Kis település, nagy érték
Az Alsó-Bodrogköz egyik legapróbb és legrégebbi települése egyben Magyarország egyik leggazdagabb honfoglalás kori régészeti lelőhelye. A település neve Karos, a felső-bodrogközi Bodrogszerdahely közvetlen szomszédságában, de már a határ túloldalán fekszik.
Karos-Eperjesszög határában, az egykori Sennyey család birtokához tartozó tanyán, 1899 őszén gazdag lovas sírokra bukkantak. Ezek voltak az első megtalált honfoglalás kori sírok, csakhogy abban az időben a leleteket széthordták, csupán néhányat sikerült megmenteni.
A sírokban találtak lószerszámokat, 8 ép és egy törött kengyelt, 3 zablát, szíj- és ruhavereteket, nyakperecet. 36 évvel később a mezőgazdasági munkálatok során sajnos több sírt megsemmisítettek. A kutatás azonban folytatódott, és egy évvel később 13 sírt tártak fel a településen, amelyekben néhány kengyelt, nyílhegyeket, zablákat, agyagedényeket, illetve több koponyát is találtak a régészek. Ezt a helyet az 1. számú temetőnek nevezték el. Az egyik sír leletanyaga a Magyar Nemzeti Múzeumban van.
1985-ben újból nagy mennyiségű lelet került a felszínre Karos határában, amelyek 1986 áprilisában a miskolci Herman Ottó Múzeumba kerültek. Révész László múzeumi régész vezetésével az ún. középső dombon is elkezdték a leletmentő ásatást. Négy év alatt 73 sírt tártak fel, ezek zöme lovas temetkezésekből származott.
A leletek egy körülbelül 200 m hosszú és 90 m széles homokdombból kerültek elő, amely a környezetből mintegy 3 m magasan emelkedett ki. A 73 sírhely megjelölésével készült el a honfoglalók temetőjének a rekonstrukciója. Ez az egyik leggazdagabb honfoglalás kori temető. Találtak itt díszes szablyákat, övvereteket, tarsolylemezt, sok pénzérmét, ami arról tanúskodik, hogy a korabeli magyarság első fejedelmi központja állhatott a területen.
A második temetőben két vezérsírt is feltártak. Az 52. sírból arany hajkarika, ezüst karperec, aranygyűrű, ezüstveretes öv, szablya, készenléti íj, nyílvesszőtartó, tegez, tarsolylemez, díszes nyereg, ezüst lószerszámok, és több mint 400 darab ereklye került elő.
A gazdag leletanyag alapján a régészek azt feltételezik, hogy a rangos és gazdag elhunyt nagy befolyású férfi lehetett a honfoglaló fejedelem udvarában. Irányító szerepe lehetett az első kalandozó hadjáratok során, különösen a német területek ellen vívott háborúkban.
A feltételezések szerint a 2. számú temetőben Árpád „elitalakulatának” tagjait helyezhették végső nyugalomra, a vezéri testőrség tagjait. Valószínűsíthető, hogy a temetőt a 9. század utolsó éveitől 950-ig, esetleg 960-ig használták, és a fejedelmi kíséret különböző rangú vezetőinek, családtagjainak és házi szolgáinak, illetve kísérő harcosainak volt itt a nyughelye. Az is bizonyosnak látszik, hogy a temetőben mindenkinek megvolt a kijelölt helye, a társadalomban betöltött rangja és szerepe alapján. Az itt nyugvó halottak között kiemelkedően magas volt a férfiak aránya.
1988-ban Révész László és Wolf Mária a második temetőtől mintegy 200 méterre délre fekvő homokdombon folytatta a kutatást. A szántásban csonttöredékeket, rozettás szíjvéget, övveretet találtak. Itt összesen 19 sírt tártak fel, ez lett az ún. 3. számú temető. Őseink általában 1,2-1,5 méter mélyen temetkeztek. A sírok itt egyetlen hosszú sort alkottak. A 11. szintén vezéri sír volt, amelyben gazdagon felszerelt méltóságjelvényeket találtak.
A második és a harmadik temetőből összesen mintegy 13 ezer lelet került a felszínre. Itt jegyeznénk meg, hogy az egész Kárpát-medencében mintegy 30 ezer honfoglalás kori sírt tártal fel, de mindössze 27 tarsolylemezt találtak. Ez egy rangjelző tárgy volt. Viselője különleges szerepet tölthetett be a korabeli hadi szervezetben.
A feltárást végző régészek szerint ez a három temető szorosan kapcsolódik egymáshoz, és valamennyi azonos időszakban keletkezett. A Kárpát-medence eddig ismert leggazdagabb leletanyagú temetőcsoportjának középső dombján rekonstruálták a Karos-Eperjesszög 2. számú temetőt, a helyszínen tájékoztató táblákat, emlékművet és hetvenhárom fejfát vagy kőhalmot állítottak, amelyek a feltárt sírok helyét jelzik.
A három karosi temető területe, a Magyar Nemzeti Múzeum fenntartása alatt lévő Honfoglalás kori Régészeti Park, amelyet 2007-ben Nemzeti sírkertté avattak. Az 52. vezérsír és előterében a karosi turul a park legimpozánsabb emlékműve.
A női-, férfi- és gyermekcsontokat az antropológiai intézetben vizsgálják Budapesten, és megpróbálják őket a DNS segítségével rekonstruálni. Találtak például meglékelt koponyákat, ezekről a visszaforrt csontok tanúskodnak. De az is kideríthető, hogy mivel táplálkoztak. Évről évre több információ kerül elő. Az már kijelenthető, hogy őseink egészséges életmódot folytattak, akár 100 évig is élhettek, ha csak a csatákban el nem estek.
A turul a sas török neve. A karosi turul tulajdonképpen egy ékszer, az ősi istenséget ábrázolja. A honfoglalás korában az övveret dísze volt. A karosi turul könnyen felismerhető, mert közepén egy szív látható. Ismert a szkíta sólyom is, amely a hun, az avar és a magyar uralkodóház természetfölötti eredetét jelképezi. Végül említsük meg a rakamazi turult, amely szétterjesztett szárnyaival és legyezős farkával eltakarja az eget, karmaiban a roppant erejét jelképező elragadott madarakkal. Segítő szellem voltára utal a csőrében tartott életfaág.
Karoson egy szépen kialakított látogatóközpont is várja az érdeklődőket. Az épületet László Gyula, a kettős honfoglalás elmélete megalkotójának a fia tervezte, a honfoglaló magyarok által használt visszacsapó íj formáját jeleníti meg, közepén nyíltartó tegezzel.
A központban bemutatják a honfoglalás történetét, az egykor élt elődök mindennapi életét, tárgyi kultúráját. A kiállított eredeti tárgyak az épület alatti területen végzett ásatások során került elő.
Megjelent a Magyar7 2024/32.számában.
