Kevesebb a koronavírusos beteg a dunaszerdahelyi kórházban
Lényegesen csökkent a dunaszerdahelyi kórházban ápolt covid-betegek száma az utóbbi pár hétben.

Bock Sylvia kórházigazgató portálunknak azt nyilatkozta, hogy a kórház covid osztálya jelen pillanatban a kapacitásának 60-70%-án működik.
– mondta el Bock Sylvia.
A covid-intenzív osztályon jelenleg három pácienst kezelnek, akik súlyos állapotban vannak, a nem covid-intenzív osztályon pillanatnyilag egy személy fekszik, aki szintén koronavírusos volt, de már nem fertőző. Sőt, vannak náluk olyan betegek is, akik nem a Dunaszerdahelyi járásból szármáznak: például Vágújhely és Privigye.
– tette hozzá Bock
A három covid-osztályból egyet a következőkben talán már fel tudnak szabadítani a kórházban a nem covid betegségben szenvedők számára, de ezt majd a húsvéti ünnepek után fogják tudni biztosan.
– adott hangot aggodalmáról a kórházigazgatónő.
Jelenleg a Pfizer vakcinával oltanak a dunaszerdahelyi kórházban.