Kiállításmegnyitó és egészségügyi dolgozók kitüntetése a párkányi rendelőintézetben
A művészet gyógyító ereje címmel nyílt rajzkiállítás a rendelőintézet épületében, kitüntették a helyi egészségügyi dolgozókat, együttműködési megállapodást írtak alá a lévai AGEL kórházzal és új defibrilátort is átadtak. A Papp Katalin Művészeti Alapiskola növendékei és tanárai pedig énekekkel és dalokkal színesítették az ünnepet.

A vendégeket Czékus András a rendelőintézet igazgatója köszöntötte, aki elmondta, egy évvel ezelőtt indították el ezt a programot, hagyományteremtő céllal. Üdvözölte a megye, a város és más egészségügyi intézetek képviselőit.
Nyitra megye elnöke Branislav Becík az idén is eljött a rendezvényre, mint mondta, nagy örömmel, mert ismét nagyszerű alkotásokat látott arról, hogyan látják a gyerekek az egészségügyet. A rendelőintézet épülete épül-szépül, és az itt dolgozók is mindent megtesznek a betegekért. Kitért arra is, nagyra értékeli, hogy a párkányi rendelőintézet a jövőben együttműködik majd a lévai kórházzal. „Nem konkurenciaként tekintenek egymásra, de az együttműködést választották a jobb ellátás érdekében” – emelte ki.
A megyei képviselő-testület nevében Farkas Iván, a Magyar Szövetség frakciójának vezetője is megköszönte a rendelőintézet vezetőjének és dolgozóinak munkáját. „Két éve felvállaltuk, hogy korszerűsíteni fogjuk a rendelőintézetet megyei és állami forrásokból. Már most látható, a felújítások elkezdődtek, ezen felül modern műszerek, szakorvosi rendelők kerülnek ide, ezen a téren a rendelőintézet legfőbb partnere a lévai kórház lesz” – fejtette ki többek között Farkas Iván.
Szabó Eugen Párkány polgármestere is nagyra értékelte a kultúra és az egészségügy összekapcsolását, valamint azt, hogy Nyitra megye nagy figyelmet szentel a rendelőintézetnek.
Az egészségügyi dolgozók közül az idén Povinská Adriana doktornőt tüntették ki felvilágosító és tanácsadó tevékenységéért, aki azon igyekszik, hogy az egészségügyi ellátás minél magasabb szintű legyen a városban. Öt egészségügyi nővér is megkapta az elismerést. Ők aktív tagjai s szolgálatoknak, szeretik őket a páciensek és az oltóközpontban is tevékenyen részt vettek. Ők név szerint: Bajtaiová Helena, Baňárová Monika, Kanyicska Csilla, Lakiová Renáta és Wittmanová Anita.
Czékus András a párkányi rendelőintézet igazgatója és Ján Belanský aláírták az együttműködési szerződést. Czékus András kiemelte, szoros együttműködésre készülnek, hiszen nem egyszerű manapság specialistákat találni az egészségügy egyes területeire.
