Kiállítás a platánfák alatt
Vasárnap kora délutántól estig állították ki műveiket képzőművészek és amatőr alkotók Párkányban, a sétálóutca parkjában a Barta Gyula Galéria szervezésében az I. Mini Artfesten.

Kitűnő ötletnek bizonyult a kültéri kiállítás, hiszen az emberek megálltak, elbeszélgettek a művészekkel, több kép gazdára is lelt, de az alkotók is megosztották egymással tapasztalataikat, inspirálódtak egymás művei által a hosszú együttlét alatt.
Egy fiatal művész mellett állok meg, aki csak miattam szakítja meg munkáját, egyébként hosszú időre belefeledkezik az alkotásba.
Egy nagyméretű párkányi lovag képe készül. Gyügyi Márk a nemrég elhunyt Gyügyi László neves fényképész, operatőr unokája, a művészet a vérében van.
„Édesanyám a kezdetektől rajzra járatott, a középiskolában reklámgrafikusként végeztem. Nem foglalkoztam azonban festészettel amíg bátyám 2014-ben el nem vitt alkotni a régi graffitis arcokkal. Rájöttem, mennyire tetszik nekem ez a fúvós technika, amiben végtelen szín-lehetőség is van benne. Mivel graffitivel nem lehetett részleteket kidolgozni, ezért gondoltam, kipróbálom az airbrust, vagyis légecsetet, azóta ezzel alkotok. Sok megrendelésem van kocsmák, boltok, magánemberektől. A lehetőségek tárháza is kimeríthetetlen, hiszen a vásznon kívül lehet alkotni motortankra, falra, betonra, bőrre, cipőre, szinte bármire. Leginkább a portrék, figurális rajzok érdekelnek” – mondja el magáról a fiatal alkotó.
Jastrabszky Zsuzsanna párkányi hobbifestő. Meséli, úgy ötvenéves kora körül volt először ceruza a kezében, amikor festőművész veje kiadta a feladatot az unokáknak, rajzoljanak valamit. „Körbeültük a konyhaasztalt és mindenki rajzolt.. Amikor befejeztük, felraktuk műveinket apuka festőállványára, aki a rajz láttán nagyon megdicsérte fiát. „Kerecsen, nem is tudtam, hogy te ennyire tudsz rajzolni!” – ámult el. Természetesen kiderült az az én rajzom volt – meséli mosolyogva Zsuzsa. Azóta műveli magát, képei több kiállításon is láthatók.
Nyers Júlia köbölkúti amatőr festő. Sosem késő címet viselő tárlatai a környék számos településére eljutottak. Kifejtette, nagy ösztönzés számára az érdeklődőkkel és alkotótársaival történő találkozás, külön öröm, hogy elbeszélgethet a nézelődőkkel, akik már három képét meg is vásárolták. „Főleg az ironikus képek, a pirosbugyis lány és a bulizó idősödő asszonyok a kelendő” – jegyezte meg mosolyogva.
Karakán Anna szintén Köbölkútról érkezett. 27 évesen kezdett alkotni, az eredménnyel mindig elégedetlen volt, ezért amikor körülményei engedték, tudatosan kezdte keresni a képzések lehetőségét. Elmondja, sajnos az idei nyarat ki kellett hagynia egy kéztörés miatt.
Fábián Klára érsekújvári származású, de öt éve férjével Magyarországra költöztek, hogy együtt lehessenek az unokákkal. Most augusztusban négy éve annak, hogy festeni kezdett. „Bár bakancslistámon rajta volt, addig nem nagyon foglalkoztam vele, amíg össze nem futottam régi barátommal, Pomothy László festőművésszel, s nála kezdtem tanulni, ő bíztatott, van értelme folytatni. Sok technikát használok és örömmel festek. Volt már önálló kiállításom Pozsonyban, de Prágában és Budapesten is állítottam ki képeket. Legutóbb beneveztem az olaszországi Akvarell Világfesztiválra, ahová beválogatták a képemet. Erre nagyon büszke vagyok, hiszen nem is gondoltam, hogy ilyet el tudok érni ilyen rövid idő alatt. Októberben itt a Barta Gyula Galériában is lesz kiállításom” – sorolja a tehetséges alkotó.
Bugyács Sándor tájainkon jól ismert egyedi szürreális rajzairól festményiről, az abszurd humoráról. A képen az aktuális hídőrrel Fuyu Yeh textilművésszel.
A párkányi Gonda Lívia bár már gyerekkorában rajzolgatott, de csak egy betegség után kezdett el a festészettel gyakrabban foglalkozni. Elmondja, a legtöbbször akrillal fest, mert az olajfestményeket kis lakásában nem tudja hol szárítani.
„Sokat pepecselek egy-egy képpel, három-négy hétbe is beletelik, mire elkészül, de örömömet lelem az alkotásban, ha pedig még másoknak is tetszik az már hab a tortán” – fogalmazott és hozzátette még rengeteg terve van, reméli lesz még ideje a megvalósításra.
A rendezvényen közreműködött Bakai Márton hegedűn, Gertner Zoltán gitáron, de része volt egy Vajda János könyvbemutatója is.