Kincs a szemétből
Háromszáz éve, 1724. augusztus 6. napján kelt Bécsben az az adománylevél, amelyben VI. Károly német-római császár, III. Károly néven magyar király adománylevél útján évi négyszeres vásártartási jogot biztosított Párkánynak. A szemétből kimentett dokumentum eredeti példányát augusztusban mutatták be a Párkányi Városi Múzeumban.
A tatárjárást megelőző időkben a párkányiak Esztergomban vásároztak. Hogy Párkányban mikortól tartanak vásárokat, az a múlt homályába veszik. Kollányi Ferenc egyháztörténész, levéltáros az 1495-ös és az 1515-ös évszámot is megjelöli mint a párkányi vásárok időpontját. A török hódoltság korában az esztergomi Memy bég a korábbi vásáros hagyományokra utalva így ír Pálffy Miklós pozsonyi és komáromi főkapitánynak 1589-ben kelt levelében: „... itt Kakaton (Párkányban) mindön héten vásár legyen... az sokadalmakra és az vásárokra ide Kakatra mind hódolt és hódolatlanok bízvást jöhetnek és mehetnek...minden marhájukkal és áruljanak, vegyenek, az mint sokadalmakban szoktanak.”
A bég a vásárok kezdetét minden bizonnyal az 1546. évre vonatkoztatta, amit a helyi hagyomány is alátámaszt. Végül is innen számítjuk a híres párkányi vásárok történetét. A vásártartási jogot csak kétszáz évvel később szentesítette III. Károly adománylevele.
– Az adománylevél csaknem kétszáz évvel későbbi keltezésű, mint maguk a felújított heti és országos vásárok. Valószínűleg a konkurencia miatt volt erre az adománylevélre szüksége Párkánynak, hisz több környező településen is tartottak vásárokat. Az 1724-ben kiadott adománylevél évi négy országos vásár megtartását engedélyezte: az esztendei szabadpiacot Szent György napján (április 24); a másodikat Szent Bertalan napján (augusztus 24); a harmadikat Szent Simon és Júda apostolok napján (október 28); a negyedik vásárnak pedig Szent Luca napján (december 13) véget kellett érnie. Egy ideig tartottak egy ötödik vásárt is, amelynek a jövedelmét a templom javára fordították – mondta Juhász Gyula, a múzeum vezetője.
Az adománylevelet az esztergomi hercegprímás mellett maguk a párkányiak kérelmezték, mert az különféle kiváltságokkal járt. Az adománylevél megszerzését valószínűleg megkönnyítette a tény, hogy a párkányi vásárok akkorra már több évszázados múltra tekintettek vissza. Az eredeti négy vásárból mára csupán a Simon-Júda napi vásár maradt fenn, amely négy teljes napig várja a vásározókat, és igazi országos vásárrá nőtte ki magát.
Juhász Gyula az értékes irat bemutatása alkalmából korhű ruhában olvasta fel a dokumentum korabeli magyar nyelvű fordítását. Idézet az adománylevélből:
„A vásárokat Párkány helységében az előadott módon leendő mindenkori tartását elrendeltük, megengedtük, minden portécáitokkal, szeritekkel és jószágtokkal valamint marháitokkal és barmaitokkal is szabadon, bátran és minden rettegés avagy személyetek jószágtok és portécátok féltése nélkül, jöjjetek, siessetek és oda járuljatok, s elvégezvén ugyanott kereskedésbeli foglalatosságtokat ismét tulajdon hazátokba, vagy ahova szándékoztok visszatérjetek. Személyetek és jószágtok a mi Királyi védelmünk és külön oltalma alatt, mindenkor bátorságban megmaradván. És ezeket akarjuk, hogy minden piarczokon és más közönséges helyeken nyilvánosságossá tétessenek és kihirdettessenek.”
A becses dokumentum tulajdonosa Kvitek Marián gyűjtő, a Bényi Múzeum tulajdonosa, aki elmondta, a pergamenre írt adománylevelet a rendszerváltás környékén egy párkányi szemétdombon találták, valószínűleg a városházáról vagy a parókiáról kerülhetett oda. Egy idős ember talált rá, akinek a figyelmét felkeltette az okiratot tartalmazó díszes kazetta. Őrizgették egy darabig, majd úgy tizenöt éve bevitték az akkor még működő Tűzoltó utcai kis régiségkereskedésbe, ahol mindjárt látták, milyen értékes iratról van szó.
Hogy fénymásolatot tudjanak róla készíteni, sajnos lebontották az okiratról a zsinórt és a pecsétet. Szerencsére mindkettőt megtartották, hiszen tudták, ez az eredetiséget igazolja. Ezek a mai napig megvannak, csak vissza kellene fűzni, de ehhez már a restaurátorok szakértelmére van szükség.
– Már akkoriban meg akartam venni, de valahogy nem jött össze, és kikerült Németországba. Majdnem megfeledkeztem róla, amikor gyűjtői körökben ismét felbukkant, mint eladó okirat. Megkértem az egyik barátomat, vegye meg számomra. Szerencsére meg lehetett egyezni a tulajdonossal, hogy nekünk ez nemcsak a császár, illetve a magyar király aláírása és pecsétje miatt fontos, hanem a tartalma miatt is. Így került vissza a pergamen Párkányba, ahol eredeti szépségében bárki megcsodálhatja – meséli az irat kalandos történetét a gyűjtő, Kvitek Marián.
Az eredeti adománylevelet szeptember 30-ig tekinthetik meg a Párkányi Városi Múzeumban.
Megjelent a Magyar7 2024/36.számában.
