Két év után újra esküvői kiállítást szerveznek Ipolyságon
2023. február 12-én immár 5. alkalommal szervezik meg az Esküvő Kiállítást Ipolyságon. A Zachar Erika vezette Pepita Wedding nevű esküvőszervező vállalat rendezvényére a városi Szondy György Gimnázium nagytermében kerül sor.

A rendezvényen ezúttal is a tágabb régió azon vállalkozói mutatkoznak be, akik különböző esküvői szolgáltatásaikkal próbálják színesíteni a szóban forgó ünnepi alkalmat, majd az azt követő mulatságot. A szervezők igyekeznek inspirációkat hozni, az aktuális színekkel, formákkal és ötletekkel; mindezt azzal a céllal, hogy számos új és izgalmas, trendi és érdekes esküvős ötlettel örvendeztessék meg az érdeklődőket.
– részletezte Zachar Erika.
A kiállítók felajánlásainak köszönhetően tombolával is készülnek, így az 5. Esküvő Kiállítás látogatói értékes díjakkal gazdagodhatnak.
– tette hozzá a Pepita Wedding vezetője, majd kiemelte, hogy az idei év különlegessége a helyi Műszaki és Szolgáltatóipari Szakközépiskola fodrász növendékeinek bemutatkozása lesz, a modellek frizuráját ugyanis – a mesternő és szakképzett fodrászok támogatásával – ők fogják elkészíteni.
A szervezők célja, hogy a kiállítás egyre színvonalasabb megszervezésével egy szinttel magasabbra emeljék a helyi és környékbeli szolgáltatók munkásságát, s a kiállítás keretein belül igyekeznek kulturális és közösségi élményt is nyújtani.
