Leégett egy ház Muzslán
Tegnap délután lángra kapott egy családi ház Muzslán és teljesen leégett – tájékoztatott Farkas Iván polgármester.

Elmondta, a hivatásos és az önkéntes tűzoltók a délután lángra kapott házon órákon át oltották a tüzet, hogy a környékbeli házak ne kapjanak lángra, ne keletezzenek még nagyobb károk. Kora estére a tüzet eloltották.
Az anyuka főzött és az étel valahogy belobbant, ennek következtében azonnal égni kezdtek a plafon kazettái. Két perc alatt szinte teljesen leégett az épület. Kilencgyerekes családról van szó, melyek közül még hét kiskorú, egyelőre a rokonoknál vannak elszállásolva, de intézzük számukra állami felügyelet alatti gondozást”
– ismertette a polgármester.
A falu első embere köszönetét fejezte ki a párkányi hivatásos tűzoltóknak, valamint a búcsi és a muzslai önkéntes tűzoltóknak, amiért hősies harcot vívtak a további károk megfékezéséért.
Kiemelte,
nincs egy hónapja, hogy megérkezett az új tűzoltókocsi Muzslára, azóta ez volt a negyedik éles bevetése.
Címkék