Kiköltöztetik a kollégiumból a kassai állatorvosi egyetem diákjait
A nyári szemeszter végéig kizárólag távoktatás formájában folyik majd a képzés a kassai Állatorvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (UVLF), amelynek vezetése ezért arra kérte az intézmény kollégiumaiban elszállásolt hallgatókat, hogy költözzenek ki.

Az első 150 diák kedden mehetett a holmijáért, a többiek pedig a húsvéti ünnepek után, április 14-20. között kerülnek majd sorra.
„A hallgatóknak másfél órájuk van a kiköltözésre, ezt nem szabad túllépni. Amint belépnek az épületbe, az előcsarnokban fertőtlenítik a kezüket, majd egyszer használatos kesztyűt és cipővédőt kapnak. Szájmaszkot hozniuk kell magukkal. Az ütemtervet úgy állítottuk össze, hogy egy időben egy folyosón legtöbben négyen tartózkodhatnak” – közölte Jaroslav Hochmann, az egyetem kollégiumainak igazgatója.
A hallgatók fokozatos, 15 fős csoportokban történő kiköltöztetése kedden vette kezdetét.
– mondta Hochmann. Egyúttal örömét fejezte ki, hogy szinte minden olyan diák, aki keddre kapott időpontot, el tudott jönni, és kiköltözött.
A hallgatók és szüleik készségességéért és együttműködéséért Jana Mojžišová, az egyetem rektora is köszönetet mondott.
