Két tűzeset egy nap alatt Nyékvárkonyon
Két tűzesettel kellett elbánniuk a nyékvárkonyi tűzoltóknak a tegnapi napon. A tűzoltók alighogy eloltották a régi állami gazdaság egykori telephelyén kialakult tüzet, máris a „csérei“ illegális szemétlerakatot vették célba, hogy lokalizálják és elhárítsák a bajt.
A Nyékvárkonyi Önkéntes Tűzoltó Testület parancsnokát, Szabó Szilvesztert értesítették arról, hogy Faluréten a régi állami gazdaság egykori telephelyén (ahol jelenleg illegális szemétlerakat van) tűz ütött ki és sűrű füst lepi el az egész környéket. A nyékvárkonyi lánglovagok időben a helyszínre érkeztek és a kedvező szélcsend miatt 15 perc alatt eloltották az égő szemetet.A bevetésen Szabó Szilveszter parancsnok, Horák József alparancsnok és Fodor László gépész vett részt.
– nyilatkozta Fazekas István polgármester.
A tűzoltóknak itt 30 perc alatt sikerült az égő szemetet teljesen eloltaniuk. A bevetésen erősített létszámban a parancsnok Szabó Szilveszter, helyettese Horák József, Fodor László és Izsmán Erik gépészek, valamint Szabó Roland tűzoltó vettek részt.
A polgármester portálunknak azt is elmondta, hogy először fordult elő egymás után két tűz eset az illegális szemétlerakókon.
A bősi rendőrség és a nyékvárkonyi önkormányzat jelenleg nem tud pontosabb információkkal szolgálni, de folyamatosan foglalkoznak az ügy felderítésével.