy a nádasba, hogy kihozza, kikajtassa a vadkacsát. A lövéstől való félelem nagyon szigorúan van elbírálva, mert vadászkutyánál ez nemigen tolerálható.
A kutyával csak szívvel-lélekkel érdemes foglalkozni,
mondja József. Naponta van vele teendő, etetni kell, tisztán tartani az élőhelyét, sétáltatni, tanítani. Éppen ezért egyre kevesebb vadász vállalja fel a kutyatartást mostanában. Kötöttségnek tartják, az etetésüket pedig fölösleges kiadásnak.
– Az utóbbi időben már nem tanítok be idegen kutyákat, a sajátjaimra fordítom az időmet. Leginkább puska nélkül járom a határt, örülök a kutyáim munkájának, fényképeket készítek róluk. A tőlem vitt kiskutyáknak igyekszem figyelemmel kísérni a sorsát, legtöbbször a közösségi oldalakon. Emellett bíraként is ott vagyok a hazai és a külföldi vizsgákon és versenyeken. Szerencsére a magyar vizsla egészséges fajta, 14-15 évig is elél. Sose tudnám megtenni, hogy valamelyiket elaltassam, hiszen megajándékoztak sok-sok kiskutyával, élmények kapcsolnak hozzájuk, amíg élnek, kijárnak velem a természetbe. Egyébként a testi hibával született kiskutyáknak is igyekszem olyan gazdit keresni, aki elfogadja őket. A magyar vizsla jó és hűséges társa az embernek, él-hal a gazdiért. Kitűnő választás mind vadászebnek, mind házi kedvencnek.
Megjelent a Magyar7 2020/4. számában.
