Kürtnek nincs egyetlen cent kölcsöne se és megtakarításokból gazdálkodik
A képviselő-testület minden tagja arra törekszik, hogy ki tudják gazdálkodni a beadott pályázatok önrészét, hiszen a nagyobb beruházások, csakis pályázatból valósulhatnak meg.

A már sikeres és elbírálás alatt lévő pályázatokról Téglás János polgármesterrel beszélgetünk.
Kifejtette, mindenképpen a fejlesztés a cél. A szemétdíjat is úgy állapította meg a testület, hogy a községnek a lehető legkevesebbet kelljen hozzáfizetnie. Rengeteg projektet adnak be - ezek megírása és az önrész előteremtése szempontjából szükségesek a pénzügyi eszközök.
A tavalyi évben a környezetvédelmi minisztériumtól 150 ezer euró támogatást kaptak
a zöldhulladék komposztálására alkalmas ládák megvásárlására, amiket minden háztartásba ingyenesen eljuttattak.
A magyar kormánytól az iskola és az óvoda étkezőjének a felújítására 22 millió forintot kaptak, ami 67 ezer eurónak felel meg.
Ebből a pénzből három szakaszban újul meg az épület. Megtörtént a nyílászárók cseréje, következik az épület nemes vakolattal való bevonása és a nyári szünidőben pedig sor került az ebédlő talajának cseréjére.
Tűzoltószertáruk felújítására a belügyminisztériumhoz nyújtottak be pályázatot. 30 ezer eurót sikerült elnyerniük,
de további nyolcezer szükséges ahhoz, hogy lefedje a hőszigetelést, a nyílászárók és a távirányítható garázsajtó cseréjét, valamit az szertár nemes vakolattal való bevonását.
A közelmúltban lett sikeres a „Wifi for you” pályázatuk 10.500 euró értékben,
amely biztosítja a község közterületein, a főutca környékén, a focipályán és a szabadtéri színpadnál az internet elérhetőséget.
Az Udvard és környéke Leader pályázatába a ravatalozó melletti altán tetőszerkezetének megújítására és az altán kiterjesztésére adtak be pályázatot.
Ha a pályázat sikeres lesz, 25 ezer eurót tudnak beruházni.
Nyitra megyéhez három pályázat lett benyújtva.
Úgy néz ki, mindhárom sikeres lesz, kapnak támogatást a falunapra, az idegenforgalom fellendítésére, a sportra, asztalitenisz tornára és két pingpongasztalra.
A határon átnyúló Interreg Kisprojekt Alaphoz Gyermellyel együtt 15 ezer euróra pályáztak.
Ebből az összegből sörpadokat vásárolnak, az öregfiúk meccseinek szervezésére fordítják, de ebből tervezik finanszírozni Gyermelyen a cserkésztábort, valamit Kürtön a focitábort.
A falunap keretében szervezik meg a „Kürtök Nemzetközi Találkozóját”.
Ezen esemény bebiztosítására 9950 euró összegre pályáztak a kulturális minisztérium Kultminor alapjához.
Területfejlesztési terv változtatására, kibővítésére is pályáztak a közlekedési és építésügyi minisztériumhoz majd nyolcezer euróra.
Még nincs elbírálva az a 60 ezer eurós kistraktorra, pótkocsira és önrakodóra beadott pályázatuk, amit a Környezetvédelmi Alaphoz nyújtottak be.
Interreg nagypályázatukat Gyermellyel közösen nyújtották be a szőlőhegyi kilátó építésére és a szőlőhegyi utak aszfaltozására közel 826 ezer euró támogatásra.
Volt már két pótlás, az elbírálásra várnak. Bíznak benne sikeres lesz, és a szőlőhegyi borászatok látogatottságát fogja növelni ez a befektetés.
Saját megtakarított pénzből új utcát alakítottak ki, melynek aszfaltozására 40 ezer eurót költöttek.
Egy magánbefektetés által szélerőmű-park létesülne Kürt kataszterében, Szent István-puszta közelében. Ez távol esik a falutól és a kürtieket egyáltalán nem zavarná, a falu pedig évente kapná a bérleti díjat.
5-6-7 szélerőmű épülne itt, de ez még csak a jövő terve, mert sok tanulmány és engedély szükséges a telepítéshez.
Terveik közt szerepel még pályázat beadása kamerarendszer kiépítésére és a közvilágítás modernizációjára.
